Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 10. szám - Fazekas Lajos: A Kutató
FAZEKAS LAJOS A KUTATÓ Kind Ferenc, a kutató kistermetű, szorgalmas ember volt. Tudományos hasznosságába vetett hitét soha egy pillanatra nem adta föl, noha közel a hatvanhoz kevés megbecsülést kapott. Tevékenységét a környezete különös hóbortnak tartotta, nem gátolta, nem is támogatta; valami csöndes kíváncsisággal várta, hogy mi lesz ebből — immár harminc esztendeje. — Én nem ásatásokkal foglalkozom, bár a környéken nem egy temetőt tártak föl, hanem a népességet mérem — magyarázta Kind Ferenc a fényképésznek, amikor tisztességes napidíjért fölfogadta munkatársának, és aktatáskájából kis füzeteket vett elő. — Tanulmányozza majd át, ezekben mindent megtalál. 40—50 oldalas könyvecskék voltak, nagyobbrészt számozott férfi és női portrékból állottak, olyanformából, mint amik a bűnügyi nyilvántartókban találhatók. Türelmesen végigvárta, míg a fényképész átlapozza az elsőt, aztán megkérdezte: — Meg tudná csinálni? — Meg — felelte a fényképész, és ezzel lényegében megegyeztek. — Módszerem az — tájékoztatta tehát Kind Ferenc új munkatársát —, hogy a megyei tüdőszűrő állomással egyeztetem afölméréseimet. Ők kimennek az ernyőképszűrő kocsival egy községbe, mi velük megyünk, és akit ők lefényképeznek azt ott helyben mi is lefényképezzük, majd pedig én fölveszem az adatokat. Tudja, így egyszerűbb. A szűrésen a teljes lakosságnak kötelező a megjelenés, és így legalább nem igénylünk külön propagandát. Egy nap tehát ott álltak valami községi épület udvarán az ernyőképszűrő kocsi mellett. Vékonyan sütött a nap, előlegképpen a tavaszból. Az emberek ritkásan szállingóztak, elnyelte őket a kocsi vége, majd kabátot gombolgatva, kendőt csomózgatva kiléptek az első ajtón. Kind Ferenc asztala itt állott, az első ajtó közelében. Amint jöttek lefelé a lépcsőn, ő, mint aki ugyanannak a gépezetnek egy következő alkatrésze, megállította őket, és kérdezgetvén, kitöltötte az íveket: név, életkor, szülők neve, őshonosak-e itt, aztán a mérőállvány alá állította, az asztalra ültette őket és újra mért, majd valami körző-szerű szerszámmal az arcukat, fejüket, fülüket, orrukat mérte meg. Ezeket az adatokat már a lányának diktálta — sovány, kopott kis 17 éves gimnazista lány volt Irénke —, aki nagy szakértelemmel jegyezgette a számokat a kartonokra. A fényképész ezután következett: a fehér fal elé állította, szemből és profilból lefényképezte az embereket.Amíg csak egyenként jöttek, nem kérdezősködött senki; zavart mosollyal hagyták, hadd történjék velük, aminek történnie kell. Néhány ráérő a kerítésen kívül megállt, és figyelni kezdte a tevékenységet. — Mosolyogjál! — kiáltotta egy bajuszos a fiatalasszonynak, aki épp a fényképezőgép elé állt. Az zavartan nevetett; de kifelé menet maga is beállt a bámészkodók közé. Aztán együtt jöttek ki négyen a kocsiból. Az elsőt elkezdte kérdezgetni Kind Ferenc, a másik három türelmesen várakozott, figyelte a mérést. — Maguk mit mérnek? — kérdezte az egyik fiatalabb csöndesen a fényképészt. — Tudományos fölmérést csinálunk. Hogy ki milyen típusú. 29
