Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, I. rész)
Míg elmegy, leültünk a reggeli padra. A legközelebbi ablakból egy testes bácsi hajolt ki, rövid ujjú csíkos trikóban. Befelé kiabált: ,,Nem, drágám, ez még nem Révfülöp! Badacsony. Révfülöp eztán jön!” Harsogó rekedtes hangját többen hallhatták, lent a vágány mellett, fönt a kocsiban, de senki sem figyelmeztette a száznyolcvan fokos tévedésére. Eszti fölállt, közel ment: Bácsi kérem! Ez a vonat Pestről jön. Révfülöpöt elhagyták! — A kövér eltátotta a száját, de akkor felugrott egy mú'szalmakalap, vérben forgószemekkel: Kis ringyó! Családos emberekkel kezdesz ki!?. . . És felvágta az ablakot, hogy a pasas orra majdnem ottmaradt. A vonat elindult, a pacák háttal ült a menetiránynak, és láttuk, hogy meredten néz ránk, még mindig tátott szájjal. Aztán meghúzta a vészféket. Vagy ő, vagy a felesége, ezt sohasem tudtuk meg. A szerelvény nyögött, csomagok puffantak, vízszintesbe rántott emberek zsivalyogtak-sikoltoztak, a házaspár kocsijának ajtaja pedig kinyílt, a zsíros csaj lehuppant, és esernyővel hadonászva vágtatott Eszti felé. Az a bambasz meg csak állt. Elkaptam a kezét, és nyomás, át a parkon, be a szőlők közé! A kis kápolnánál akkorát röhögtünk! Ezt a balhét! Mire pipásodott úgy föl a csaj? Azt gondolta talán, hogy Eszti az ablakon keresztül megkefélteti magát frissen, fiatalosan azalatt a félperc alatt, míg áll a szerelvény?. . . Vagy ez a villamossággal teli levegő? De hisz ilyenkor kövér személyiségeknek vigyázniok kell az izgalommal: infarktus, érgörcs, hőguta, szélütés — ezer veszedelem leselkedik rájuk ebből a fránya, strichelő huligánákkal terhes világból!. . . Igaz, a csajnak nem kell félnie. A statisztikai évkönyv kimutatása szerint aktív korban levő nők nem kapnak infarktust. Vagyis a vén szalmakalapnak még reményteljes évei vannak. Öt-hat? Kettő-három? Tíz-tizenkettő? Ezt saccolgattuk. A hátunkra jó hűvös jött a kápolnából. Aztán hallottuk, elindult a vonat, elült a zsivaly. Vártunk még, de nem sokat — mert nagyon éhesek voltunk. Ahogy állok a sorban, kiabálás üti meg a fülem. Odanézek —Jézusmária, és az Összes Klasszikus! A másik lacikonyhától a dühöngő csaj rohan! Ha filmen nézem is, halálra röhögöm magam! A legjobb az volt az egészben, hogy a pacák megint bamba maradt. A karján sovány, sápadt kislány, talán hároméves, azt etetgette volna, de csak néztek az ő különbejáratú rinocéroszuk után. . . Megint elkaptam Eszti kezét, és ami belefér! Csak az volt a baj, hogy a röhögéstől csuklani kezdtünk. Végigvágtattunk a hetvenegyes országúton, így, röhögve, a csuklástól botladozva, fürge kocsikat és kényelmes sétálókat kerülgetve, a strand felső végénél beváltottunk a nádasba, mint űzött gazellák rinocérosz elől. Igaz, a rinocérosz békés növényevő, a gazella meg nem menekül nádasba — talán —, de hát ez egy őrült rinocérosz, mi pedig nagyon félénk gazellák vagyunk. Mikor kilihegtük magunkat, Eszter azt mondta: — Mondd, neked sohase jut más eszedbe, csak a futás? — Miért? Neked mi jutott eszedbe? Hallgatott, aztán nagyon elkezdett röhögni. — Hülye vagy?! — Te! Azt kellett volna... — nem tudta folytatni. Rám is átragadt: — Mi kellett volna? — Az kellett volna, hogy te odaállsz a szalmakalap elé, elkapod a derekát... — ... de hol a dereka? .. .láttál te annak olyat? — ... megkeresed! . . .egy tehetséges huligánnak ilyesmi nem probléma . . . — ... vagy elkapom a térdit! . . .azt még éppen átértem volna. — ... a térdit? . . .akkor hogy éred föl a száját? — ... a .. .a micsodáját? 56
