Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Emlékező szülőföld

Átdobták Észak-Erdélybe. Menekült-táborba jutott, Gidófalvi István birtokos gazda váltotta ki onnan. Mérára került tanítónak az 1943—44-es iskolai évben. Folytatta a tanítást 1944 után is, akkor is, amikor a fizetéséből ő, a nyomorult felekezeti tanító, három skatulya gyufát se tudott vásárolni. Az ilyen Bíró Istvánok — emlékszem jól én is — sorkosztra jártak a jobb módú gazdákhoz, de így is éhesek maradtak. És kiégett a lelkűk, szomorú lett, megalázott. . .

Telt arcú, fáradt tekintetű férfi, ötvennégy esztendős. Rektor uramnak szólítják azok az öregek, akik tudják, miként kell megadni a módját egy iskolamesternek, még ha alig tíz gyermek jár is a keze alá. Ez a tíz gyermek csodálkozik a rektor szón, sok mindenen csodálkozik. Mikor először lépik át az iskola küszöbét, magyar anyanyelvűket szavakkal is, kézmutatással is, felváltva gyakorolják. A magyar szülők Bíró István kezére adják a gyermekeiket, csak hát sok baj van ezzel az apró népséggel, amíg a helyes beszédre megtanítja őket. A helyesírásból csak éppen ízelítőt adhat négy esztendő alatt, hiszen osztatlan iskola lévén, egyszerre mind a négy osztállyal kell foglalkoznia.

— Hát a jövőben növekszik-e a gyermekek száma? Milyenek a távlatok, kedves Bíró István?

— Jövő tanévben öt elsős lesz a magyar tagozaton. Ketten pedig kimennek, elvégzik a negyediket.

— Hol folytathatják, ha anyanyelvükön akarnak tovább tanulni?

— Fele itthon marad, a román ötödikbe megy. Mások mehetnek Vajdahunyadra vagy Dévára. Csernakeresztúron, Kalánban is négyosztályos a magyar tagozat, a végzettek Hunyadra, Dévára mennek. Aki teheti, inkább Dévára, mert ott líceumi magyar tagozat is van, s igen jó iskolának tartják.

— Jövő tanévben öt elsőse lesz tehát. És azután?

— Én már nyugdíjba készülök, elvtárs.

— Hát annak, aki a maga helyébe áll?

— Úgy tudom, 1973-ban a mi falunkban egyetlen gyermek született a magyar családoknál, egy fiúcska.

— Román családoknál se születik több gyermek?

— Aránylag náluk is éppen csak hogy ...

— Alpestesi szokás lett a kevés gyermek?

— Kinek szülessék, ha afiatalok nem házasodnak? — háborog, s nyomban megértem hirtelen dühét, amikor hozzáteszi, hogy az ő tulajdon fia is, Csaba, már betöltötte a harminc esztendőt, de hiába biztatja a család, nem akar megnősülni. Bíró István leánya annak rendje-módja szerint férjhez ment idejében, Kallós Árpád hunyadi főmester a férje, de ez a Csaba, aki az oxigéngyár technikusa, legénykedik még.

— Víg természetű bizonyosan . . .

— Nem lehetne ezt mondani. Csak éppen . . . Kérem, Alpestesen harmincnyolc esztendős öreglegény is van, Csanádi László. Harmincévesek meg egy egész sor, a Farkasfiúk, a Demeterfiúk, a Zudorfiúk . . . Kinek legyen gyermeke, ha afiatalok nem házasodnak?

— Ez valamiféle járvány maguk felé?

— Eltalálta, elvtárs. Járvány. Régen a szegénységre is megnősült a fiatal. Majd csak lesz valahogy alapon. Most azt kérdezik: „Mire nősüljek?” Tudja kik kérdezik? Jól kereső technikusok, szakmunkások. Mint az én Csaba fiam . . . Hazahozzák a pénzt Hunyadról, nézze meg, milyen házak épültek ebben az utcában. Az enyémet is megnézheti. De maholnap üresek lesznek a szép házak. Gyermek nincs. Mert valamire várnak ezek a fiatalok. Autóra, sült galambra, mit tudom mire. Járvány ez, igaza van. Olyan igényesek lettek, hogy azt se tudják, mi az igényük.

— A tanítók, tanárok például nem segíthetnének ezen a bajon?

71