Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Emlékező szülőföld

— Azt hiszi, hogy hallgatnak reánk? Azt mondják, hogy kinőttek már rég az iskolá­ból. Mikor a Petőfi-ünnepségre készültünk Vajdahunyadra, csak az apró gyermekeket tudtam összegyűjteni énekelni. Bíró István a kapuja előtt áll, az ingázók utcájában. Jómódú házak az egész utcában, rektor uram háta mögött is szép porta, téglaház, nagy ablakok, az udvaron járda, betonkockákból, a ház mögött disznóól, bent fürdőszoba, városi kényelem és falusi nyugalom. Még sincs a ház gazdájának arcán egyetlen meleg vonás, elégedettség. Fáradtnak tűnik és szomorúnak . . . „A TIPOGRÁPHIÁK NEMCSAK ÉKESSÉGÉRE, HANEM KIVÁLTKÉPPEN SZÜKSÉGÉRE SZOLGÁLNAK AKÁRMELY RESPUBLICÁNAK .. Friss hóesésben baktatunk Vajdahunyad széles utcáján, pengeblokkok között. Zudor Endrével a lakásából,a Muresului utcából indultaméi, és a 6-os számú iskola felé tar­tok, vagyis a központi negyedbe. Gyermekek szánkóznak körülöttünk, óvatosan félre­húzódunk, ha szánkó szalad szembe, a rajta ülők csak ösztönösen, a bakancsuk sarká­val kormányozzák lefelé a lejtőn. Középtermetű és középkorú férfi Zudor Endre, elmondtam már róla, hogy Lozsádon született, régi Hunyad táji magyar családban. Sovány, sima arcú, barna szemű. A friss hótakaró alatt jéggöröngyök, a múltkori olvadás-fagyás gyors váltakozása hagyta itt. Zudor Endre belerúg egy-egy jégrögbe. Mintha élete megfagyott emlékeit (áímait?) kergetné tova. Költő akart lenni valami­kor, az ifjúsági hetilapban jelentek is meg versei. Aztán újságírónak akarták felvenni az országos magyar napilaphoz. Valahogy minden elmaradt.. . Bejött Vajdahunyadra, munkát vállalt. A hatvanas évek elején a kolozsvári egyetemen levelezés útján elvégez­te a magyar nyelv és irodalom szakot. — Fájnak még a beteljesületlen álmok? — Másként nem emlegetném őket. . . De lehet, hogy az én sorsom úgy írta elő, előbb törjenek össze az álmaim, hogy a magam munkáját megtaláljam. — A tanári hivatásban? — Gyermekeket és felnőtteket tanítok, könyveket kölcsönzők, mert az iskola könyvtárosa is vagyok, ünnepségeket rendezek, az irodalmat közvetítem. Tudod, milyen fontos munka ez itt? — Bizonyos vagyok benne. — Ez a mi vidékünk sok mindenre megtanítja az embert. Látod, ennek az aszfaltos útnak a helyén nem is olyan régen, a blokkok előtt, nyílt mező volt. Rajta országút jött Alpestes felől. Úgy mondják, hogy Bethlen Gábor mindig ezt az utat járta, sze­rette. Vajdahunyad várában a fejedelem jól érezte magát, sok mindennel bővítette a Hunyadi-kastélyt. Az ő idejében építették a Lőporos bástyát. Az Országháza termét két emeletre bontatta, kazettás mennyezettel boríttatta. Jártál-e a keleti lakóháznál, amit Bethlen-traktusnak hívnak? A nevéből is következik, hogy neki köszönhető. — Többet tudsz a várkastélyról, mint egy idegenvezető. — Hallanád a hivatásos idegenvezetőket, mennyi mindent mondanak ők! De Bethlen Gáborról talán csakugyan többet tudok náluk. Hunyadi ember volt, illik tudnom róla. Úgy szoktam nevezni, hogy ő a megmaradás embere. Ő maga írta le, amikor az újonnan megválasztott fejedelem, Báthory Gábor nevében, udvari főkapi­tányként és Hunyad-megyei főispánként dévai házából Konstantinápolyba indult kö­72

Next

/
Thumbnails
Contents