Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Emlékező szülőföld

ősökön kívül ács, kőműves, bognár, és más hasonló mesterembereket is számon tartanak a régiek közül. Hunyadi János például székely ácsokat telepített ide, mikor kastélyát a maga ízlése szerint átalakította. A székelyek a hadjárataiba is elkísérték, úgy látszik, megszerette a bátorságukat, kézügyességüket. Alpestesen a Demeter család úgy vallja magáról, hogy e székely ácsok közül való. Apáról fiúra maradt közöttük az ácsmesterség, a kombinátban is a famunkát vállalják szívesebben, Alpestes egyik részét, a Cserna medrén túl, ahol a Demeterek laknak, Ácsinak hívják.

Ácsok, kőművesek, kézművesek ködös hagyományokat emlegetnek mesterségük vagy a rokon szakmák köréből. így például úgy tudják, hogy a kisbarcsai öreg református templomot a helyi kőművesek Kós Károly tervei szerint és vezetésével renoválták. (Kisbarcsán hetven református magyar él jelenleg, kétszáz románnal együtt. 1973-ban egyetlen magyar gyermek született itt. Á szomszédos Nagybarcsáról három évvel ezelőtt költözött el az utolsó magyar család: a fia Brassóba ment dolgozni, a leányt férjhez vitték Csernakeresztúrra, anyjukat pedig ki a temetőbe.) Ez a kisbarcsai szájhagyomány Kós Károly restauráló munkájáról akkor is igen érdekes, ha nem igaz. Más helyen is találkozni hasonló hiedelemmel. A czecselevárosi, hosszúfalusi középiskola épületéről úgy tudtam mindig, mert úgy hallottam a barcasági csángók között, hogy az Kós Károly munkája még a század elejéről. Egyidőben készült a sepsiszentgyögyi székely múzeummal. Vogel Sándor, helytörténeti kérdésekben igen buzgó brassói tanár utánajárt a dolognak, levélben kérdezte meg Kós Károlytól: csakugyan ő volt-e az épület tervezője? Kós Károly szívesen válaszolt (olvasható a levél Vogel Sándor cikkében a Művelődés, 1973. márciusi számában): „Hogy ki tervezte az épületet: nem tudom, de valami oka kell legyen annak, hogy — már nem első ízben és szakemberek is — nekem tulajdonítják annak az iskolának (és Erdély- szerte ezen kívül is még jó néhány iskolának, templomnak, lakóháznak stb.) tervezését.” Majd: „így látatlanban tehát — ha nem is tudhatom indokolni — csupán feltételezem, hogy azt olyan valaki tervezhette, aki vagy az én építészeti elveim alapján (népünk építő-gyakorlatának és az erdélyi múlt építészeti hagyatékának szellemében) igyekezett megtalálni a korszerű építészet sajátosan népi útját, vagy közvetlenebben az én megvalósított épületeimnek, illetve tervezéseimnek sajátos tanulságai alapján, s azokat hasznosítva, készítette el a maga iskoláját.”

Éltem az alkalommal, én is megkérdeztem Kós Károlytól:

— Károly bácsi restaurálta-e a kisbarcsai református templomot?

— Nem én, fiam.

— Nem is járt soha azon a vidéken?

— Jártam én, hogyne. Építésznek is, történésznek is van ott mit látnia.

Megcsodálhatta Kós Károly a hunyadi tájon például Alpestes református templomát, amelynek falait 1217-ben emelték. Később még bővítették. Mennyezete kazettás. Eredetileg szalmával volt fedve, miután az leégett, zsindely került a tetejére. Az újonnan kijelölt országút elkerüli (említettem, hogy a Barcsay-kastély előtt megy el), a régi itt haladt. A szájhagyományok szerint, Vajdahunyad felé tartva, sűrűn betért e templomudvarra Bethlen Gábor is, Bocskai István is. Bethlen Gábor nem engedte meg, hogy az őt kísérő katonák a lakosságtól ajándékképpen bort fogadjanak el. Noha Alpestest jó felerészben szabad emberek, afféle bocskoros nemesek lakták, azért az ilyen falunak is ajánlatos volt jóban lenni a fejedelmi katonákkal.

— Hol termett bor ezen a vidéken?

Nagy József nyugodt mozdulattal a környező dombokra mutat, oda is, ahol most az ipar tornyai emelkednek. Ezt a kimért nyugalmat még Kolozsvárról ismerem. Nagy József huszonöt-huszonhat évvel ezelőtt ott végezte tanulmányait, közben az Erdély

69