Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Halász Géza Ferenc: Huszonöt éves az első Kodály-iskola

száz év alatt teljesült. így lesz általános a zenei olvasás is, s általa mindenkinek elérhető a zenei műveltség, talán száz évnél hamarább.”

Abból indult ki, hogy az általános iskola célja a teljes ember megalapozását foglalja magában. A zeneértés hozzátartozik az emberi teljességhez, pótolhatatlan élményekkel lennénk szegényebbek nélküle. Kodály megfogalmazásában: ,,A zenének is vannak Shakespeare-jei, Michelangelói, akik semmi mással nem pótolhatóan a zene nyelvén fejezték ki az emberiséget felemelő gondolataikat”. A zenei műveltség alapköve a kottaolvasás, annak pedig a szolmizálás. Mert arról van szó, hogy ,,a zenével nem csak zenét tanulunk. Hogy az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félénkségből kigyógyít. Koncentrál, testi lelki diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmassá tesz, figyelemre, fegyelemre szoktat. Hogy egész embert mozgat, nemcsak egy-egy-részét. Megszeretteti az iskolát. Fejleszti a közösségi érzést. Kifejleszti a csírájában minden emberben meglevő zeneérzéket, ezzel megadja a zenei műveltség alapját, amivel aztán szebbé, gazdagabbá teszi egész életét.” — érvelt például 1956-ban. Befejezésként pedig felkiáltott: „Engedjétek énekelni a gyermekeket!”

Az úgynevezett Kodály-módszerrel tanuló első kecskeméti kísérleti osztály abban az időben indult, amikor az iskolai énektanítás visszaesett a kezdeti fellendülés után. Újabb tanárok kellettek volna az országnak, kevés volt az óraszám.

Kodály féltő szeretettel és nagy-nagy figyelemmel kísérte szülővárosában egykori növendéke, Nemesszeghy Lajosné kezdeményezését. Segített kijárni az induláshoz szükséges engedélyeket, visszavisszatért az órákra, az ország más vidékein élő pedagógusoknak és hallgatóinak a tapasztalatok átvételét ajánlotta, és nem mulasztotta el a hivatkozási alkalmakat semmilyen fórumon. A folyamatra így tekint vissza 1961-ből: ,,1945-ben nagy reménységgel láttunk újra munkához. Megkapta a középiskola is jogát a zenéhez, a legfelső osztályig. Megalakult Tarhos, majd példájára a kecskeméti iskola, heti hat énekórával (ma tizenegyedik éves). De csakhamar sötétedni kezdett. Tarhost megszüntették, pedig az nevelte volna a legjobb általános iskolai tanerőket.

Az órákat, tantervet egyre másra nyirbálták”. Ilyen helyzetben különösen megnőtt a kecskeméti példa szerepe: ,, az első komoly lépés a közönségnevelés felé az 1950- ben megindult kecskeméti énekes általános iskola. Most végzett első nyolcadik osztály mutatja, mit lehetett, és sejteti, mit lehetne még elérni nyolc év alatt.”

Az idézett sorokon túl — amelyek legutóbb a Visszatekintés című kötetben jelentek meg — az iskola és a mester, a tanár úr kapcsolatát érzékletesen mutatják fel a vendégkönyvnek azok a bejegyzései, amelyek egy-egy látogatás emlékét őrzik. Lendületes, kórust vezénylő mozdulatokra emlékeztető kézírása 1952. december 9-én tűnik fel először a lapokon. Minden osztályban beült az énekórára, s végezetül így fordult a nevelőkhöz: „Régi gondolatom, hogy ha új rendet akarunk ebben az országban, akkor újjá kell születnünk a zenében is. Örömmel látom, hogy Kecskemét ezzel az iskolával megtette az első lépést.” Majd a tizedik tanítási év végén s a tizenegyedik első hónapjaiban bővebben is kifejezi véleményét: „Különösen öröm, hogy Kecske32