Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, I. rész)
Fölhúztam a létrát. — De én kiabálni fogok. — Miért? Erőszakoskodni kell veled? Kinézett a cserepek közötti apró réseken: — Akkor fogok kiabálni. — Honnan tudod? Azt mondtad, szűz vagy! Na jó, ez nem tartozik a nagy szerelem megírásához. Ilyen tucatjával fordul elő, naponta, minden nyaralóhelyen. Nem is a történetét kellene megírni, mert az tulajdonképpen marhaság: ide mentek, oda mentek, a végén lefeküdtek. Vagy nem feküdtek le, ami egyre megy. Azt hiszem, Walter Scott-nál sohasem feküsznek le. Jókainál — nahát, annál meg egyáltalán! Őnála csak szeme, szája, pofija van a nőnek. És még legfeljebb keze. Kecses kacsója, hogy legyen mit megcsókolni a talpig férfi főhősnek. Vagy Mikszáth, a nagy realista! Szeretném én látni azt a Noszty fiút, amelyik szűzen hagyja az ő Tóth Mariját! Éjjel. Kettesben egy meleg szobában. Köszönöm szépen. Szóval, ezek a nagy sztorik nem érnek semmit. A szerelmet magát kellene megírni. Az igazit, az egyetlent. — Miért mondtad, hogy kiabálni fogsz? Nem felelt. Hanyatt feküdtünk, kezünket kinyújtottuk, egyenesen a fejünk fölé, úgy fogtuk egymás ujjait. — Te szűz voltál? Hallgattam. Megfordult, egyik lábát lassan becsúsztatta a két combom közé, hosszú hajával meg az arcomat birizgálta. Dulakodni kezdtünk. Egyszercsak megállított: — Tudod, mi az igazi szerelem? — Mi? — Ha sohasem hazudnak egymásnak. És elpirult. Lángvörös lett az arca, de az egész teste. Nagyon tudott pirulni, de tehette, mert el is tudta mulasztani — na, most ezt leírtam, de hogyan tudom kifejezni?.. . Különös tehetsége volt. Vagy akarata? Egyszer például azt mondtam: — Meg kell dögleni a hőségtől! — Akarsz húsz fokkal hidegebbet? — Akarok. — Mondd azt magadnak, hogy nem negyven fok van, hanem húsz. És mindjárt lehűlsz. Nevettem, de ő felült, átkarolta a két térdét, ráhajtotta a fejét, és néhány perc múlva minden verejték elpárolgott róla. Én meg csak izzadtam,^ mint a szódásló. Megsimítottam a hátát: hűvös volt: Akkor bebújtam a haja alá. Éppen a két melle közé jutott az arcom. — Akard te is! — Akarom, de hiába! Ledöntött hátra, fejét a vállamra tette: — Az őszt szereted jobban vagy a tavaszt? — Nem is tudom. — De komolyan! — Nem tudom! — Akkor vegyük a tavaszt... Fent vagyunk a János hegyen, a fákon még kicsik 52
