Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, I. rész)
nyámba összedobáltam néhány cuccot, és nyomás a buszhoz. De még volt idő. Bementem a szövibe, kértem egy nagyfröccsöt. A kocsmáros, különben rokonom — egy ilyen szar kis faluban mindenki rokona mindenkinek, és mind kötelességének tartja, hogy az életedbe beleszóljon — Gyuri bácsi azt mondta: „Tán utazol, öcsi?” „Ha nincs ellene kifogása.” Az öreg azonban nem zavartatta magát: „Csak azért, mert látom, az ünnepi farmered vetted föl!” Hatalmasat röhögött kiváló tréfáján, s vele az ivóban ülő vén, részeges nyugdíjasok. Körülnéztem, aztán rákönyököltem a pultra, és a fröccsöt szép lassan belecsörgettem a lefolyóba. Odadobtam egy vastizest: „A többi a magáé!” — és lassan kislattyogtam a bámuló pofák között. Gyalog indultam a városba, mert úgy éreztem, ha csak egy percet maradok, szétrugdalom az egész porfészket! . . . Eszter az estébe vörösödő napot nézte: — Ez szombaton volt? — Pénteken. Szombaton a nagybácsimat kerestem Pesten, akinek itt van ez a kéglije. — Mikor jönnek le? — Hollandiába mentek. Ott él apám másik testvére. Toronyiránt mentünk. A vasúti sínt átlépve addig hasaltunk az árokban, míg jobbról és balról egyetlen autó sem közeledett az országúton. Elég nehéz volt kifogni az esti csúcsforgalomban. Mikor végre a szigligeti várhoz emelkedő szántóföldeken baktattunk, újra kérdezett: — Először hová jelentkeztél? — Sehova. Sitten fontam a kötelet. — Milyen kötelet? — Amire a halálosokat száradni felaggatják, ha már benyírkosodtak a siralomházban. — Te! Siralomház tényleg van? — Nem tudom. Az öreg arabok azt mondják. — Öreg arabok? — A régi rabok. — De hát ha azt mondták, akkor úgy is van. Nem? — Azt sohasem lehet tudni. A sitkó legfőbb jellemzője, hogy mindig, mindenki hazudik. A rabok mindenféle hadovával tömik egymás agyát, hogy meg ne egye őket az unalom. A tehetségesebbjének a végén már azt sem lehet elhinni, hogy ő eszik, vagy brunzol, még akkor sem, ha látom, hogy éppen azt csinálja. — Mi az, hogy brunzol? — Hugyozik a kiblibe. De most már tedd takarékra magad! Elhallgatott. Beértünk egy kis fenyvesbe. Onnan már egész közel esett a vár. Láttuk, még vannak fönt pancserok. A lebukó napban gyönyörködnek. Addig pedig semmi kedvünk odamenni. Eszti mind közelebb húzódott hozzám, végül a hasamat kezdte simogatni, hízelkedve: — Csak még egyet hadd kérdezzek a . . . sitkóról . . . Ordítani kellett a röhejtől. Velem nevetett: — Mi az, hogy kibli? — „Mely ködgomolyban küld új nyavalyát.” Csak ő küblinek írja. És a börtönben is, a rabparancsban vagy a zárkaleltárban: kübli. De kiblinek mondja a smasszer is, az arab is. Olyan ez, mint a krumpli: burgonyának írjuk, és . . . — Mi az, hogy smasszer? 63