Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 9. szám - Kocsis István: Bethlen Kata (Monodráma)
szívesen átszerződnének Hévízre... Kedves menyemasszonyt atyafiságos szolgálatom ajánlásával köszöntőm. Maradván kedves öcsémuramnak igaz szeretettel szolgáló atyafia, nénje: Árva Bethlen Kata. Sötét. A világítás lassan felerősödik: a szín közepén ül; negyvennégy éves; nyugodt bensőséges hangon: Kirekesztém magam a zajos világból, hogy egy másik világot, a csendnek világát megépíthessem . .. Add áldásodat, mindenható Isten az én építkezésemre ... Megláthatod a Te szemednek örömére is megcsillan majd az én csendem világa, mintha aranyból lenne: templomok emelkednek benne, emberek gyenge lelkének erősítésére, oskolák emelkednek benne emberek zsenge értelmének termővé éreté- sére, könyvekkel megrakott polcok egymásra nőnek betűre szomjúhozók örömére ... S én nem ura, csak örökmozgó napszámosa leszek a nagy építkezésnek ..., kinek elmélkedésekre percnyi ideje sem marad. (Hosszabb szünet után nagyon csendesen) Mert nincs nekem erőm már akár egyetlen percre is egyedül maradni önmagámmal... Más csodálatosabbnál csodálatosabb lehetőségek is állanak énelőttem: ellesem tudós doktoroktól a test orvoslásának titkát, meghozatok minden orvosságos könyvet: nyavalyákra írt hozó mentő angyalként, megfáradni sem lesz nekem időm ... Hályogot szemről lehántani máris tudok, füveknek titkait is megismertem már, eret vágni is mertem, ha doktor kéznél nem volt. (Hirtelen elhallgat, rövid ideig csendben ül, majd feláll, szinte dölyfösen) Nem vagyok én még szánalomra méltó, száradó fűszál: rákaptam én, megízlelvén első cseppjeit egy új, másfajta, nekem való életre! (Hirtelen szinte ellenségesen) Eldöntöttem, hogy mégis, mindennek ellenére boldog leszek én még ebben a földi életben .. . Elvétettek a gyermekeim?! Megtalálom én azokat, kiknek anyára: védelemre van szükségük . . . Szükségem van reájuk legalább annyira, amennyire nekik van szükségük énreám ... Mindenható Isten, ki nem hallgattál meg engemet, midőn az én mé- hemből szakadottak megsegítésekért könyörögtem Tehozzád, figyelmezz legalább most az én szómra... Add áldásodat az én nagy akarásomra! ... Szükségem van a Te áldásodra, mert nem lenne nekem már erőm feltápászkodni, ha elgáncsoltatnék azon az úton is, melyre a Te legszentebb törvényed magamba fogadásával: a felebaráti szeretet jegyében lépnék én fel. (Rövid szünet után sejtelmesen) Elismerheted, nekem már veszíteni valóm ebben a földi életben nincsen, én már vár fokáról is leugor- hatnék, ha arra támadna kedvem ... Mindazonáltal békesség lakozik mostan az én lelkemben, harag, bosszúvágy, gyűlölet be nem lophatják magukat az én lelkembe a békességnek ez óráiban. Mégis, mérd csak fel a Te mérhetetlen okosságoddal, mekkora világot perzselő tűzzel csapna fel a láng az én szuny- nyadó tüzű lelkemből, ha utolsó nagy akarásom bárki emberfia lábától elgáncsoltan reá visszazuhanna .. . (Saját szavaitól szinte megszeppenten, csendesen folytatja) Annyit kívánok én csak, legyen maradandó az én békém a világgal ... Kirekesztvén magam a zajos világból, nem is akarok már mást, csak háborítatlan építője lenni az erősítő hit és a teremtő tudás csendes világának . . . Talán bűnösen nagy az én építeni akarásom, de van-e kinek ártalmára törnék én általa? (Rövid szünet után erélyesen) Ha nagy célokra nem is szántál engemet, hatalmas égi jelek fényével világítva meg emberi szem nem látta utakat, magam lelkének méretére szabott célokra reá függesztem én azért a tekintetem ... És ládd, áldásodat kérem rá... Lassan sötét... Az erősödő világításban a szín közepén áll; energikusan, éles hangon: Betörtek az építkezésem csendjébe! Teleki Pál főkapitánynak kineveztetvén, mindjárt az énáltalam támogatott egyházakat és kollégiumokat megháborítá régi fejedelmektől engedtetett, s mindmáig bírt jussokban ... És Isten az ő tiltó kezét fel nem emelte! Engedtetik-e Teleki Pálnak, hogy ezután is véghez vigye, amit csak kigondol ellenünk?!... Hitéből kitért ember, s a császárnő is hitének megtagadásáért jutalmul emeli őt a tisztségekben, . . . s nincs oly gonoszság, mit gondolkozás nélkül el nem követhetne, ki egyszer már képes volt hitét megtagadni ... Alávalóságával még kérkedik is, fogait villogtatja . . . Hát én már utolsó menedékemnek kiválasztott, legbékességesebb utamon is elgáncsoltatok?! . .. Megkívánod-e éntőlem, Istenem, hogy utolsó fegyveremet, melynek már támadásra éle se nincsen, elleneim lábai elé helyezzem? (Rövid szünet után csendes fenyegető hangon) Én meghajolok, de ha most meghajolok, soha fel nem egyenesedem már . . . Elszáradok, mint földből kivetett növény . . . (Hosszabb szünet, majd szinte ellenségesen) Mindenható Isten, hát már soha el nem jő az idő, melyben törvényeid megtipróit bünteted, s nem annak áldozatos életű megtartóit?! Általad nap mint nap igazolt erős hitre lenne már szükségünk, hisz oly gyengék vagyunk, oly gyengék, annyira kiszolgáltatottak, annyira kiszolgáltatottak, annyira kiszolgáltatottak . . . Ha megkívánod éntőlem, hogy éljem életem a Te törvényeid szerint, állítsd végre vissza e földön törvényeidnek erejét, hogy azokat nemcsak a fegyvertelen koldus, de senki földi hatalmaskodó által ne hághassa, meg ne gyalázhassa, meg ne tiporhassa, izzó fénnyel, hamuvá égjen annak lába, ki abba beletapodni mer... Hosszú ideig mozdulatlanul áll, majd egyre fanatikusabban: Mindenható Istenem, ha Te makacsul hallgatsz is, engedd meg nekem még egyszer megpróbálnom, hogy ne csak szerethessem, hanem védelmezhessem is az engem szeretetükbe befogadókat, az én segítségemre rászorulókat, a hozzám bármilyen vékony szállal is kötődőket..., s hogy ne csak gyűlöl23
