Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 10. szám - MŰHELY - Kabdebó Lóránt: A világ képeiben (Nagy László költészetéről)

ben megkeresse a maradandóság pillanatát (Seb a cédruson), a maga számára pedig megalkossa a XX. századi költő szerepét (helyzetét és feladatát) elemző nagy látomását, a Versben bújdosó-t. Mindez ismert és sokat elemzett téma. Mégis a felfedezés erejével hat, ha valaki egyfolytában olvassa végig verseinek gyűjteményét: az utóbbi harminc év történelme pontosan kiolvasható ebből a valóságból építkező látomásos költészetből. Szinte az első versektől kezdve, onnan, amikor a Kiscsikó-sirató gyerekes élményrögzítése, az élet-halál problémákra döbbenő kamasz, a paraszt társsiratása és a kezdő költő valóság-leírása hirtelen felszikrázik és egy lendületes öleléssel egybefogja ezt a valóságot és a végtelent, hogy végül odatelepítse, hol a szív dobog, a költő érzelmi centrumába, hogy egyúttal létezése ritmusát is alakítsa, korai példáját teremtve utóbb kiteljesedő versalkotó módszerének:

Ott ficánkolsz te a csillagok között,

onnan megrugdosod az én szívemet.

Egy Shelley, egy Hölderlin éteri lebegése és mégis konkrét-pontos politikai helyzet- elemzése, vagy Blake teremtett világa, Dylan Thomas egytömbből faragott vívódása, vagy Garcia Lorca képekben elbeszélt drámája társának joggal mondhatnánk versei egy-egy tulajdonsága alapján, de az összkép, mindezzel együtt egy hozzájuk is bátran mérhető szuverén mú'vészegyéniséget revelál, melynek jellemzője az a realista elemzőkészség, amely korszakunk biztos kezű krónikásává is avatja Nagy Lászlót.

Ugyanakkor ebben a kor-elemzésben — és éppen a részletek átélése, naprakész követése által — olyan szintézist teremt, amely már túlemeli az esetlegességeken: a régi és az új drámáját éli át. Kevés költőnek sikerült világok keresztezési pontján megszólalnia, történelmi korszakváltás elemzőjének lenni. Nem véletlenül hivatkoznak költőink annyit Dantera, a középkor és újkor váltásának nagy látnokára. Juhász Ferenc a Commedia szellemi katedrálisát mintázza korunkra, Nagy László korunk jellegzetes ember-portréit sorakoztatja, úgy, ahogy útja során Dante is egy-egy személyes történetben az új ember-eszményt alakítgatta.

De ez a korszakváltás még akkor sem egyértelmű, ha a költő egyértelműen elkötelezett a történelem menetét illetően. A Nagy László történelmi pillanata e korszakváltáson belül: a forradalom és a forradalom után szembesítése. Más korokban évszázados folyamatok mostanra évtizedes, sőt napi jellegű változásokba koncentrálódnak: a szintézis csak a naprakész elemzés és állásfoglalás révén teljesedhet ki. A gyors váltások a biztos ítéleterőt, az elkötelezett állásfoglalást és a gyors helyzetfelismerő készséget egyként kikényszerítik. Ugyanakkor ezek a gyors váltások a lassabban,folyamat- szérűén zajló változásnak drámai pillanatai csak. A perc a drámai állásfoglalásra késztet úgy, hogy egyúttal ezt a percet a történelmi folyamat teljességébe ágyazottan tudjuk szituálni. Mert a naponta jelentkező események ellenére az átmenet nem egyik napról a másikra történik, és a változás évezredes beidegzettségek levetkezése útján valósulhat meg. Még a győztes is átmenetileg, sőt élete fogytáig vesztesnek is érezheti magát, hiszen megszokott tájékozódási és vonzási köre megszűnvén, tájékozódóképességét is elveszítheti. így érthető a Nagy László-vers szerkezete: mindig az adott történelmi-társadalmi és személyes-életszakaszbeli jelen helyzetből indul el a vers megképzése, hogy azután ez a konkréten-pontosan bemutatott jelen egy folyamatba illesztődjék, melynek során felfejtődik az eddig vezető fontosabb tények sorozata, és megérzékítődik az ebben a jelenben testesülő szituációból kibontható jövő harmonikus látomása vagy — nehezebb esetben — deklarált-akart vállalása.

Különösen kiélezett és pszichológiailag is motivált a váltás drámája abban az életkörben, ahonnan Nagy László élettényeit, élményeit meríti, a nálunk hagyományos agrár75