Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Emlékező szülőföld

saját autóján. A hunyadi országút mentén épített csinos családi házat. Ő hozott ki Alpestesre. Régi ismerősöm, olvasó—író találkozón láttuk már egymást Keresztúron és Déván. Nem azén kedvemért jött volt el a találkozóra, hanem Márki Zoltánért; együtt diákoskodtak Nagyenyeden.

Kiss Lehel a neve.

Ennek a Lehel névnek története van. Apja nagyon megszerette, s 1928-ban született második fiát így íratta be a községi anyakönyvbe. A segédjegyző készségesen be is írta. Ha Lehel, hát legyen Lehel. Ám hazajött szabadságról a jegyző úr, s ő fölöttébb bosszankodott ezen a merészségen. „Lehel név az én anyakönyvemben?!” Hívatta a molnárt, Kiss Lajost, az apát. „Válasszon más nevet afiának, Kiss úr, mert megjárja!” Kiss Lajos azt mondta, hogy neki a Lehel nagyon megfelel, különben is ő fogja emlegetni ezt a nevet, nem a jegyző úr. De hát a jegyző nagy úr volt, kiváltképpen akkoriban és Csernakeresztúron! Áthúzta a Lehel nevet, föléje írta, hogy Alexandru. Neki a Sándor jobban tetszett. Kiss Lajos se volt kevésbé nyakas. Most már azért is Lehel! Törvényre került az ügy, vakargatták fejüket a bírók. Egyik így, másik úgy. Hogyan is mondta volna Arany János; „Ilyen ügyről, Lehel-füttyről, mit sem tud a Corpus juris.” Azért voltak jogászok a dévai törvénybírók, hogy tudják, hová fordulhatnak tanácsért. Ment a levél a Román Akadémiához, a legfőbb tudományos fórumhoz, mondják meg ott, viselhet-e Kiss Lajos csernakeresztúri molnár fia ilyen nevet, hogy Lehel. És jött a válasz: igenis viselhet. A magyar napilapok akkoriban többször írtak erről az ügyről, egyik se látott benne okvetetlenkedést, hanem a név, a nyelv használatának jogát. Kikerestem a Keleti Újság 1929. január 19-i számát. Egyik cikk címe: „Katasztrofális helyzetben van a zsilvölgyi munkásság.” Mellette egy keretes, fizetett hirdetés a „pöstyéni iszapot” reklamírozza. Fölötte nagy címbetú'k adják tudtul, hogy a Román Akadémia állást foglalt a nevek elferdítése ellen. „Közérvényes szabályok szerint az összes kulturált népeknél a családi név tradicionális helyesírással, a család tagjai által szabadon választva használható.” Ilyképpen választható az utónév is. Kiss Lajos fia törvényesen és végérvényesen beírható és beírandó Lehel néven. A vá, laszt Bianu akadémikus, vezértitkár írta alá.

Igen, az a Ion Bianu, akivel Bartók Béla már 1913 óta levelezett román népdal- gyűjtései ügyében, akinek 1914. szeptember 27-i levelében Bartók arról ír, hogy a háború kitörése szinte megbénította őt, óhajtja, hogy legalább a magyarok és románok között maradjon fenn a béke, de „akármi történjék is, megkezdett munkámhoz hű maradok: életem céljának tekintem, hogy folytassam és befejezzem a román népzene tanulmányozását, legalább Erdélyben”.

Bartók itt, Hunyad megyében is tanulmányozta a román népzenét, a Cserna mentén, az öreg molnár szülőföldjén.

Azt kérdezem most az alpestesi családi házban:

— Kedves Kiss Lehel, hogyan szólítják magát román kollégái?

— Hát hogyan másként? Lehelnek.

— Nem tartja senki furcsának a nevét? Nehezen kiejthetőnek?

— Ugyan kérem! A legtermészetesebb dolognak tartják, hogy engem Kiss Lehelnek hívnak, írásban és szóban. Mert ez a nevem.

77