Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, III. rész)
— Ne etess, apám! Öreg zsivány vagyok én már ahhoz! Izzadtságszagú volt. — Adjon egy staubot! — Csavarni tudsz? Nem tudtam. Dóznit vett elő, elkészített egyet, odatartotta, hogy megnyálazzam, aztán a számba dugta: — Ez a legjobb. Fináncnemlátta, olyanra vágod, szárítod, szagosítod, amilyenre akarod, nem pedig ahogyan az egri dohánygyárban sikeredik! . .. He?! — Frankó! Leszívtam a füstöt, jólesett. Az öreg oldalt bandzsítva nézegetett: — Hol a haverod? — A haverom?... — Ne pingáld magad! Neked van egy öreg arab haverod, a betanítód! De az már régen volt sitten. — Mit beszél?! Nevetett, fölényesen: — Tatus! Azt, hogy frankó, ezelőtt húsz évvel használták a tekergők. De legalább tizenöttel. A falunkban akad börtönviselt ember. Némelyek Horthy alatt ültek, sztrájkért, röpcéduláért, egy kis faizásért vagy orvvadászatért, mások nyilasságért, háborús bűnökért, ismét mások Rákosi alatt beszolgáltatásért, vagy éppen csak egy részegen kimondott szóért. És az az érdekes az egészben, hogy valóban volt közöttük egy öreg haverfélém: Nándi bácsi. Három hónapot ült, ötvenötben, mert egy társaság azt énekelte, hogy ,,Ki gatyája ez a sárgás? Nem én csórtam, tiéd, szaktárs! Ha visszajön a gazdája, Elmehetsz a bús picsába!” — és igaz, hogy ő akkor már részegen aludt az asztal alatt, de ha ébren lett volna, ő is velük fújja! Ezt mondták ki, és ezért vertek rá kilencven- két nap fogságot.. . Minden sittes között ő ült a legkevesebbet, legalábbis a demokráciában, de ő tudott róla a legtöbbet beszélni. Talán éppen azért. Mióta nyugdíjas lett, folyton bent ült a kocsmában, s ha csak hárman köréje gyűltek, már megjött a mondókája, Engem szeretett, apámat tisztelte. Egy csapatban dolgoztak sokáig. Én is vonzódtam hozzá: érdekeltek a régen volt dolgok, pláne, ahogyan ő ki tudta színezni. De a többi srác is kedvelte. Melléje ültünk, fizettük a fröccsét, és nevettünk a fantáziáján. Az őszülő borostájú pék hadonászott: — ... a sitt, édesapám! Azt azért tartják az urak, hogy a zsiványok, ha már nagyon ficánkolnak idekint, ott egy kicsit megpilledjenek, becsavarodjanak! De az arabok túljárnak az eszükön: inkább ki raff i nálód nak! — Maga is jól kiraffinálódott, mondhatom! Hajnalok hajnalán kél,és slattyog melózni! — Pancser vagy, öcsikém! A föld tán mindig terem? A szőlőt mindig szedheted?... Nem, apám! Pihenni kell neki. Februárban hiába mászol cseresznyefára. — Most március van. — De az ám! Hej, ahogy hajnalon jövök befelé, oszt a főd szaga, a rügyre készülő fák szaga! — Nagyot nyújtózott, majd hirtelen megmarkolta a karomat.—Templomba kell betörni! Nagy kéttornyú templomokba! Dupla torony, dupla kincs! . . . Csavart újra, nekem is: — Dupla torony, dupla kincs! Oszt nem őrzik! Meg ha ki is rámolod, a komonisták nem büntetik. Inkább örülnek, hogy fosztogatod a vallást. A dohányának valóban ritka jó zamata volt. A negyedik, ötödik slukk már egészen elbódított. 13
