Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Matkópusztai mozaikok

Azt állítja, hogy a libatömő szerkezetet ő találta ki és ő készítette el. Megrendelésre azóta is gyártja 3 ezerért darabját. . . Panaszkodik, hogy őt megnyúzza az állam: évi 96 ezer forint bruttó jövedelme után 46 ezer forint adót fizet.

Ő is szakszövetkezeti tag: ebbéli minőségében kapott iparengedélyt. Ráérezvén saját alkotó erőire, meg a tagsági viszonyban rejlő maszek-boldogulás lehetőségeire, kijárta, hogy behozzák neki a villanyt az 1280 méterre levő dohánygyári trafótól: azt mondja, hogy 80 ezer (!) forintotfizetett érte. Bizonyos, hogy nem volt kockázat nélküli a befektetés, de a megtérülése is bizonyos.

Vegyes érzelmekkel köszönök el ettől a „nem elveszett” embertől, akinek irigy szólásmondás szerint a szar is arannyá válik a kezén; aki a kapitalizmusban bizonyára sokra vinné; akinek alkotó ereje, kedve, munkabírása, szelleme az egyéni haszonszerzést szolgálja; s ezért nálunk csak az adóhivatal közvetítésével válik a társadalom javára.

*

(Befejezésül.) Lapozok jegyzeteimben, s őszintén sajnálom, hogy nem rakhatom tovább Matkópuszta mozaikképét. Ebben nemcsak a folyóiratbeli publikáció köt, amely szigorú határokat szab az írás terjedelmének, hanem az is, hogy a Matkóra jellemző mementók túlmutatnak Matkón, s ezek mindegyike megérne egy misét: egy- egy önálló tanulmányt.

A szövetkezet településformáló funkciója is szélesebb alapozást kívánna. Van olyan gyanúm, hogy sok termelő- és szakszövetkezet azért van (és lesz) bajban, mert vezetőik későn ismerték fel az új tennivalókat, és nem gyakorolják azokat az objektíve meglevő szükségletek szerint! ... A jakabszállási Népfront Szakszövetkezet 850 tanyájából 102-ben van villany: az összes 12 százalékában. Csak ennyi életképes tanyája volna a szakszövetkezetnek? Nincs valahol összefüggés a villamosítás aránya és az ültetvény- telepítési kontingens csökkentésének kényszere között?... Nem tudom. Ehhez is szélesebb alapokat kellene rakni, több szövetkezetben is megnézni, összevetni. Bizonyító anyag híján a fenti kérdések nem elmarasztaló szándékúak: egy sejtést, egy prekoncepciót körvonalaznak csupán.

Kik szeretik és kik nem szeretik a termelőszövetkezetet?... Ez is megérne egy szociográfiát. Matkói tapasztalataim szerint az a többség szereti, amelyik a) abszolút értelemben is önként, a megszilárdulás idején, „iratkozott be” b) amelyik ipari vagy ahhoz közeli munkát végez, c) végül a hatvanas évek előtt is nehezen boldoguló, sikertelenül gazdálkodó egykori egyéni gazdák. Ok mondják most azt, hogy „bárcsak csinálták volna meg hamarabb.” Nem szeretik a termelőszövetkezetet, s jórészt már kihulltak belőle a) a lumpen-parasztok, akiknek nagyobb a szája, mint a tehetsége és a munkakedve, b) a hatvanas évek előtt is sikeresen gazdálkodó középparasztok, akik mindenütt helytálló, megbízható tagjai a szövetkezetnek, de mindmáig nem tudták kiheverni a nagygazdává levés reményét, amely elérhető közelségbe volt hozzájuk a tömeges átszervezés előtt. Matkón ezek az emberek még 1958—59-ben is úgy vásárolták a földet, mintha realitás lett volna a maszek-jövendő.

Nagyon érdekes, izgalmas tanulmányt lehetne írni a szövetkezeti demokrácia állapotairól, kilátásaikról, különös tekintettel a tanyavilágra, ahol a vezetőség és a tagság kapcsolatainak rosszabbak a feltételei, mint a zárt településű falvakban. A rossz kommunikáció miatt olykor eltorzul a valóság. Ha a szövetkezet átlépi az évi bér-, illetve munkadíjkeretét annak súlyos pénzügyi szankciói vannak. Ezt elkerülendő a Petőfi Téesz 1974. decemberében csak a legszükségesebb munkákat végeztette el. A takarékoskodás láttán sok tag azt hitte és terjesztette, hogy csődbe jutott a téesz... Más: ahány tagot megkérdeztem, annyiféle indokát hallottam az előző elnök évekkel eze52