Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 10. szám - SimonyI Imre: Forgácsok egy fakeresztről (Versciklus)
MIÉRT NE Még kettőt, esetleg hármat lépvén: ott állnál pontosan a világ végén. S onnét hová? Még egy lépést elébbre? Hogy: nyaktörés!? Ha megéri, s ha van miért: — miért ne! ORVLÖVÉSZ Egy ripők aki meglovagolt már minden korszerű paripákat most készül (orvlövész) kilőni alólad — poroszkáló becsületed. FOGYÓ HOLD Még egész az elejin higgyétek el feleim nem látszódott ki a vég se enyém se a tiéd. De már úgy a közepén fogyó hold lett a remény hogy aztán a végire... — Hogy is lett a végire? — Tudjátok mit kedvesek: járjatok a végire! UGYANAZOK: UGYANAZÉRT Az óra ütött. Szedelőzködj. Nem mondom; tán szebb véged is lehetett volna (ha volna szép vég egyáltalán). — Hát most már hétrétgörnyedve indulj! S ne szájhősködj: hogy igazad volt... s hogy téged is... mint annyi mást... stb. stb. stb. S hogy ugyanazok... S hogy: ugyanazért. .. Amióta kerek a világ: (nyugodj bele) hogy téged is igen: éppúgy mint annyi mást! S igen: mindig ugyanazok! S igen: mindig ugyanazért! 6
