Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 9. szám - Lükő Gábor: Ajánló szavak egy népi eposz elé
AJÁNLÓ SZAVAK EGY NÉPI EPOSZ ELÉ Az Ural hegység keleti oldalán élő vogulok költészete számos emlékét megőrizte az őskori ember világnézetének. Bennünket, magyarokat mindenki másnál jobban érdekelhetnek a vogul hagyományok, mert -— mint ismeretes — nyelvünk legközelebbi rokonát a vogul nép beszéli, és sajátmagát a mi magyar nevünkkel közös eredetű néven manysinak nevezi. A népek legrégebbi költői hagyományai a világ keletkezését, a világ teremtését mondják el. A teremtésmítoszoknak mindenütt mágikus erőt tulajdonítottak, és csak az év kezdetén mondták, vagy énekelték el, ünnepélyes keretek közt, hogy ezzel is elősegítsék a természet megújulását, a létfenntartáshoz szükséges állatok szaporodását, növények termékenységét. Ezeket a szövegeket minden változtatás nélkül kellett megismételni, nehogy elveszítsék hatékonyságukat. így maradhattak fenn, szinte változatlanul, az évezredek hosszú során át. A vogul nép kétféle teremtésmítoszt ismer. Az egyiket az északi vidéken őrizte meg a hagyomány, a másikat a délin. Az északi hagyomány szerint kezdetben csak a tenger sík vize volt, míg az égből le nem szállt egy búvármadár, és két sikertelen kísérlet után végre felhozott egy mákszemnyi iszapot a tenger fenekéről. E „földmag” napról napra nőtt, míg el nem borította a tenger színét. Ez a mítosz más szibériai népeknél, és az észak-amerikai indiánoknál is fennmaradt. Későbbi, iráni hatás alatt továbbfejlődött változata egész Kelet-Európábán, így nálunk is ismert. E szerint Isten küldte le az őstenger fenekére a búvárkacsa alakjában ott úszkáló Sátánt, hogy hozza föl a „föld magját”. A történet tovább bonyolódik, mert a Sátán meg akarja csalni Istenr, és elrejti a földmag egy részét, hogy külön világot teremtsen magának belőle. Az itt bemutatott déli vogul teremtésmítosz már viszonylag kései változata egy másik őskori mítosznak. E szerint Föld anyánk, az emberiség ősanyja, az égből hullott le a tengerbe, s itt szülte meg az első embert. Ezt a mítoszt ismerik az észak-amerikai indiánok is, nyomai pedig más kultúrák területén is kimutathatók. Egyiptomban például nőalakkal ábrázolták az égboltozatot, s az ég istennőjének hátán, mint a tengeren, hajóztak a Nap és a Hold. A patriarchális társadalmi rendszer kialakulása után Ég-apánk mitikus alakja foglalta el Ég-anyánk helyét az égen. Ennek emlékeként a vogulok Felső-Ég apánknak nevezik az istent, a földet pedig Alsó-Ég anyánknak. Az itt bemutatott énekbpn a szabírok és a kámai ősnép mitikus ősanyja, s az alvilág fejedelmének, Halálvajdának a lánya foglalta el helyét. Az ősanya és hét fia gyakran szerepelnek a vogul ősmondákban, és alighanem közös eredetűek krónikáink hétmagyarjával. Ősi mitikus elemek a folyton forgó Földanya megállítására alkotott Hét-hegy, a Föld öve, az Ural hegység régi neve. A hegycsúcsok a gombokkal kivert bőrövre emlékeztették a régieket. Hasonló ősi elem az „eleven kígyó ostor” is, melynek nyomán folyók fakadnak Ég apánk villából. De messzire vezetne ezeknek az ősi elemeknek az ismertetése. Egyelőre ismerkedjünk meg az ének szövegének szépségeivel. LÜKŐ GÁBOR 32
