Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 1. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, II. rész)

Ma már kisütött a nap. Az ablakból láthatnám a Balaton fénylő jegét. Jól ismerem a moziból, a tévéből. De nem merek. Órák óta ülök itt, s minden pillanatban úgy érzem: na most! most tudok fölkelni, odamenni az ablakhoz!

Aztán csak körmölök tovább.

Évszázadok teltek el azóta; hosszú egyforma évezredekké gyűltek idegeimben az órák, a percek ... A börtönben azt mondogattuk: a hetek, napok gyorsan telnek, csak a percek legyőzhetetlenek.

Már az autónál elválasztottak bennünket. Lent, a nyaralónál állt a két riadókocsi, Esztert az elsőbe tuszkolták, engem a másodikba — de előbb végignézték a lakást, az egész telket, hogy mit loptunk el? Hűségesen bediktáltam a sonkát, a tíz tojást, a melegvizet, a szappant, a cérnát, ám ezen felbosszankodtak, benyomtak bennünket a kocsikba, és elvágtattunk. — A folyosón még láttam. Vezettek le a lépcsőn, őt megállították egy ajtó előtt. Észrevett, kiáltott, rohant volna felém, de sokan álltak körülötte.

Bevágtak az első zárkába. Mikor a szemem megszokta a félhomályt, láttam, a prices végében valaki ül. Tekintetét el se fordította az apró ablak rácsos magasából. Megismertem.

Odamentem, leültem mögé:

— Szevasz, hapsi!

— Szevasz.

— Mikor martak el?

— Reggel.

— Még ma reggel?!

— Ja. Elszunyáltam, valaki észrevett.

— Ugattak már veled?

— Ja.

— Köptél?

— Köptem.

Elnyúltam, néztem én is az ablakon bezuhanó szürkületet.

A hapek később fölállt, két hüvelykét nadrágja korcába akasztotta:

— Nem tudom, mikor lökik be a csajkát. Addig elintézhetnénk.

— Menj az anyádba!

— Nem brusztolunk meg?

A fal felé fordultam.

Leült mellém:

— Köptem, fater, de ne hidd, hogy drótot adtam nekik. Mindent tudtak. Különösen a csajról ... Ki ez a bőr? Nagy balhéja lehet. Te nem is izgattad őket.

— Mit akarnak rád varrni?

— Kétoldali munkaiszony.

— Meg az erdőtűz.

— Ja— Leápoltak?

— Nem.

— Hátha azért tettek bennünket egy zárkába.

— Miért?!

— Hogy verjük agyon egymást. Két zsivánnyal kevesebb lenne a gondjuk.

Megfogta a karom, megszorította:

— De te belevaló vagy!

11