Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Bálint B. András: Itt mindig jönnek-mennek

— Én nem haragszom a piásokra, valahogy inkább sajnálom őket. Gondolja el, hetekig nem látják a családjukat, unatkoznak, pénzük meg van valamennyi — megpróbálnak szórakozni. Úgy, ahogy otthon megtanulták. Könyvet senki nem ad a kezükbe, a tévé sem érdekli őket, marad a sör vagy a pálinka. Esetleg mind a kettő. Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne megfogni őket, de ez nagyon nehéz dolog, majdnem lehetetlen.

— A legnagyobb probléma az, hogy nem egységes a banda egy ilyen szállón. Barátságok itt nem szövődnek, csak haverságok, az meg — tudja, mennyit ér. Pedig ha ezek az emberek megértenék, hogy tartoznak valahová, hogy felelniük kell egymásnak is, egymásért is, akkor könnyebben véget lehetne vetni a folytonos ivásoknak. Szép szóval, meggyőzéssel. Ez nem hamuka, ezt komolyan mondom. Talán a KISZ- ben kellene szólni, hogy legalább a fiatalokat felkarolják, meg ilyesmi, mert a munkásellátás, a szakszervezet nem sokat tesz. Ott azt mondják: a szálló csak átmeneti megoldás, nem érdemes túl sok energiát belefeccölni. Hát nézzen körül: a rexezők között az a cigánygyerek nyolc éve lakik szállón, odébb meg az öreg Szabó kereken két évtizede. Vajon miért beszélnek átmeneti megoldásról?

Negyed tíz van, megérkezik a kocsmából az első tíz-tizenkét ,,málé”. Káromkodnak, énekelnek, a lépcsőház hosszan visszhangzik a gajdolásuktól. A szőke villamos- vezető megcsóválja a fejét, aztán felugrik, a bejárathoz siet és becsukja utánuk az üvegajtót.

BALÁZS PÉTER: KÓS KÁROLY