Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 10. szám - SZEMLE - Orosz László: Kecskeméti kis irodalomtörténet (VIII. rész: „Új időknek új dalai” Kecskeméten)

A kisregénnyé összeálló portrésorozat — a bíróságon a tárgyalásra várakozó szülőké, nagy­bácsié, ügyészé, bíróé, újságíróé, üres óráikban lődörgőké — kórképet nyújt: a látszat és a valóság szembesítéséből nem a tiszta, csalás és öncsalás nélküli létezés kerül ki győztesen. Ezért telítődik roppant feszültséggel a lemerevített pil­lanat, a máz nélküli tabló az egymás mellett nyüzs­gő, hullámzó tömegről, az arcok (álarcok!) mö­gött megbúvó keserű életekről. Mintha egy ka­mera járna körbe, mintha egy pillantással ki­bányászna mindent a takargatott múltból, mintha egyetlen szemöldökrándulásból kitalálná a meg­élt (vagy inkább meg nem élt) sorsokat. Mintha halál előtti perceikben keresnének önigazolást ezek az emberek: miért maradtak önnön szűkös világuk korlátái mögött, miért nem az életet iga­zították vágyaikhoz. Fölrémlik, hogy ki kellene lépniük rosszul szervezett életükből, mást, mást, mást szeretnének. Alighanem túl sötét színekkel fest Czakó, bár az élményszerűség hitelesíti a komor körképet. A figurák mindegyike csak sodródott az árral, sóvárgott a képzelt jobbra, de tenni nem volt ereje: ,,. . . egyetlenegyszer csak van jogunk eb­ben a rohadt életben egyetlenegy igazi CSODÁT LÁTNI! — amely — remélték — talán beragyog­ta volna a hétköznapok martalékának szánt éle­tüket. Ezért hittek Marciban.” S ezért kellett a bilincsnek kattannia, mert Marci (a beat-énekes, dalaival).,,. . . könyörtelenül kényszerítette őket: szétfeszítette szemhéjukat, kinyitotta fülüket, megtisztította szaglószőreiket és ízlelőbimbóikat — csodatétele mindössze ennyiből állt —, NINCS MÁS, CSAK AMIRE SZÜLETTETEK! és amit CSINÁLTOK MAGATOKBÓL! NINCS MÁS CSODA! HÁT NE IS LEGYEN! Az ezernyi biz­tató-rajongó szempár most ezernyi pányvát ve­tett ki rá, nehogy bosszújuk elől elmenekülhes­sen.” Hiszen a látszat mindennél fontosabb — s ez a megrögzöttség nem viseli el a természetes létezés szószólóját, az őszinte emberséget. Aki­nek már csak póza és meze van, az megfeszítteti a Megváltót. Keserű, leleplező, kendőzetlenül indulatos ez az írás. Továbbfejlesztése Czakó Gábor egy ko­rábbi kötetének (Emberkert, 1970.). Már nem az állatmesék bújtatott iróniája, nem a novellák egyediségükben ható tényfeltárása; kegyetlen gúny ez, az „Indulatos jelentések” (1973) szen­vedélyével párosítva. Most aligha ronthatnak neki a kritikusok, hogy kevés esetből általánosít. Az élmény és gondolat összefonódása, a tény és az adódó következtetés egybeötvözése adja prózája erejét. A helyenként aprólékos leírások, részle­tező megfigyelések sem sallangok, inkább kieme­lik az ábrázolt világ lényeges tartalmait. Bár egyes esetekben így zsúfolttá válnak a mondatok, fel­lazul a különben szigorú, következetes, egyszerű stílus. Mégis, a különössel, az egyedi többoldalú ábrázolásával képes érzékeltetni az egészet, illet­ve azt a valóságdarabot, amit láttatni akar — ahogy egyik interjúban vallotta: „Az egyén, az egyes ember magatartása érdekel, s ezt persze nem lehet leválasztani a társadalomtól, amely kö­zege az egyén életének.” Elénk hordja a meglátott élethelyzeteket, olyan módon, hogy az olvasót kényszeríti a következ­tetésre, készteti az általánosításra. TÓTH PIROSKA OROSZ LÁSZLÓ KECSKEMÉTI KIS IRODALOMTÖRTÉNET 8. „ÚJ IDŐKNEK ÚJ DALAI” KECSKEMÉTEN Az előző fejezetben említettem már a Magyar Alföldnek a Katona József Kört bíráló cikkét. Ebben ez állt: „Öt esztendeje folyik a magyar irodalom reneszánsza ... és minden anélkül tör­tént, hogy Kecskeméten ennek valami nyoma lett volna. Néhány színdarab, amely megkapta és föl­lelkesítette a közönséget, néhány tárca, ami a helyi lapokban megakadt.”1 Kecskemétet hiába keressük azok között a városok között, amelyek a Nyugat íróit látni, hallani akarták. Ady kötetei­ről egykorú kritikák jelentek meg a Somogyvár­megyében, a Békés megyei Híradóban, a hód­mezővásárhelyi Jövendőben s más vidéki lapok­ban is, Kecskeméten — tudomásom szerint — egy sem. Kassák Lajos a világháború idején hete­ket töltött a kecskeméti művésztelepen Uitz Bélánál, önéletrajzában részletesen leírja itteni élményeit, annak azonban nyoma sincs, hogy kecs­keméti irodalmárokkal, értelmiségiekkel meg­ismerkedett volna.2 A Katona József Kör 1909— 1912-i ciklusáról szóló titkári jelentésben ezt ol­vashatjuk: „Irodalmunk és művészetünk régi értékelméleteit revízió alá vette a szecesszió. Régi nagy mestereink halhatatlanoknak hitt alko­tásait, mint tiszteletre méltó, de már csak téve­désbe ejtő régiségeket, múzeumok zárai aiá ké­93

Next

/
Thumbnails
Contents