Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 9. szám - MŰHELY - Balla Gyula: A kárpátukrajnai magyar irodalom szociográfiai kezdeményei
BÁLLÁ GYULA A KÁRPÁTUKRAJNAI MAGYAR IRODALOM SZOCIOGRÁFIAI KEZDEMÉNYEI Szociográfiai művek, kezdemények számbavételekor ritkán nyúlunk verseskötet után, hogy most mégis ezt tesszük, az annak a bizonyítéka, hogy a kárpátukrajnai magyar irodalom hagyományai között, még a lírában is, milyen mélyen jelen van a szociográfiai szemlélet, a valóság-centrikusság. József Attila Hazám című versét szoktuk idézni, ha arról beszélünk, hogy a költő mintegy szociográfiai összefoglalását adja a két háború közti Magyarország társadalmi helyzetének. Szerényebb, de nem kevésbé jellemző példát idézhetünk a kárpátukrajnai magyar irodalom két háború közötti korszakából is: Vaszil gazda a Verhovinán, egy félhold földje is van talán, kukoricát vetett belé. és ha istenke is úgy akarja, puliszka télre bőven lesz asztalán. Az istenkének segítni kell, mert néha bántanak a hegyek. Az erdőszéli kalyibában kint lármáz éjszakánkint Vaszil és a három nagyobbik gyerek. Ó furcsa, szörnyű éjszaka! Puliszkás álmot küldtek a hegyek. Ó furcsa, szörnyű éjszaka! Sáfáry László Verhovina című versét idéztük itt példaként, de idézhettünk volna mást is. Tény, hogy a kárpátukrajnai magyar irodalom hagyományai között máig ható szociográfiai műveket, illetve szociográfiai szemléletről tanúskodó írások sorát találjuk. A művek egy része, igaz, nem kárpátaljai írói tollából származik, de minden erőszak nélkül a kárpátukrajnai magyar irodalom hagyományai, ösztönző művei közé sorolhatjuk például Fábry Zoltán nagy hatású, elkobzásra ítélt könyvét, Az éhség legendáját. A tények súlyossága, a megismerő-leleplező szenvedély és az erőteljes, lendületes publicisztikai stílus eredményeként valóban „lázító” írás született. Nem véletlen, hogy a teljesen megváltozott körülmények sem tették anakronisztikussá, időszerűtlenné Fábry írását. Ezt bizonyítja néhány évvel ezelőtt megjelent ukrán fordítása. Fábry a Verhovinát járta kutató-leleplező szenvedéllyel (Ludwig Renn, német író és Gerald Hamilton, angol újságíró társaságában, a Nemzetközi Vörössegély megbízásából), míg Balogh Edgár más útvonalon, de hasonló indíttatásokkal a Tiszahát falvait és városait kereste fel. Sáfáry László személyében kitűnő kalauzra, Lőrincz Gyula, az ismert grafikus, festő személyében pedig nagyszerű segítőtársra talált. A megismerő-feltáró út céljáról így vall Balogh Edgár: „Nem vagyunk semmilyen politikai párt tagjai és tudományos tárgyilagossággal vezettük be naplónkba a tényeket. Jegyzeteink feldolgozása a Sarló népismereti és társadalomtudományi feladata lesz, s ha a tudományos feldolgozás előtt közzé- tesszük naplónk egy-egy részletét, tesszük ezt azért, mert már az apró megfigyelések nyers visszaadása is kordokumentum és vádirat válságos termelési és politikai viszonyaink ellen az egyszerű emberi szív és ész nevében”. Szociográfia és líra közelségére innen is idézhetünk egy jellemző példát. Balogh Edgár leír egy árverést az egyik beregi faluban. Pontosan, a legapróbb mozzanatra is figyelve. Ugyanez az esemény inspirálja a költő Sáfáry Lászlót Árverés c. versének a megírására: A tanyán árverés volt, Adóba vittek bútort, búzát, igáslovat. Egész délelőtt folyt a vásár, Délre már az eszelős vénasszony Is sírva fakadt. A Jancsi gyerek nem látott ezekből semmit, hajnalban fűre vitte az egyetlen csikót. Most eszi kis szalonnáját, csattognak tízéves fogai. A csikó is csak másodfű még, A derékig érő fűben vígan szalad, nem tud semmit a szomorúságról, s a homlokán fehér csillag ragyog. Az írói szociográfiák és a szociográfiai szemléletről tanúskodó versidézetek után meg kell említenünk egy tudományos igénnyel íródott falu-monográfiát, Mónus Gyula és Szerényi Ferdinánd művét, amely Bene község jelene és múltja címmel jelent meg 1932-ben. Ezek a fontosabb művei a két háború közti korszak szociográfiai irodalmának, amelyek valamiképpen ösztönzést adhattak volna a felszabadulással megváltozott körülmények közé került kárpátukrajnai irodalomnak. Ha mást nem, a valóságkutató szándék, szenvedély mindenképpen követésre méltó volt ezekben az írásokban. Hogy mégsem találtak folytatókra, annak az objektív okokon kívül (nagyfokú társadalmi átalakulások, személyi kultusz) szubjektív okai is voltak (kisszámú, részben a kezdő lépéseket próbálgató írógárda, hiányos szakmai felkészültség stb.). Mintha a leleplező szándék és indulat megszűntével, elmúltával csappant volna a műfaj iránti érdeklődés. Pedig a szociográfiai szemlélet 89
