Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 12. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, I. rész)

így töltöttem ki akkor a szőlők közötti utat, így mozdultam önmagámban előre, s Eszter bennem. Tökéletesen egyek voltunk, ugyanúgy, mint mikor a szénapadláson fölébredtünk.

Talán a majd.

Talán a jövőben kuksoló, a rám várakozó.

Talán a távolról integető, az életemmel ajándékozó holnap, a felröppenő, az áttetsző.

Talán a lehet, vagy csak a képzelet, a sarjadó csönd, a túlontúl messzi tekintheti a tegnapot.

Ugyanúgy feküdtünk, mint elalváskor. Nem láttam, nem hallottam, amikor kinyitotta a szemét, de tudtam. Válaszul kicsit megszorítottam:

— Állati kajás vagyok.

— Én is.

Felült, két térdét összefogta, ráhajtotta a fejét.

— Most azt akarod, hogy ne legyél éhes?

— Azon gondolkodom, miért mondtam neked, hogy kiabálni fogok?

Nyújtóztam:

— Nem érdekes.

Felállt ő is.

Alig volt alacsonyabb tőlem, pedig felül vagyok a száznyolcvanon. Testsúlyát bal lábára eresztette, vöröslő szőrzetének háromszöge megperdült jobb felé. Combjának belső két íve éppen csak simította egymást. Melle hegyesen meredt, ferdén két oldalra, nagy udvarú csecsbimbói fölfelé mutattak.

Hozzáléptem.

Láttam a fát, a kék csodafát: lombjával nőtt be a cinkoskodó földbe. Madárfészkek csíráztak

a mosolygó cserepek alatt. Lombgyökerek sohasem merültek még ilyen mélyre — csak a felhőrögös ég haladt.

Délutánba hajlott a nap, mikor leeresztettem a létrát.

,,És meg se fürödtetek?” — csudálkozott a nagybácsi. — „Hiszen a hátsó udvarban ott áll a zuhany!” „Miért fürödtünk volna?” „Azt mondtad, a lány szűz volt. . .”

Vér valóban akadt, de nem emlékszem, hogy rajtunk is maradt volna. Egyáltalán nem emlékszem. Tiszták voltunk, könnyűek és vidámak — csak nagyon éhesek. Lemásztunk a létrán, és nekivágtunk a völgynek, minden követ arréb rúgva, minden lehajló ágat meghimbálva, miközben ilyeneket kiáltoztunk: Rántott sertésszelet, hasábburgonyával!. . . Resztéit máj, rizsköret!. . . Bélszínszelet, pirított májkockákkal!. . . — a járókelők nagy mulatságára vagy éppen megrökönyödésére.

A végén aztán egyiket sem ettük, mert ahogy a hegyről leérni Badacsonyba, a lacikonyhák esnek legközelebb, de legalábbis legjobban kézre. Eszti beállt a sorba, vett hat adag sült kolbászt a hozzávaló kenyérrel és uborkával. Utána bevágtunk fejenként hat deci Jaffát, és lógó hassal támolyogtunk. Át akartunk menni a sínen, le a vízhez, de vonat érkezett Pest felől, a kocsikból dőlt a hőség, az emberek lehúzták az ablakokat, és fürtökben lógtak egy kis friss levegőért.

55