Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 11. szám - MŰVÉSZET - A naiv művészetről - Ortutay Gyula: Esztétikai engedmények nélkül…
tetszhalálát „élvén”), a fent említett többrétegű közlésmódnak (tágabban: egy komplex és egyszersmind szerves világszemléletnek, illetve világmagyarázatnak) a lehetőségéről ma már csak a naiv művészek gyermekded képei-szobrai vallanak. Már csak ezért sem lehet érdektelen rájuk figyelmeznünk, s éppenséggel ma, amikor végre valamiféle emberszabásúbb, a szűkebb-tágabb környezet tényezőivel harmonikusabb kapcsolatokat kereső társadalommodell kimunkálásán fáradozik az emberiség jövőt- féltő, értékesebbik fele. Ugyanakkor azonban végzetes hiba lenne megengedni, hogy éles szimatú konjunktúralovagok kijátsszák a naiv művészetet a népművészet ellenében, és az igazgyöngy helyébe, amelyet az utóbbi képében még ma is birtokolunk, hamis gyöngyöt: az előbbit csempésszék bele naiv, mert még mindig túl könnyen (hogy ne mondjam: túl köny- nyelműen!) tárulkozó markunkba ... ORTUTAY GYULA: ESZTÉTIKAI ENGEDMÉNYEK NÉLKÜL... Igazán régi téma, ha nem is merem használni az „elcsépelt” jelzőt. Nemcsak azért, mert már Apollinaire évődött a „finánc” Rousseau képein s művészi törekvésein, s ugyanakkor ezek a képek ma már múzeumi kincsek, művészettörténészek témái. Dehát a nem hivatásos és hivatásos művészet közötti különbségtevés az archaikus képzőművészet elemi kategóriái közé tartozik. Történetileg tekintve a naiv művészet megelőzte és mindegyre kíséri a kialakuló, majd szervezetten kialakult hivatásos művészetet. Archaikus kultúrákban éppúgy, mint a paraszti társadalmakban. S más módon, de kísérő jelensége a kapitalizálódástól számítva egészen a szocialista társadalmi berendezkedésünkig. Szovjet példákat éppúgy emlegethetnénk, mint a jugoszláv, a cseh és mind a többi nemzetközi példákat a magyar mellett. Az is nyilvánvaló, hogy társadalmi aspektusában lényeges különbség van a szocialista társadalmakban kibontakozó nem hivatásos művészkedés (népi iparművészet, naiv művészet stb.) mozgalmai és a kapitalista társadalmak nem hivatásos művészeti törekvései között. Mind e témáról, ha röviden is, írtam már, s éppen a Forrás számára, ha jól emlékszem, 1969-ben. (Igen, a Forrás első számában — a Szerk.) Közreadtam kötetben is, minthogy parasztfestőink múzeumát megvalósítandónak tartottam. Tudjuk, a naiv festők kategóriája ma már egyáltalán nem korlátozódik a parasztfestőkre. Hogy ne ismételjem magam, e rövid jegyzetben, egyetlen témát pendítenék meg. A minőség kérdését. A néprajzi kutató tudja, hogy a mesemondók, énekesek közt is vannak tehetségtelenek, ahogy mondani szoktuk:gyönge tudásúak.A különböző divatok, újra meg újra felhullámzó divatok idején különösen vigyáznunk kell a jó ítéletre, az értékes és a selejt közti különböztetésre. Mi feljegyezzük a gyönge, sőt a rossz előadó meséjét is, mert tartalmaz egy fontos motívumot, magnóra vesszük egy énekes gyarló produkcióját is, mert maga a dallam értékes, ha az előadás gyöngécske is. De a naiv művészkedés mai divatainál ne engedjünk: azért mert egy faragás, kancsó, hímzés vagy festmény „naiv” alkotás — lehet bizony az elhibázott, kancsal utánzás, álszent naivkodás. Az alkotás, ha hivatásos művészé, ha naiv művészé — alkotás és esztétikai megítélésnek mértéke nem lehet engedékeny, mentegető. Ahogy igaza van Kodály megjegyzésének, hogy olyik rövidke népdal dallamában több az invenció, mint egy félresikerült félórás szimfóniában, igaz az is, hogy a naiv művészkedés nem lehet menlevél a tehetségtelen utánzók számára. A naiv művészetnek is kell lennie belső igazának, harmóniájának, a mondandó és a kifejezés egységének — azon a fokon, amit a nem hivatásos művészkedés spontán teremtőereje lehetővé teszi. Ez adja naiv báját, frissességét, természetességét, önkéntelen rátalálásait. Ezek a vonásai nem egyszer rokonok a klasszikus népművészet erényeivel, nem egyszer új kifejezést adnak, új találatokra bukkannak. De ne fogadjunk el akármit naiv művészetnek, ha nem művészet, ha csak naiv és tudatlan, mesterségbeli készség nélkül való. A csalás itt is csalás, a tehetetlenség akkor sem érdem, ha valóban naiv, a tudatlanságig naiv. Talán szigorú szavak ezek, gondolom éppen a divatok idején erre is figyelmeztetnünk kell, nemcsak a naiv művészkedés különböző műfajaiban jelentkező társadalmi és művészeti értékekre. 65
