Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - Németh László írói pályakezdésének 50. évfordulója - Németh László: Pusztuló kertek
való volt, a sárház tágas kúriát formált, előtte hatalmas fenyő és dió, az utat szőlőlugas szegte, a ház mögött baromfitartásra csábító ólak, s előadóteremnek is alkalmas fészer. Aki építette, módja volt rá, hogy szokott otthoni kényelmét a nyaraló helyén is megvalósítsa. Nekem különösen tetszett, hogy egy Veszprémi leszármazottól vettük meg s így a Földi János apósán át (akinekanevétmég egy amerikai orvostörténetben is fölfedeztem) kedves debreceni köreimmel kerültem szőlész rokonságba. Az odaköltözés- nek nem volt már akkor értelme, jövője. A háború útban volt határaink felé; hogy a magam sorsáról mi volt a véleményem, tanú rá a második, 43-as szárszói beszéd, amelynek az elmondására innen rándultam le. De a cél éppen ez volt; az elsodortatás előtt egy emlékeztető modellben mutatni fel, amiről addig csak színpadon beszéltem. A feleségem már az emeletes ágyakat is megcsináltatta, amelyen a meghívott diákok, munkások aludhatnak. Az első hetek — eszme és valóság násza — boldog mámorban teltek el. Legkedvesebb tanulmánykötetem az Értelmiség hivatása legsugárzóbb darabjai itten keletkeztek. Az a ragyogás volt ez, amelynek a halál várása ad aláfestést. Mint ekkoriban mindenben, a Bocskay kertben is a jövő modelljét készítgettem (mint a kenesei üdülőben egy családias falanszterét) s gazdatársaimmal arról tárgyalgattam, hogy lehetne a sok kis fellegvárból összeállt telepet, vásárlás és értékesítés szövetkezetivé tételével hegyközséggé, vagy ahogy később nevezték, elsőfokú termelő-csoporttá összefogni. Az elragadtatás azonban nem sokáig tartott. Kínos jelek emlékeztettek, hogy egy ilyen kis földdarab rendbentartásához is mekkora tudás kell, valóságos enciklopédia. A birtokot alkalmasint azért adták el, mert túl volt virágkorán. A fák csúcsa ijesztően kopaszodott. Mennyi olvasásba, kérdezősködésbe került, amíg kisütöttük, nem nagy meggyőző erővel, hogy fusicladium; s amikor megvolt a diagnózis, tessék a háborús ipartól a gyógyszert kicsikarni. A telepet körítő erdők küldték a károkozót s én a leveleken látott tüneteket sehogysem tudtam a Mohácsy-könyvben leírtakkal összepárosítani. Hát még a zöldséges kert, ahol a borsóvetés a galamboké lett, s szent növényemből, az összekötött karfiolfejből csúf vörös bogarak másztak alő. Aztán a szőlőmetszés, amelyet a Veszprémiék kövidinkáján kellett megtanulnom! Ennél is nagyobb baj volt, hogy Paliék, segítségül, meg hogy azokkal is jót tegyenek, egy házaspárt telepítettek a vincellér szobába. Én persze igyekeztem bizonyítani, hogy szót értek a néppel; a kapálást, permetezést koccintgatással tettem barátságosabbá. A testvériség fölkínálása azonban éppolyan hiábavaló volt, mint Pali érvei, aki a Magam helyett különös címlapját mutogatta nekik. „Nézzék, milyen ember, két példányban is ott van rajta a feje”. A férfi tompa tekintetében még csak felcsillant valami barátság, de az asszony, Juliska maga volt a tüzes méltánytalanság, az igényekben még meg sem fogalmazott követelés. Engem akkor keserített el végképpen, amikor a hadházi piacon vett digós csirkéit a,.baromfitenyészetembe” berakta. ,,A szegény embernek is kell ennie”, mondta a szemrehányásomra. Egy ötletet azért kaptam tőle is az elhullott csirkékért cserébe: az Erzsébet-nap első jelenete őtőle származik; ő dobta át a dögöt haragosaihoz, a szomszédba. A megállapodást, hogy napszámért, de elsősorban nekünk kell dolgozniuk, úgy értelmezték, hogy mikor nincs másutt munka. így még szerencse volt, ha esőben permeteztek; nem pörkölődtek meg a levelek, mint amikor (a szőlőkapáláson túl egyébhez nem értvén) a bordói léből kihagyták a meszet. Betetőzte a bajt, hogy a feleségem, akit a második gyermekhalál még riadtabbá tett, ezen a nyáron sem engedte el a balatoni lerándulást, s én a magamfőzte karalábélevesen, s a nyomában kullogó vérhason lesoványodva, elkedvetlenedve fogadtam a debreceni újságírót, aki, mint nemrég kiderült, Sarkadi Imre volt, s a Györffy-kollégium jövendő igazgatóját, aki akkor már, mint eszmei anakronizmust, rándult ki megcsodálni. A család persze visszajött, egy új koraszülött taggal gyarapodva, s életkedve csakhamar magához idomította a farmot is, úgyhogy a kései szüret után (abban az évben nem volt iskola) sajnálkozva 7
