Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 12. szám - Tornai József: Versek (Delacroix, Szeretnék nyolcvanéves költő lenni; Ó szerelmem, első kiszakadásom)

ladt, megfeszült és a karomban maradt, bolondos, szomorú kiscsikó-orr az orromon, ó bújkálásaink, átkaink, megfagyott nyelvünk, közös istenünk, közös félelmünk, idegen óráink, csontunk, halálunk, együtt-futásunk az időben, együtt-reszketésünk az ágyadban, kicsi voltál, hullámos, barna, gubancos hajú, szerettem nézni, mikor a hajad mosod, hallgatni, mikor másokkal beszélsz, te vad-őszinteség, fékezhetetlen gyönyörkereső, te semmi lemondás, semmi fél-odaadás, semmi fölszíni rebbenés, te iszapig megforduló víz, ragaszkodás fekete gyökere,

ó te első érintés, első fölmordulása a mély földüregben alvó vérnek, első zengése, ragadozó tombolása fülemben, te első száj hava-tüze a szívemen, első nyelv deres, villámló fogaim közt, első elfelejtése, első ellensége anyámnak, ó első álmatlanság, virrasztás, halál-képzelés, halál-küldés, első düh, bosszú-csikorgás, kihegyezve minden érzék, kihegyezve minden álom, kihegyezve minden fájdalom: csak ki kellett volna bírni, csak bele kellett volna halni: ma is állnál este a kapu előtt, ma is ugranái velem a hóesésbokorba, ma is Fehér Virág és Fekete Gyökér, ma is istene, földje, felhője, zenéje, bőre egymásnak, ma is te az első, ma is te, a fölénekelhetetlen, kinyithatatlan,

ó zöld homok, amibe egymásután nyomódott csupasz talpunk, kút vizén, a mélységben nézett iker-arcunk, ó ma is ott kapaszkodnánk a dombon virágzó vadmeggyfába, az eltakaró sátorba, a méhekkel zúgóba, ó ma is ott a fehér szirmok verésében, ma is ott a szerelmi árnyékban, lent a mocsár, a nádas, a sötétség, az elpusztulás, szétszakadása húsnak és csontnak, ma is tudom: választás volt, utolsó lázadás volt, utolsó kísérlete a meggyfává válásnak: kisemmiző, száműző tavasz, leégett töltésoldal pernyéje, bűze a szánkon, kórókat nevelő homoksíkság, ahol nincs leveles ág, nincs elevenítő paradicsomi szó: csak mentünk deszka-lábbal, ó szerelmem, ó első teremtőm, első megnyúzóm, bőröm és vérem, buktunk ki a lehajló ágak szoknyája alól, fegyverek után kapkodva, gyilkos arccal, árulók, őrültek, sírva, fenyegetőzve.

FÁBIÁN GYÖNGYVÉR: BALLADA II.

50