Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, III. rész)
KUNSZABÓ FERENC HÉT NAP A HEGYEN (Kisregény, Ili. rész) HATODIK NAP Fáj a fejem. Már tegnap is fájt, de nem hasogatott. Most, ha ránézek erre az írásra, már belenyilallik. A Balatonhoz is azért mentem le az este, hogy majd elmúlik. Szűnt is valamit, de ahogy jöttem hazafelé, ahogy közeledtem a még üres lapokhoz, újrakezdte. Arra gondolok, első három nap azért nem mozdultam ki, mert csak írni akartam, írni, írni! Most pedig azért császkálok egyre többet, azért ténfergek a lakásban, mert félek. Rettegek a befejezéstől. Mindig az első három nap eseményei merülnek föl előttem, újabb és újabb részletek, mint például a kedd este a kis fenyvesben! Völgy közepén apró domb, rajta az ovális erdőcske. Körös-körül szántóföldek, de ott úgy ropog az avar, úgy suhognak a tú'levelek, és olyan illatot árasztanak a gyantás, kávébarna fatörzsek, mintha tíz és száz kilométereken uralkodnának széliében, hosszában, szaggatat- lanul. Beszéltünk is valamit a Senki Földjéről, a Boldogság Kéklő Szigetről, és más efféle kedves ostobaságokról — de nem tudom felidézni, illetve, leírni! . . . Mindig az első három nap eseményei jutnak eszembe, de ha a tollhegy és a papírlap közé akarom őket tuszkolni, elszürkülnek, szétperegnek! Értem a jelt: BE KELL FEJEZNI! Bármennyire is rettegek tőle, szembe kell nézni a múltammal, akkor talán jobban eligazodom önmagámban. A pék mindig negyed négykor jelent meg. A főtér felől közeledett, a templom oldalán. Utóbb már biccentettem is neki. Egyszer aztán megállt: — Rágyújtunk? — Nem pipálok! Az átbolyongott éjszakák után mindig nagyon morcos voltam, fáradt. Talán ötven kilométert is legyalogoltam, össze-vissza, előre-hátra: a hazavezető út nem tett ki tizenkettőt. Az öreg leült: — Éjszakás az ürge? — Milyen ürge? — Hát akinek az asszonyával henteregsz. Felugrottam, elrohantam. — Hülyebarom! — azt kiáltottam vissza. Nem sértődött meg, nevetett. Legközelebb már ott várt, a szokott helyemen. Nem lassítottam, még azt hinné, félek. Arra gondoltam, továbbmegyek, egyenest, de úgy éreztem, tenne valamit: hirtelen kirúgná alólam a lábam, hátulról elmarna, vagy ilyesmi. Leültem mellé. Nyálasvégű cigarettát szívott. Két sovány pofája mindig belappadt, borostás álla előrehegyesedett, mikor a füstöt húzta mellre. — Mi a hézag, kispajtás? — Nincs hézag. 12
