Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - KRÓNIKA - Felszabadulási Forrás-műsor Kecskeméten
KRÓNIKA FELSZABADULÁSI FORRÁS-MŰSOR KECSKEMÉTEN Kisebbrészt a város múltját idéző dokumentumokból, nagyobbrészt a Forrás eddigi hat évfolyamának publikációiból állított össze több mint két óra hosszás műsort — Balogh Géza fővárosi rendező közreműködésével — a Kecskeméti Katona József Színház Kecskemét felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére. A műsort népes közönség előtt október 30-án, az évforduló estéjén mutatta be a színház teljes művészgárdája. Azt követően pedig, tájelőadáson, a megye több városában és községében. A műsor elé Páskándi Géza írt bevezetőt, melynek szövegét az alábbiakban publikáljuk: Tisztelt Közönség! Mintha az igazságos elosztás szelleme mindig úgy rendezné, hogy necsak a világvárosokat idézzék meg gyöngéden, áldástkérőn vagy éppen ostorozó, de féltő haraggal szülötteik és a bennük meghitten lakó költők, írók, mintha mindig úgy rendezné, hogy necsak a Kapitólium dombját, a párizsi hidakat, a Themzét vagy az Üllői-úti fákat, hanem Várad főterét is, a debreceni nagytemplomot, a Tiszát Szegeden, Szatmár sikátorait, Pécs köveit, Szalonta csonka tornyát, Kolozsvár szellemét is múzsának higgye valaki. Jónak mutatja magát az igazságos elosztás szelleme, mert nem felejti el még a falvakat sem: juttat zsenit Zólyomba, Nik- lára és Érdmintszentre is. Igen: mielőtt a történelem kitalálta volna ,,a városvédő szentek” fogalmát, a költők, írók már rég meglelték azt a bensőséges hangot, amellyel az emberarcú múzsa mellett az otthonos tájhoz szólhatnak. Mert a költők gyakran fordítják a fa- és kőtornyos múzsák felé arcukat. Tisztelt Közönség! Az a város, amely nemzeti irodalmunk nagy klasszikusát vallhatja szülöttének, s akihez drámaköltőnk így ír: Te! Mely nekem oly sokat osztogatál, Anyás kebeled, hol a boltozat áll, Melyben gyenge bölcsőm renge ... igazán nem panaszkodhat; és nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy a most emlékezve ünneplő Kecskeméttel s a bács-kiskunsági tájjal igencsak bőkezűen bánt a már emlegetett igazságos elosztás szelleme. Ám nemcsak régen — napjainkban is. Ezt legjobban a Forrás, a benne oly szívesen közlő íróink-költőink névsora bizonyítja. Természetesen a költők horgonyvetése tér és idő mélyébe, a költő versvilágának benépesítése s a tájhoz való ragaszkodás túlcsorduló többlete nem mindig olyan egyenes-meg- vallottan jó régi latin-magyar szóval adresz- szálva jelentkezik, mint Katonánál, hanem a líra természete szerint leggyakrabban képekből és gondolatokból villan elénk. A megnyilatkozott, kereken kifogalmazott hűséget átveszi az anyanyelvi táj, az észjárásunk tája iránti hűség, egyetlen kifejezésben összefogva azt, amit szöveg mögötti hűségnek nevezhetünk. Ki ne hallaná ki a mai Kecskeméten vagy tájékán élő költők soraiból a legmélyebb, legszervesebb hűség hangját, azét a hűségét, amely úgy fog össze múlt, jelen és jövő időt, mint marokszedő a sokféle kalászt. Ki ne hallaná meg ezekből a mi időnkben írott sorokból: Fölépítsd puszta falaim, Újítsd romlott oszlopaim, Veszteg álló vizeimet, Indítsd meg énekeimet... ki ne hallaná meg a múlt, a Kecskeméti Vég Mihályok zsoltáros hangját? Vagy ki ne érezné meg e tájék színeit, de egyben benső drámáit is az alábbiakból: Foga nőtt a kerti virágnak ... .. .A tulipánfő ellobbant már pirosán, sárgán: máglyamódra... és vajon ki ne sejtené meg e vidék kérő és hadakozó reménységét ezekből: Azt mondjátok, csöndes a homok, hallgat a langyos káprázatban! Nem, a homok nem hallgat ... ? És a poétának van igaza. Mert a költőnek minden megnyílik vallomásra. Hallgassuk hát, mit vall e táj a költőknek, és mit vallanak a tájnak a költők ... PÁSKÁNDI GÉZA 91
