Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - KRÓNIKA - Orosz László: Kecskeméti kis irodalomtörténet (VI. rész) Egy lépéssel a körösi Athenae mögött

sok szerb növendéke volt. Többek között itt tett jogi vizsgát Jakov Ignjatovic, az első szerb realista író is. Emlékirataiban derűs történet található kecskeméti vizsgáiról — mert barátai helyett is ő vizsgázott Sipos professzornál, a szerb diákok protektoránál.4 Ki tudja, nem játszott-e szerepet Obernyik tárgyválasztásában (szerb tárgyú novellákat is írt az 50-es években) az a magyar—szerb barátkozás, amelynek a kecskeméti főiskola volt a színhelye! A Brankovics György egyébként szerzőjének legsikeresebb műve, pesti előadásán a szerb diákok a magyar—szerb testvériség mellett tüntettek, a kor nagy színészének, Egressy Gábornak kedvenc darabja volt, később Erkel operát is írt belőle.

Az 1850-es évek második felének tanárai közül Bulcsú Károly (1823—1865) és Homokay Pál (1804—1858) nevét kell megemlítenünk. Az utóbbi kecskeméti születésű volt, irodalmi működésének java azonban nem Kecskeméthez kapcsolódik. Diákként Pozsonyban, majd Selmecen szervezett önképzőkört, Magyar költészet (1837) című művéről Vörösmarty úgy nyilatkozott, hogy saját tehetségén kívül ennek köszönheti leginkább verseinek könnyedségét, hangzatosságát, csínját.5 Jósa Iván e mű érdemeként azt emeli ki, hogy bár Homokay német szerzők alapján állította össze poétikáját, úttörő volt abban, hogy példáit az új magyar költészetből vette.6

Bulcsú költő volt, 1860-ban Kecskeméten jelentette meg verseinek gyűjteményét. E kötet irodalomtörténeti jelentőségét nem belső értéke adja, hanem az, hogy Arany János írt róla kritikát. Arany bírálata részletes, helyenként ironikusan csipkelődő, helyenként keményen támadó. El- hibázottnak tartja azt a költői törekvést, amelyet

Bulcsú képviselt: a népies realizmustól való visz- szakanyarodást a korábbi idők hol fellengzős, hol laposan didaktikus költészetéhez. Arany elismeri, hogy szép részletek akadnak Bulcsú költeményeiben, de „nem tud azokból összehangzó egészet alkotni. Túlfeszültség — lohadás: e kettő változik folyvást műveiben, mint a gőzkatlannál. Ha nem akarna igen költői lenni, bizonnyal költőibb volna. Mert nem hiányzik nála sem a képzelet, sem a hevülés: de ő túlozza mindeniket.”7

Bulcsú szerény, minden önhittségtől mentes emberi egyéniségének dicséretére válik, hogy nem neheztel a kritikáért. Őszinte tisztelet és bizalom csendül ki abból a leveléből, amelyet néhány évvel később intézett Aranyhoz. Szívélyes ismeretség fűzte Tompához is.8

Az 1850-es évek kecskeméti tanárainak irodalmi kapcsolataira némi fényt vet az is, hogy 1853-ban hosszasabban körükben vendégeskedett Gyulai Pál. Itt írta Varjú István című kecskeméti tárgyú népies elbeszélését, s kecskeméti emlékek elevenednek fel egy másik elbeszélésében, a Glück-Szerencse úrban is.9

1 Arany János levele a kecskeméti ref. egyház könyvtárában

2 Erdősi Zoltán: Losonczy László. Kecskemét, 1879. aug. 17., 24.

3 Idézi: Hornyik József: Kecskeméti írók. 1901. 28. I.

4 Csuka Zoltán: A szentendrei rebellis. 1969. 39—43. I.

5 Horváth Döme: Emlékezzünk régiekről! Kecskeméti Lapok, 1872. okt. 27.

6 Kéziratos doktori értekezésében, ill. 1974-ben a Katona József Társaságban tartott előadásában.

7 A. J. összes művei. XI. köt. 1968. 121. I.

3 Uo. 667. I.

9 Angyal Dávid: Gyulai Pál. 1912. 43. I.

95