Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Szociográfusok tanácskozása Kecskeméten (Összeállította Zám Tibor)
AZ INTUÍCIÓ JOGOSULTSÁGA (FEKETE GYULA hozzászólásából.) Ha konszolidált szakaszban élünk is, nagyon friss még egy nagy történelmi váltásnak az élménye. Sok minden megjelent, sok mindent megpróbáltunk föltárni, de ha tízszer annyian csinálnánk, akkor is volna dolgunk, itt annyi minden történt az utóbbi harminc esztendőben. Teljesen új, felfedezetlen jelek vannak a valóságban. Én jóhiszeműen mondom ezt, mert visszaélni mindennel, tehát a szociográfiával is lehet. Hamisítani és effélét csinálni is lehet. A lényeg: bármilyen távlatban gondolom el a valósághoz való viszonyt, nem hiszem, hogy a politika, a közgondolkodás, a közéleti ember lemondhatna arról, hogy az adott történelmet, az adott kort, az adott valóságot újra és újra megismerje. Irodalmat nem tudok elképzelni, tudományt, társadalomtudományt se nagyon olyat, amely függetleníthetné magát a kor valóságától, a legújabb jelenségek föltárásától és ismeretétől. Ez pedig mindig új lecke, se apáink, se nagyapáink nem találhatták ki előttünk. Ez a nagy dolog a marxizmusban is, hogy mindig újra és újra felfedezték: ismerd meg a korod valóságát, elemezd, és akkor aztán vitatkozhatsz rajta, hogy hogyan menjünk, merre menjünk, mit csináljunk, és így tovább. Igazában a valóság az a küszöb, amit jóhiszeműen el kellene érni mindnyájunknak. A tárgyi valóság, egzakt módon bizonyítható: ha az elfogultságokat, a doktrinér ostobaságokat kikapcsolnánk, akkor eddig a küszöbig eljuthatnánk. Az igazi, a valóságos Viták ott kezdődhetnének, hogy: ez van. És ha már eddig eljutottunk, hogy ez van, akkor rendszerint megtettük a nagyobbik felét az útnak ahhoz, hogy akár egyet is értsünk. Még egy kérdés: az is biztos, hogy mindig elő fog kerülni, bizalmatlanságból vagy szakmai gőgből vagy egyebekből, hogy jogosult-e még az irodalom a valóságfeltárásra. Hiszen már tudós kollektívák, egész apparátusok dolgoznak milliós költségvetéssel egy-egy tény föltárásán, mit akar akkor a „szerencsétlen” író? Mindig elő fog jönni, hogy az élet intuitív megközelítése jogosulatlan, és mindig be fog bizonyosulni, hogy jogos. Ki jelezte előre a fasizmust? Ki jelezte előre a háborút? Kik jelezték előre a személyi kultuszt? Legtöbbször nem a hatalmas tudományos apparátusok, hanem a szellem magányos emberei. A valóság irodalmi, intuitív megközelítését előreláthatóan hosszú ideig nem nélkülözhetjük még. Utolsó mondatom annyi: a legizgalmasabb volna e forradalmi párti műfaj jövőjén gondolkozni. AZ ÖSSZTÁRSADALMI ÉRDEK JEGYÉBEN (TÓTH DEZSŐ hozzászólásából.) Felmerült az ellenzékiség, a politika, a szociográfia Viszonyának kérdése. Amit itt Huszár elvtárs ezzel kapcsolatban elmondott, azzal egyetértek. Van egy olyan mondás, hogy a párt önmaga ellenzéke, de a párt komolyan veszi ezt. A mi társadalmunknak egyszerre kell önmaga állítójának és meg- kérdőjelezőjének lenni. És ebben a megkérdőjelező funkcióban a szociográfiának is ott a helye és a szerepe. A tömegekkel való kapcsolat ugyancsak egyik alaptétele az MSZMP-nek: ebben mindig beleértendő a szellemi élettel való kapcsolat, a szellemi élet vitái hasznának „besöprése” és politikai gyakorlattá avatása. Mint ahogy a munkás- osztálynak — amely vezető szerepet tölt be — érdekében áll a valóság maradéktalan feltárása, a pártnak is maradéktalanul érdekében áll. Nyilvánvaló, ma nincs olyan politikai fórum, amely ne szeretné tudni, hogy valami hol rossz, és miért rossz. Nyilvánvaló, hogy ez az adott rossz meghaladásának a feltétele. Az írónak természetadta 83
