Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Szociográfusok tanácskozása Kecskeméten (Összeállította Zám Tibor)

hatásban munkálkodhat és működhet. Ha visszaemlékszünk Huszár Tibornak arra a mondatára, hogy a baj akkor következhet be egy ilyen társas, kölcsönös segítésre épülő viszonyban, amikor a hatalom nem veszi ezt tudomásul. Amikor a hatalmat még belülről figyelmeztették önmaga emberei, lehetőséget adtak volna egy olyan okos reformra, amivel a nagy társadalmi megrázkódtatásokat el lehetett volna kerülni.

Megvan rá a lehetőségünk olyan viszonyt teremteni a hatalom és írói szándék között, amelyik nem opponál egymással, hanem kölcsönösen segíti egymást. Ez a legjobb módja annak, hogy a nemzet minden hasznos energiáját fölszabadítsuk; mert alkalmat kaphatunk tényfeltáró működésünkben arra, hogy megkeressük, melyek azok a dolgok, amelyek a kibontakozást, a szocialista haladást fékezik, akadályozzák, nevezetesen meg is gátolják.”

Hozzászólásának befejező részében SÁNTA FERENC a valóságfeltárás — általa legfontosabbnak vélt — témáiról szólott: „Igen fontosnak tartanám a családhoz való viszony vizsgálatát. Aki nem tanulja meg a családban a lemondásnak a törvényét, a mások szolgálatának a törvényét, aki nem tanulja meg a családban, hogy csak annyit vehet és engedhet meg magának, amennyit a gyermekei megengednek, az igen nehezen fogja megszerezni másképp, spekulatív úton vagy pedig tanulmányai folytán, hogy melyek az alapvető emberi kötelességek. Magyarán mondva: nem válhat közösségi emberré, vagy igen nehezen válhat közösségi emberré, olyan emberré, amilyenre a mi társadalmunk igényt tart.

További igen fontos területe a szociográfiának a munkához való Viszony vizsgálata. Egyik legnagyobb társadalmi kérdés, hogy a meglevő munkaerővel kevesebbet termelünk, mint amennyire képesek lennénk. Sok a lógás, nem adja mindenki a maximumát annak, amit adhatna. Az, hogy nincs munkanélküliség, nagyon rendjén való dolog; de ha arra gondolunk, hogy nemzedékek nőnek fel a rossz példán, s abban a tudatban, hogy nem kell és nem muszáj jól dolgozni, annak súlyos következményei lesznek: a munka a következő nemzedékekben sem nyeri el azt a tiszteletet, amit az ember életében való szerepe miatt érdemel.

Végezetül egy dolgot említenék még meg: nagyon sokat jártam az utóbbi időben falun és termelőszövetkezetekben is. Nemcsak most, de minden esztendőben hosszú időt szoktam ott eltölteni. Abban a csodában, ami a magyar mezőgazdaságban történt, megvallom őszintén, magam sem reménykedtem. 1960-ban illetékesek előtt is szóvá tettem a magam félelmét az 1960-as szövetkezetesítéssel kapcsolatban. Ez a csoda felér egy forradalommal. Amikor próbáltam felderíteni a mezőgazdasági termelés fellendülésének az okait, s a jó közérzet okait, akkor sokkal egyszerűbb dologhoz jutottam, mint amire számítottam. Ez pedig nem volt egyéb, mint az, hogy hazánkban a közvetlen demokráciát teljes következetességgel —s bizonyos értelemben a képviseleti demokráciát is — leginkább a termelőszövetkezetekben valósítottuk meg. Ott változott meg a helyzet, ott lett 14 mázsa helyett 23 mázsa búza, ahol a közösség maga választhatta meg a szakmailag legalkalmasabb vezetőit, ahol maga válthatta le, ahol arra érdemtelenné vált; amikor a megadott, igen széles kereteken maga dönthette el a saját Viszonyaira vonatkozóan, hogy mit tart helyesnek, és mit nem. Nagyon nagy tanulság, hogy minél nagyobb a közvetlen demokrácia, annál több a termelés. Horribile dictu, de így kellett mondanom. Amilyen mértékben képesek leszünk az életnek bármelyik területén a demokráciát érvényesíteni, olyan mértékben várhatunk arra a területre vonatkozóan eredményeket.”

82