Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 10. szám - Gál Farkas: Sárgaszemű nyár (Elbeszélés)
Kissnek, hogy hordja fel az egészet a padlásra. Hajnalodott már, amikor üres kocsival volt kénytelen kikanyarodni a Lovászék udvaráról. Történtek más, komolyabb dolgok, tragédiák is. Főleg azokkal, akik a felszabadulás előtt napszámosként dolgoztak, s így járatlanok az önálló gazdálkodásban; annak különféle fogásaiban. Volt, akit elragadott a ló, s az árokban összetörve szedték össze. Más leesett az asztagról. Eke Lajos, ez a húszéves fiatalember, a felszabadulás előtt egy alföldi kis faluban kondás volt, vagy ahogyan ott nevezték: csürhés. A cséplőgépnél etetőként dolgozott. Egy szerdai napon, amikor társa felváltotta, s ő porosán, fáradtan lejött a gép tetejéről, ostoba gondolata támadt. Oda ment a gépet hajtó öreg Hofferhez, hogy a lendkerék által kavart széllel lefúvassa magáról a port. Csakhogy a lendkerék egyik fogantyúja kiállt, elromlott benne az a rugó, amelyik a traktor beindítása után visszarántotta a fogantyút. Nem is látszott ez a gömbös végű, fényes vasdarab a kerék nagy forgásában. Amikor Lajos egészen közel tartotta a karját a kerékhez, a kiálló fogantyú elkapta és eltörte. A fiú a földre vágódott. A gépész rögtön leállította a Hoffert, alaposan összeszidta a földön fetrengő, fájdalmában sziszegő embert. A banda akkor kezdte sejteni, hogy mi történt. Orvosért szaladtak, onnan a kórházba vitték Lajost. Vége lett a nyárnak, s alaposan benne jártunk az őszben, mire levették kezéről a gipszet. A gépekhez nem szokott, azokkal először most ismerkedő emberek, főleg a fiatalok könnyelműen forgolódtak a faluban található két traktor körül. Ez okozta a vesztét szegény Kovács Vilmosnak is, aki abban az időben 18—19 éves legény lehetett, s aki tarlót hántott az öreg Lanz-Bulldoggal. A traktor az egyik őslakóé volt, s napszámért adta kölcsön annak, akinek nem volt igásállata. Kovácsék is így kapták meg egy éjszakára. Vilmos ragyogott a boldogságtól, hogy ő traktorral szánthat. Az éjszaka közepén azonban egy nyúl vetődött a traktor lámpájának fénykévéjébe, s nem tudott onnan kivergődni. Vilmos észrevette, s anélkül, hogy megállította volna a gépet, leugrott és meg akarta fogni a nyulat. Izgalmában azonban megfeledkezhetett arról, hogy közben a traktor jön, közeledik. A nyulat meg is fogta, de mire a rugdosó állatot becsavarta a kabátjába, a traktor keresztül ment rajtuk, az utána húzott eke pedig leszántotta őket. Vilmost hajnalban találták meg a barázdában, mellére szorítva a nyúllal, arca, törzse a föld alatt; melle a traktor súlyától összetörve, bakancsai kiálltak a porhanyós földből. A traktor pedig a dűlő végén húzódó kanálisba borult és összetört. A nyurga, mindig vidám fiút, akinek a gép volt vágyai netovábbja, szekérfenéken hozták be a faluba 1946 forró nyarának kora reggelén. Anyja, a törékeny kicsi asszony hónapokig ontotta kiapadhatatlan könnyeit nagyfia után, s bizonyára haláláig lelkében hordta a kipusztít- hatatlan fájdalmat... Kellemes munka volt a behordás. A cséplőgéptől a zsákokba öntött búzát, rozsot, árpát hordtuk haza, fel a padlásra. Nekem vajmi kevés dolgom akadt ekkor, legfeljebb, hogy a padláson lapátoltam a kiöntött búzát. Ma is érzem azt a forró, a búza illatával átitatott levegőt, amit akkor szívtam be a padlás félhomályában. A behordás már a nyári munkának 3 legutolsó mozzanata volt. De nemcsak azért siettek vele az emberek, hanem mert minden családban elfogyott a kenyér. Volt, aki egyenesen a malomba szaladt félzsáknyi búzával, mert otthon egy szem lisztet sem lehetett összekaparni a ládában. Az öreg Kokics Pált kegyetlen embernek ismerte a falu. Ez éppen a behordásnál mutatkozott meg leginkább. Néma döbbenettel figyelték, amint két igazán szép lánya és felesége fölött zsarnokoskodott ez a félszemű, kalapját mindig a szemére húzó, örökö19
