Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, II. rész)
— És? — Helyhiány. — Újra kellett volna jelentkezni! Az élethez kitartás kell, fiam! Hallgattam. Visszaült a helyére: — Hát idefigyeljen! Választhat, mert mi nem vagyunk egy olyanok! — S mert ezt tréfának szánta, még mosolygott is hozzá, hát én is széthúztam a szám. Nyugtattam magam, hogy csak Eszter miatt. — Vagy jelentkezik egy gyárban, szakmát tanul, aztán szakérettségit végez, egyetemre megy!... Igen?! — Őrnagy úr! — Elvtárs! — Hol van Eszter? — A kérdésemre feleljen! — Összesen háromszor jelentkeztem. Az én priuszommal ez nem megy. — Maga csak ne fantáziáljon. Menjen gyárba, jelentkezzen szakérettségire! A többivel ne törődjön! Meg vagyok értve?!... Nna, elmehet! — Felálltam: — Egy kérésem volna még. Az a srác, akivel együtt voltam lent, az vette észre a tüzet. Ó kezdte oltani. — Ha akarja, ki fogják hallgatni. Diktálja be a címét az ügyeletén! A címemet! Mi az én címem? Mindenesetre, a falunkba kértem az idézést. A kapuban egy jól öltözött, vállas pasas lépett elém. A nevemet tudakolta. Mikor megmondtam, vagy kétszer végignézett rajtam, aztán bemutatkozott. Eszter apjának sofőrje volt. Merci várt ránk a parkírozóban. Előzékenyen ajtót nyitott, bevágódtunk, és két perc múlva, ahogy a városból kiértünk, száznegyvennel robogtunk. Megnéztem az ürgét. Harmincon felül lehetett. — Ma már másodszor teszi meg ezt az utat, mi? Rámpillantott: — Miből gondolod? — Csak sejtem, mint macska az esőt. — Akarsz cigit? — Kösz. Hanem megállhatnál. Bemásznék hátra, durmolni. NEGYEDIK NAP A kertkapu kinyílt, mielőtt hozzáértem volna a kilincshez, aztán bezáródott utánam. A lépcsőről egy fehérfityulás nő sietett le: — Jó reggelt kívánok! Bevezetem a vendégszobába! — Hol van Eszter?! Mosolygott, két kezét előretartva közeledett, mintha meg akarna ölelni, de csak a tarisznyám után nyúlt. Hátraléptem, megriadt: — Biztosan fáradt, fiatalember! Kérem, jöjjön velem, megmutatom a szobáját! Ott tisztálkodhat, reggelit is beadok . . . — Maga el se hiszi, mennyire nem érdekel a dumája! Hol van Eszter!? — Kérem, ebben a házban nem lehet így beszélni! . . . Eszterke alszik! — Jó. Akkor mutassa meg a vendégszobát! Reggelit nem kértem, se fürdősót. Alig csukta be mögöttem az ajtót, az egyik díványra dobtam a tarisznyám, melléfeküdtem. Behunytam a szemem, erőszakkal. — Kis idő múlva mozdult a kilincs, halkan, óvatosan. Felpattantam. 13
