Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - KRÓNIKA - Orosz László: Kecskeméti kis irodalomtörténet (VI. rész) Egy lépéssel a körösi Athenae mögött

OROSZ LÁSZLÓ KECSKEMÉT! KIS IRODALOMTÖRTÉNET 6. EGY LÉPÉSSEL A KÖRÖSI ATHENAE MÖGÖTT Tolnai Lajos Sötét világ című önéletrajzi regé­nyében az 1850-es évek nagykőrösi iskoláját így jellemzi: „Athenae a magyar Alföldön”. A 40-es évek szépen fejlődő irodalmi életét az önkény- uralom tönkretette, az írók jó része vidékre me­nekült, vidéki gimnáziumok katedráin keresett megélhetési lehetőséget, viszonylagos védettsé­get. A körösi gimnáziumot az emelte e korban valamennyi magyar iskola fölé, hogy a kor leg­nagyobb költőjét, Arany Jánost nyerte meg tanárául. Mint 1830-ban a főiskoláért, most Arany Jánosért folyt a harc a két régóta vetélkedő város, Kecskemét és Kőrös között. Akkor Kecskemét, most Kőrös győzött. Néhány héttel hamarabb jelentkeztek a körösiek Aranynál a meghívással, mint a kecskemétiek. Kecskemét még egy pró­bát tett. 1856-ban az igazgatói tisztséget ajánlot­ták fel Aranynak, ezúttal is hiába. Arany válasz­levele így is Kecskemét egyik becses irodalmi ereklyéje, s annál is érdemesebb idéznünk belőle, mert hű képet ad a megtört kedélyű nagy költő­ről. ,,Egy új, vagy újból szervezendő intézet (az önkényuralom algimnáziummá fokozta le a kecs­keméti iskolát, s 1856-ban nyerte vissza főgim­náziumi rangját) kormányzása sokkal erősb, eré- lyesb jellemet igényel, mint amilyennek maga­mat ismerem, s valóban akkor élnék vissza a tiszt, egyház bizodalmával, ha e se physice, se moraliter nem nekemvaló állást elfogadnám. A mi pedig azon még szóba nem hozott, de fölkerülhető ese­tet illeti, hogy mint közrendű tanár cserélném föl állásomat az ottanival: részemről e cserét mi sem indokolhatná egyéb, mint azon tisztelet, mellyel a kecskeméti egyház iránt viseltetem. De ide, már közel öt évi megszokás után, szá­mosabb kötelek fűznek, s jobban irtózom e vál­tozástól, új viszonyok közt mintegy új élet kez­désétől, hogy-sem ez állásomat másutt hasonló­val fölcserélni óhajtsam. Vannak féfiak, kik a kecskeméti gymnasiumnak több szolgálatot te­hetnek, mint én, törött kedélyű, változó egész­ségű ember.001 Kőrösről különben gyakran átjárt Arany Kecs­kemétre, nevét megtalálhatjuk a főiskolai könyv­tár kölcsönzési naplójában is. A körösi meg a kecskeméti iskola tanárai között szoros volt a kapcsolat. Állásaikat is cserélgették egymás kö­zött. így Szilágyi Sándor (1827—1899), a ké­sőbbi tekintélyes történetíró egy esztendei kecs­keméti tanárság után 1853-ban Kőrösre távozott, ugyanakkor onnan került ide Szász Károly (1829—1905), akit ma már nem annyira közepes költeményei és számos jó műfordítása miatt em­legetnek, mint inkább a század utolsó harmadá­ban az Akadémia és a Kisfaludy Társaság vezető tisztségeiben tanúsított merev és erőszakos kon­zervativizmusáért. A ref. gimnázium tanári karának jeles tagja volt 1847-től 52-ig, Kőrösre távozásáig Ács Zsigmond (1824—1898), a jeles műfordító. Állí­tólag 14 élő nyelvet tudott a görög, latin és héber mellett, amelyeket az iskolában tanított. Kecskeméten készült es jelent meg első Shakes- peare-fordítása, a Velencei kalmár, továbbá Goldsmith híres regényének A Wakefieldi pap címmel kiadott átültetése. Később részt vett a teljes magyar Shakespeare-kiadás munkálataiban is. 1853-ban Kőrösre távozott a gimnázium taná­rai közül Losonczy László (1812—1879) is. Kevésbé jelentős alakja irodalmunknak az elő­zőknél, de több szál fűzi Kecskeméthez: itt szü­letett, itt járt iskolába, s miután Kőrösön felha­gyott a tanárkodással, egy időre ismét Kecske­méten telepedett meg. Szerencsétlen sorsú em­ber volt, nekrológjában is említik, hogy „mérték­telen életet” folytatott, egy időben elmebajjal is ápolták.2 Költészetét a szűkebb hazájabeli kí­méletes bíráló, Horváth Döme így jellemezte: „Tagadhatatlan, hogy költőnk észjárása s érzése majd mindig ugyanazon körben és pedig keskeny körben mozog; s ez által a bor, a barátság, a nem mély szerelem s a hazafiság folytonos és ismétlő megéneklésével költészete egészben némileg monotonná válik .. ,”3 Az 50-es évek első felének kecskeméti író­tanárai közül Obernyik Károly (1815—1855) volt a legjelentősebb. Figyelemre méltó írói múlt állott már mögötte, mikor 1851-ben meghívták a görög és latin nyelv katedrájára. A debreceni kollégiumból Csekére, Kölcsey Ferenc házába került, ő volt a nevelője annak a Kölcsey Kál­mánnak, akihez a Himnusz költője a Parainesist írta. Kölcsey Ferenc halála után tanítványával Pestre költözött, bekapcsolódott az irodalmi életbe, tagja volt Petőfi baráti körének, a Tízek Társaságának is. Főúr és pór című drámája (1844) a fiatal Magyarország demokratikus eszméit kí­vánta a színpadon megszólaltatni, a cenzúra azon­ban nem engedélyezte az előadását. Későbbi mű­veiben némileg elbátortalanodott, de Kecske­méten, élete utolsó évében írt Brankovics György c. történelmi drámájának újra jelentős és kor­szerű a mondanivalója: a magyarok és szerbek egymásra utaltságát, sorsközösségét, testvéri összefogásának fontosságát hirdeti, régi történel­mi esemény kapcsán, de a szabadságharc nagyon is közeli tanulságait is érvényesítve. A kecskeméti főiskolának a század közepetájt 94

Next

/
Thumbnails
Contents