Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 10. szám - Szalai Csaba: Versek (Meg ne szégyenülne ..., Boglya-őr, A jelvény elveszett, Vonuló alkonyaiban)
Gyűjtnék varangyhangot, rekedtes békáét, ketyegő kankalint Egyetlen Szonetthez, béke szemsugarát, amitől csak szebb lesz, akkor fognék hozzád Dal, de toliam vár még, ottan áll a bimbók tintájába ütve, ZÖLDGALLY KOTTAÁGAM MEG NE SZÉGYENÜLNE. BOGLYA-ŐR Bogáncs pörög, ördögszekér, küllői közt pillog a dér, hínár béklyóz meg a szélben, fű kengyelében a léptem. Béklyó hínár ugyan szeret, Petőfi se küld szekeret, dehát erre nincs keréknyom, vagy ha volna, olyan vékony. Olyan vékony, mint madárláb, még azok tán megtalálják azt a helyet, ahol veszteg ülnek nádi zsúp-keresztek. Ha én vasból virág lennék, úgy zörögne a sötétség, félne rámtérdelni az éj, félne rámtérdelni az éj. Dehát csak boglya-őr vagyok, egy lovas hajnal, ha befog, akkor minden sarjú tarlón piros gyeplőmet kitartom, piros gyeplőmet kitartom. A JELVÉNY ELVESZETT Mikor rohamsisak volt nékem az összehorpadt vaslavór, halálos zúzkövekkel védtem a várat (nagy disznóakol), s nyíllal lőttek, majd kifolyt szemem (rezgett a toll, e véres csínytevő a homlokomban, így röppent elő egy tűvé csiszolt, rozsdamart szegen), azt hittem ó, örök a jelvény, s ma nincs merész szívem a helyén, s tegnap azt hittem, víz alatt már ÉN biciklizni is tudok, — eltűnt a nyaktörő mutatvány, cirkuszi nádszál: vartyogok. 25
