Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - DOKUMENTUM - Szőke Péter: Díszpolgáravatás Galántán

Különpróba a park sarkában, majd felállás Imre gyermekösszkara mögé; s hamarosan teljes pompájában muzsikál a hatalmas koronájú fák alatt az egykori csodálatos angol szerzetes csodálatos művészete.

Estefelé még valami történik. A kézbesítő levelet hoz Kuthy Gézától. Az áll benne, írjak neki még ma este sillabuszt Kodály életéről, népzenegyűjtői, tudományos és zenealkotói munkásságáról. S azt okvetlen külön tüntessem fel, hogy hány népdalt gyűjtött. Mert ő méltatja holnap délelőtt a községházán, a díszpolgárrá avatási ünnepségen Kodály érdemeit.

Elkészült az irat, s még este, ha későn is, elvittem neki.

A fogadtatás

Felvirradt a várva várt vasárnap.

Kodály Kerényi Györggyel érkezett. Nem fogadta őt a vasúton a Felszállott a páva ősi dallama. Gépkocsival érkezett, észrevétlenül. Aztán szétterjedt a hír: „Itt van!”

Az első ünneplő aktus Kodály tiszteletére reggel háromnegyed kilenckor kezdődött a népiskola udvarán, ott, ahol egykor ő is futkosott. Most éppen olyan gyerekek álltak, széles karéjban. Eléjük lépett a pap három sor fényes hadikitüntetéssel a mellén, és ő köszöntötte elsőnek az iskolaudvar régi kapuján belépő ősz mestert.

— Méltóságos Uram! — hangzik az első szó, melyet hosszúra nyúló üdvözlő beszéd követ. Legtöbbször visszatérő vezérmotívuma az, hogy „köszönet illet Galántán minden papot és minden tanítót, amiért a szomorú trianoni esztendők alatt is hősies önfeláldozással meg tudták óvni az ifjúság szent jogát magyarságához, édes anyanyelvéhez.”

Hallgatom én is, és az jár az eszemben, hogy a tenger magyar iskolásgyermek közé délután behozzák — a nyebojszai és a hódi szlovák gyerekeket is, hogy magyar nyelvű népdalokat énekeljenek együtt a többiekkel! Pedig Kodály bizonyára szívesen hallaná e táj néhány eredeti szlovák népdalát is, mert ilyenek is élnek Galánta déli nyelvhatárán (magam is lejegyeztem néhányat, köztük hosszú balladákat is, az öreg Zúzák nénitől). S Kodály is gyűjtött szlovák népdalokat, és beszél is szlovákul.

A vendég elé áll három mezítlábas gyerek virágcsokorral a kezében, és köszönti Kodály bácsit. Mezítláb vannak, annak jeléül, hogy megtisztelő számukra „a galántai mezítlábas pajtásoknak” szóló ajánlása a Bicinia Hungarica első füzetében. Meghatódva hallgatja őket Kodály, megsimogatja a fejüket.

— Látom, minden gyereknek van itt cipője, csak nektek hármótoknak nincs. Amikor még régen én is ebbe az iskolába jártam, akkor fordítva volt: hármunknak volt csak cipője, s a többi járt mezítláb.

Mátyusföldi dalok csendülnek fel a köszöntő gyermeksereg ajkáról Kodály gyűjtéséből. Szemmel láthatóan örül Kodály, de azért nem tagadja meg magát, és így szól hozzájuk, s a fogadtatására megjelent felnőtt galántai polgárokhoz:

— Köszönöm nektek, hogy mátyusföldi dalokat énekeltetek. Legboldogítóbb, legkedvesebb emlékeimet juttattátok velük az eszembe, hiszen e dallamokban találkoztam én is először magyarságunk zenei leikével. Kíváncsian vártam a hangotokat, de még kíváncsibb vagyok arra, amit majd délután a hangversenyen hallok. Akkor megtudom, mit tudtok ti és mit tudnak a tanítóitok. Mert ti ott úgy fogtok énekelni, ahogyan a tanítóitok megtanítottak. Amennyit ők tanultak, amennyit ők tudnak, olyan lesz a ti éneketek is . . .

A „hősök emlékére” és Kodály megtiszteléseként bemutatott ünnepélyes szentmisén zsúfolásig megtelt a templom. Kodály az első padban ült középütt. Mi meg a kóruson birkóztunk, azt hiszem elég sikeresen, az Áve Maria ránk-rótta feladattal. Az erre az alkalomra egyesült vegyeskar Tóth Lajos, az akkor minálunk katonáskodó hódmezővásárhelyi kántor keze alatt Kodály Pange lingua-ját mutatta be, Lengyel Imre pedig Halmos Minden földek Istent dicsérjétek kezdetű zsoltárkórusát.

Galánta díszpolgára a régi padban

A mise végezetével a régi népiskola mai igazgatója a házigazdák és a vendégek kíséretében végigvezette Kodályt a régi osztályteremben. „Itt ültem” — szólalt meg a mester — és leült egy padba. Odateszik eléje a régi, rongyos osztálykönyvet is, kinyitva azon az oldalon, ahol fakult tintával ez olvasható: A tanuló neve: Kodály Zoltán, I. osztály. Ujjával mutatja s végigsimítja a bejegyzést.

Olvassa a kisfiúi feleletekre beírt osztályzatokat.

Déli tizenkettő a községháza nagytermében:

Dr. Kuthy Géza megnyitja a Kodály tiszteletére egybehívott elöljárósági díszgyűlést. Ennek egyetlen napirendi pontja: Kodály Zoltán Galánta díszpolgárává avatása.

ismerteti Kuthy a mester sok-sok érdemét, életművének jelentőségét, hírét itthon és a nagyvilágban. Aztán az előadó nyelve egyszercsak megbotlik (vagy nem jól olvasta el tegnapi sillabuszomat?) s Kodály történelmi jelentőségű kulturális tetteként emeli ki, fennhangon nyomva meg a szavakat, hogy „nem kevesebb, mint kétszáz (!) magyar népdalt mentett meg az utókor számára a feledéstől”. Szerencsére e lapsust senki se vette észre, mert ki is tudhatná közülük, hogy ez a híres galántai nem kétszáz, hanem háromezernyi népdalunkat gyűjtötte össze.

78