Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 5-6. szám - Kőháti Zsolt: Sárközi György regénytöredéke elé - Sárközi György: Gályarabok (Regénytöredék)

— Csak dumálj, papa — mondta félhangosan Barna, s ujjával megbillentette a fülét.

Stoll úr végül is avval fejezte be mondókáját, hogy ő már nem fiatal ember, s noha

szolid életet él béna felesége és két felnőtt leánya körében, bizonyára már nem élhet sokáig. A fuvarelszámolási osztály új főnököt kap, akit senki sem ismerhet most még, s akiről senki sem tudja, vajon olyan vajszíve lesz-e, mint neki? Vannak osztályfőnökök, akik vasszigorral őrködnek a hivatali fegyelmen, s nem bánnak kesztyűs kézzel a későn- járó tisztviselőkkel. Akkor, majd akkor megtudják, mi az a fekete leves, s akkor, majd akkor sírva fognak fölsóhajtani: ó, miért is nem fogadtuk meg a mi néhai jó . . .

Mire idáig ért, hangja reszketett a meghatottságtól. De egyszerre elakadt a mondat közepén: észrevette, hogy egy szék üres, a legénység hiányos.

— És Csutorás úr? — kérdezte elképedve. — Csak nem beteg?

— Jesszus, csak nem beteg? — ismételte Barna színlelt ijedtséggel. — Csak nem hal meg, amikor legtöbb a dolog?

— Már tegnap is olyan rosszul volt szegény — siránkozott Mici —, hazamenet folyton a falnak támaszkodott, egészen falas lett a kabátja... Úgy sajnáltam szegényt, bizony isten ...

— Mindnyájan meghalunk — jelentette ki Mihálovics.

Jób megdöbbenve hallgatta ezt a komédiát: és hátha csakugyan halálán van, vagy már meg is halt szegény Ábel bácsi? Hiszen úgy kapaszkodott (Itt a kéziratnak vége szakad.)