Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Emlékező szülőföld

— Ismerte a te fejedelmed a könyvek értékét, megőrző erejét. Hány kötetet kezelsz itt, az iskola könyvtárában?

— Vagy 18 ezer magyar könyvünk van most.

„Bethlen Gábor diákja” 1957 óta kezeli ezt az iskolai könyvtárat. Addig kétszáz magyar könyv volt itt összesen, régi kiadású munkák. Köztük érdekességek, a „szász városi ev. ref. Kuun-tanoda Arany János Körének” pecsétjével, még abból az időből, amikor a bácsi Petri Groza a Kuun Kollégium tanulója volt. ..

— De azért hadd panaszkodjak is — folytatja Zudor. — Sokszor küldöm el üres kézzel a diákjaimat. Hiába kérik ki az Egri csillagokat, a Pál utcai fiúkat, Benedek Elek meséit...

— Kötelező olvasmány mindegyik.

— Mind lehetnek! A dévai könyvellátó azt mondja, nem kapott belőlük. A Tanulók Könyvtárából is alig-alig érkezik valami. Képzeld, egyetlen Tamási-könyvünk sincs.

Amit a boltokban pénzért lehet eladni, azt a terjesztő nem irányítja az iskolai könyvtárakba. Csak a maradékot. . . Próbálunk készpénzzel könyveket vásárolni, pótolni a hiányokat. Az önképzőkörünk külön pénzéből. Vagy hatvan-nyolcvan diákom jár el rendesen önképzőkörbe, szeretik. A szülőknek és a diákoknak közös Petőfi-, Ady-, József Attila-esteket rendeztünk, meg a román irodalom és a világirodalom nagyjait mutattuk be nekik. Ha nincs elegendő könyvünk, legalább így segítünk magunkon.

Román nyelvű könyv sincs elegendő. A könyvterjesztés örök téma, panasz, úgy látszik, a vállalat egy-két lépéssel mindig a reális igények mögött marad azokkal a könyvekkel, amelyeket valóban keresnek, szeretnek. Nehezíti ez az iskola munkáját, a magyar irodalom tanítását, de a román nyelv oktatását is. A 6-os iskola magyar tagozatán ugyanis Paunné Doboly Etelka az anyanyelvvel való állandó összehasonlítás alapján — modern pedagógiai elvek szerint — tanítja a román nyelvet a magyar gyermekeknek. De ehhez is könyv, több könyv, sokkal több könyv kellene.

Hiszen azért vannak a nyomdák, hogy könyveket nyomtassanak.

„A tipográphiák nemcsak ékességre, hanem kiváltképpen szükségére szolgálnak akármely respublicának.”

— Csokonai-köteted, úgy látom, több is akad.

— Most hozták vissza Déváról az ottani 2-es számú líceum magyar tagozatán tanuló vajdahunyadi diákok. A múlt héten Csokonai-estet rendeztek, s tőlünk is kértek köteteket.

Kiss Lajos keresztúri öreg molnár közgazdász fiának alpestesi házában az unoka, Kiss Tünde lelkes izgalommal mesél a dévai Csokonai-ünnepségről. Verseket szavaltak, Lilla-dalokat énekeltek, Lovassy László tanár és a felesége készítette fel a diákokat, Boros László kémia-biológia szakos pedig a palotást tanította meg a dévai tanuló ifjúságnak.

Kiállítást is rendeztek, egykori és mai Csokonai-kiadásokból. Kölcsönkérték ismerősöktől a régi könyveket. Kiss Tünde is vitt egy piros kötésű kötetet, még az édesanyja kapta volt ajándékba, leány korában.

Nyitja Tünde a szekrényajtót, mutatja házi könyvtárát. Édesanyja ajándékai, meg ő vásárolta a köteteket.

— Filológusnak készülsz, Tünde?

— Orvos szeretnék lenni. Marosvásárhelyen számítottam felvételizni. De miért kérdezte, hogy filológus akarok-e lenni? Mert sok a könyvem? Nagyon szeretek olvasni.

Alpestesről ketten járnak be naponta a dévai líceum magyar tagozatára: Kiss Tünde, aki érettségi előtt áll és az első gimnazista Nagy Attila.

Ingázó család a Kisséké: Tünde Dévára, apja Vajdahunyadra jár be, legtöbbször

76