Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Emlékező szülőföld

ősökön kívül ács, kőműves, bognár, és más hasonló mesterembereket is számon tar­tanak a régiek közül. Hunyadi János például székely ácsokat telepített ide, mikor kas­télyát a maga ízlése szerint átalakította. A székelyek a hadjárataiba is elkísérték, úgy látszik, megszerette a bátorságukat, kézügyességüket. Alpestesen a Demeter család úgy vallja magáról, hogy e székely ácsok közül való. Apáról fiúra maradt közöttük az ácsmesterség, a kombinátban is a famunkát vállalják szívesebben, Alpestes egyik részét, a Cserna medrén túl, ahol a Demeterek laknak, Ácsinak hívják. Ácsok, kőművesek, kézművesek ködös hagyományokat emlegetnek mesterségük vagy a rokon szakmák köréből. így például úgy tudják, hogy a kisbarcsai öreg refor­mátus templomot a helyi kőművesek Kós Károly tervei szerint és vezetésével reno­válták. (Kisbarcsán hetven református magyar él jelenleg, kétszáz románnal együtt. 1973-ban egyetlen magyar gyermek született itt. Á szomszédos Nagybarcsáról három évvel ezelőtt költözött el az utolsó magyar család: a fia Brassóba ment dolgozni, a leányt férjhez vitték Csernakeresztúrra, anyjukat pedig ki a temetőbe.) Ez a kis­barcsai szájhagyomány Kós Károly restauráló munkájáról akkor is igen érdekes, ha nem igaz. Más helyen is találkozni hasonló hiedelemmel. A czecselevárosi, hosszú­falusi középiskola épületéről úgy tudtam mindig, mert úgy hallottam a barcasági csángók között, hogy az Kós Károly munkája még a század elejéről. Egyidőben készült a sepsiszentgyögyi székely múzeummal. Vogel Sándor, helytörténeti kérdésekben igen buzgó brassói tanár utánajárt a dolognak, levélben kérdezte meg Kós Károlytól: csakugyan ő volt-e az épület tervezője? Kós Károly szívesen válaszolt (olvasható a levél Vogel Sándor cikkében a Művelődés, 1973. márciusi számában): „Hogy ki tervezte az épületet: nem tudom, de valami oka kell legyen annak, hogy — már nem első ízben és szakemberek is — nekem tulajdonítják annak az iskolának (és Erdély- szerte ezen kívül is még jó néhány iskolának, templomnak, lakóháznak stb.) tervezé­sét.” Majd: „így látatlanban tehát — ha nem is tudhatom indokolni — csupán feltétele­zem, hogy azt olyan valaki tervezhette, aki vagy az én építészeti elveim alapján (népünk építő-gyakorlatának és az erdélyi múlt építészeti hagyatékának szellemében) igyeke­zett megtalálni a korszerű építészet sajátosan népi útját, vagy közvetlenebben az én megvalósított épületeimnek, illetve tervezéseimnek sajátos tanulságai alapján, s azo­kat hasznosítva, készítette el a maga iskoláját.” Éltem az alkalommal, én is megkérdeztem Kós Károlytól: — Károly bácsi restaurálta-e a kisbarcsai református templomot? — Nem én, fiam. — Nem is járt soha azon a vidéken? — Jártam én, hogyne. Építésznek is, történésznek is van ott mit látnia. Megcsodálhatta Kós Károly a hunyadi tájon például Alpestes református templomát, amelynek falait 1217-ben emelték. Később még bővítették. Mennyezete kazettás. Eredetileg szalmával volt fedve, miután az leégett, zsindely került a tetejére. Az újon­nan kijelölt országút elkerüli (említettem, hogy a Barcsay-kastély előtt megy el), a régi itt haladt. A szájhagyományok szerint, Vajdahunyad felé tartva, sűrűn betért e temp­lomudvarra Bethlen Gábor is, Bocskai István is. Bethlen Gábor nem engedte meg, hogy az őt kísérő katonák a lakosságtól ajándékképpen bort fogadjanak el. Noha Alpestest jó felerészben szabad emberek, afféle bocskoros nemesek lakták, azért az ilyen falunak is ajánlatos volt jóban lenni a fejedelmi katonákkal. — Hol termett bor ezen a vidéken? Nagy József nyugodt mozdulattal a környező dombokra mutat, oda is, ahol most az ipar tornyai emelkednek. Ezt a kimért nyugalmat még Kolozsvárról ismerem. Nagy József huszonöt-huszonhat évvel ezelőtt ott végezte tanulmányait, közben az Erdély 69

Next

/
Thumbnails
Contents