Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Matkópusztai mozaikok
lőtti leváltásának. De két jelenlegi szakvezető — közelmúltban történt — előléptetésének, illetve visszaminősítésének oka sem ismeretes a tagság előtt, még a párttagság előtt sem. Ki ezt móndja, ki azt. Találgatnak. Megint más:az elnök és a vezetőség újraválasztásakor nem állítottak fel a teremben szavazófülkét. Egy irodát jelöltek ki erre a célra... A téesz zárszámadási brosúrájában semmiféle szöveges magyarázat nincs. Vajon miből gondolja a téesz szakvezetése, hogy a tagság ismeri a „szűkített önköltség”, a „halmozott”, meg a „halmozatlan termelési érték” jelentését?... Ha az itt említett és nem említett mozaikokat összeraknám, véleményem nem volna hízelgő, de mégis hiba volna éppen a Petőfi Tsz vezetőit kipellengérezni, amikor rajtuk kívül sok-sok szakember is rászolgálna erre — más szövetkezetekben. A probléma mélyebb ágyazatú: nemcsak arról van szó, hogy a szakvezetők egy részének baj van a szociológiai érzékével, érzékenységével, hanem arról is szó van, hogy a szövetkezeti szektor rendkívül dinamikus fejlődése (üzemméret, műveléstechnika, technológia, szerkezeti változások és egyebek) során „kinőtte” a szövetkezeti demokráciának azon formáit, amelyek a nagy átszervezés idején, meg a megszilárdulás idején jók voltak. Csak szélesebb alapokon végzett vizsgálódás jogosítana fel a jelenlegi állapotok kritikájára, vagy a szövetkezeti demokrácia új formái leírásának kísérletére. Az eddigi tapasztalatok szerint a munkahelyi csoportokkal, a kisebb termelő közösségekkel való tartalmasabb kapcsolat, érdemi foglalkozás volna az, ami a szövetkezeti demokráciát értelmesebbé tehetné. Külön „nagymisét” érdemelne a szakszövetkezeti világ. Annak idején nagyon jó volt kitalálni ezt a szektort, de nagyon nem jó, hogy további sorsáról, hová- és mivé-levé- séről a szövetkezet ideológusai nem nyilatkoznak, pedig jelenünkben már sok feloldásra váró ellentmondása van a szakszövetkezeti formának. A tagok hamis szabadság eszményének gyakorlata széthúzta a mezőnyt: a kapitalistává-levés és az elszegényedés végletei közé zsúfolta a maszek-boldogulás várományosait. Ez ellentmond a szocialista jövedelemelosztásnak, amelynek mindenkori célja a végletek ésszerű mérséklése. Azonkívül: a szakszövetkezeti dzsungelben jó búvóhelyre találnak az ügyeskedők, a kupecok, a nepmanok. Nem vallom feltétel nélkül, hogy a társadalmi körülmények determinálják az embert: az életrevalóság és az élhetetlenség családi örökség is lehet. De annak, hogy a munkából kiöregedett, „lerobbant” szakszövetkezeti tagok anyagi helyzete rosszabb, nehezebb, mint a nyugdíjas téesz-tagoké, annak véleményem szerint társadalmi okai vannak. Bizonyos, hogy az állam intézményes beavatkozása, meg a szakszövetkezeti segélyek nélkül a szakszövetkezeti tagok elszegényedése az elnyomorodás méreteit öltené. A Népfront Szakszövetkezet 16,6 millió forintos évi nyereségéből 12 milliót fordít fejlesztésre, 3,8-et pedig a biztonsági alapra,(így 10 milliója lesz tartós betétre lekötve), de csak 300 ezer forintot költ szociális alapra: az évi nyereség 1,6 százalékát! Értesüléseim szerint sok más szakszövetkezetnél hasonló a jövedelemfelosztás gyakorlata. Ez azért visszatetsző, mert a szakszövetkezeti közös gazdaság alapjának lerakása és gyarapodása pénzügyi feltételeinek megteremtéséhez a mostan szűkölködő tagok is hozzájárultak: évi jövedelmük 10 százalékát fizették be a közös alapba. Az volna hát a természetes, hogy a rosszemlékű könyöradományok és szeretetcsomagok helyett rendszeresen segélyezzék „lerobbant” tagjaikat a közös vagyon kezelői. Ha netalán jogszabályi feltételek ezt kizárják, az nem a lelkiismeret megnyugtatására, hanem a jogszabályok megváltoztatására kell, hogy késztessen. Az is visszatetsző, hogy a szövetkezeti, de főleg szakszövetkezeti tagokat a kisáru- termelés fokozására buzdítjuk, de a nehéz fizikai munkát megkönnyítő eszközöket és kisgépeket nem adjuk meg nekik, vagy elfogadhatatlan árért kínáljuk. A biztatásnak így nincs fedezete: a szavak és tettek disszonanciája gyanakvást szül és távlattalanságot 53
