Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 5-6. szám - Szentiványi Kálmán: Elnök, zöld kalapban (Elbeszélés)

tozik, jobb lesz a világ s az ember, ha megírjuk, ábrázoljuk. . . De mostanában több a rossz óra és nemigen hiszek az írás hatalmában.

Bonipert indulatosan koccintott.

— No, egészségedre. Elpuhultál, te is! Ne felejtsd el, honnan emelkedtél.. . Akit nem szorít a gondunk, rongy ember az! Megbocsáss az őszinteségért. Nem léphetsz ki légüres térbe, mert a mi számunkra ilyen nincs, és nem is lesz. Együtt, mindenen átvágjuk magunkat.

Férceltem az érveket, az írói munka bonyolultságáról, nehézségeiről. Az időhiányt az öregedést sem felejtettem el. Bonipert erélyesen leintett.

— Nyavalygás! Mi az a néhány hét, vagy hónap neked? Itt maradsz, körülnézel, megírod. S nekünk sokat segítesz.

Magyarázni kezdtem ingerülten, hogy fontos munkát tettem félre, eljöttem a hívásra, de pár napnál semmiképpen nincs több időm.

Bonipert töltögetett, mintha barátságosan le akart volna itatni. Sóhajtozott, hiszen ha írni tudna, boldogulna a dologgal, nem is fordult volna hozzám.

Messziről, könnyedén nekifutottam gyerekkoromban a széles ároknak a faluvégen — legtöbb fiú meg sem kísérelte átugrani —, s mindig sikerült: de egyszer, amikor éppen legtöbben néztek, rosszul jött ki a lépés, elrugaszkodó lendületem félbe tört, s az árok iegmélyére csúsztam a térdig érő talajvízbe.. . Nem tudtam kimászni. A gyerekek kinevettek és elfutottak.

Anyám húzott ki sárosán, meggyalázva. Megverni is elfelejtett. Magamra néztem és belémfúlt a sírás.

Rutinom van már, árokba talán nem esem. Fejembe szállt Bonipert bora. Sajnálom a barátomat és nem is értem. Mitől ritkult meg fakóbarna haja? Régóta meg akarom írni. Úgy látszik itt az ideje.

Újra megjelent Julika, kezén széles karikagyűrűvel és karórával. Hozott még bort.

— Érdekli a boglyasi téma? — kérdezte mosolyogva a lány.

Könnyedén bólintottam. Felelőtlenné tett a könnyűnek tűnő bor.

— Mondd csak barátom. . . Bonipert közel hajolt, mint az elszánt összeesküvő. — Ismered Tési Lajost, a csórnádasdi elnököt?

— Nem ismerem.

— Nagy fej a megyében. Mindig azt jósolták, egyszer börtönbe kerül, de megúszta. . . Annyi tény, remekül gazdálkodott, rendbehozta a lerobbant gazdaságot. Hatvanötben szóba került, hogy csatlakoznak hozzánk. . . akkor mi elhárítottuk. S most azokhoz akarják csapni a boglyasiakat. Megvan a hírnév... Tési doktor úr lett. S nem egykönnyen megszerezhető jogi doktorátusa van, amiért sokan hajtanak. . . Az öntözéses gazdálkodásról írt disszertációt, amit könyvben is kiadtak. Nem ismered Tési doktort?

— Már mondtam, hogy nem.

— Azt állítja, hogy találkoztatok. Csak pislog, s nem akarja elhinni, hogy mi ketten, gyerekkori barátok vagyunk.

Az elnök szokásból kínált még, aztán komótosan ivott egyedül.

— Nemcsak az öntözés, hanem van ott baromfifarm, bábolnai állománnyal. Tudományos kukoricatermesztés.. . Szárítótelep, hűtőház. . . s most törne belé a bicska, mert kevés aföldjük. Mi ugyan szántóval rosszul állunk, a minőség se jó, de Tési doktor úr öntözni akar a Kurcából, egységes csőrendszer a mániája, s a patak a miénk. . . Jó legelőink vannak, nagy rétség tartozik a boglyasi határhoz.

— Hát akkor mi a baj?

— Szó sem esik a régiről. Mennyit rongyoskodtunk doktorátus nélkül, mint a megszállottak küszködtünk a szocializmusért. . . S most kiénekelnek, azt mondják rólam,

29