Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 9. szám - MŰHELY - Balla Gyula: A kárpátukrajnai magyar irodalom szociográfiai kezdeményei
nyomai most is felfedezhetők — az akkor egyedüli termékeny műfaj — a líra keretei között. S itt bizonyos folytonosságra is felfigyelhetünk. Kovács Vilmos írja Falusi emlék c. versében: Izmosodó, kibontakozó irodalmakra, így a kisebbségi irodalmakra különösen jellemző, hogy előbb a mozgékonyabb műfajokban — lírában, publicisztikában —születnek művek. A kárpátukrajnai magyar irodalom első, messzebbről is észlelhető mozdulata, nem véletlen, szintén egy verseskötet volt (Bállá Bakó László: Zengj hangosabban!). Az első jelentősebb prózai vállalkozásban viszont már ott rejtőzött egy szociográfiai szemléletű mű lehetősége, de a végeredmény mégis mást mutatott. Szenes László Sóvirág c. kötetében az aknaszlatinai bányászok életét kísérelte meg bemutatni. Hogyan élnek és dolgoznak a megváltozott társadalmi- és munkakörülmények között. Stílusbeli egyoldalúság (száraz, erőltetett publicisztikai stílus) és szemléletbeli egysíkúság jellemzi a kötet írásait. Később az író nem vállalkozott ilyen jellegű téma feldolgozására, az áttételesebb műfajt, a szépprózát választotta. Hangsúlyozott hagyományápoló és folytató szándéka miatt említésre méltó Márkus Csaba 1974-ben megjelent riportkötete, A legenda folytatása. A már címével is Fábry Zoltán művét idéző kötetében Márkus Csaba az újságíró szemével és eszközeivel mutatja be, érzékelteti mindazt a változást, ami a szovjethatalom évei alatt Kárpát-Ukrajnában bekövetkezett. Felkeresi azokat a helyszíneket, ahol Fábry Zoltán megfordult és megváltozott új életükről faggatja azokat az embereket, akikkel egykor Fábry is beszélt. Az emberek nem szívesen emlékeznek akkori életükre, annál inkább szeretettel idézik Fábry nevét. A kötetből sok mindent megtudunk a megváltozott, nagyszerű körülményekről, de keveset az emberi kapcsolatok alakulásáról, természetéről. Igaz, ezek felderítésére a kötet írója nem is vállalkozott. A hagyományfolytató gesztus viszont mindenképpen dicséretes. Márkus Csaba írásával szemléletben, módszerben és megoldásban rokon műveket többet is említhetnénk. Jó néhányban ott a lehetősége egy mélyebb, tudományos igénnyel és írói leleménnyel megírt szociográfiai alkotásnak. Elég megemlítenünk itt Bállá László néhány riportkötetét (A holnap öröméért, 1961; És felgördül a függöny, 1961; Ez az a város, 1962), továbbá Horváth Anna szobrászművész szülővárosát, Beregszászt bemutató riportkötetét (Megtört a csend, 1965). A szociográfia, mint műfaj, szinte teljes egészében hiányzik a kárpátukrajnai magyar irodalomból, így legfeljebb csak egyes, szociográfiai szemléletű művekről beszélhetünk. A műfaj hiányát leginkább a széppróza sínyli meg, mert az írók így legtöbbször belső lábjegyzetelésre szorulnak, fellazítva ezzel az alkotások belső kompozícióját. Ha kész művekről még nem is számolhatunk be, de az utóbbi időkben megjelent újságpublikációk arról árulkodnak, hogy a lapok mellett működő irodalmi stúdiók és az Ungvári Állami Egyetem magyar szaka jóvoltából szakmailag jól felkészült fiatalok érkeznek az irodalomba. Rájuk hárul tehát a feladat, hogy a szociográfia műfaját is töröljék a kárpátukrajnai magyar irodalom hiánylistájáról. OKTÓBERI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: PÁSKÁNDI GÉZA, SIMONYI IMRE, SZALAI CSABA, GYŐRI LÁSZLÓ, SIMÁI MIHÁLY és KÁLDI JÁNOS versei, GÁL FARKAS és FAZEKAS LAJOS elbeszélései Szociográfiai írások: ZÁM TIBOR: Matkópusztai mozaikok BERKOVITS GYÖRGY: Világváros árnyékában KABDEBÓ LÓRÁNT esszéje NAGY LÁSZLÓ költészetéről CSOHÁNY KÁLMÁN grafikái Rongyos kis falu volt, a patakja sárga, A papja kölcsönpap, a kisbíró sánta. Rongy falu, ahol az asztalos már úr volt, petró- és pálinkaszagú volt az új bolt, kifent késsel jártak a fiúk a bálba, s félvéka búzát kért érted is a bába. 90
