Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 5-6. szám - Kőháti Zsolt: Sárközi György regénytöredéke elé - Sárközi György: Gályarabok (Regénytöredék)

— Őrült— mondta Mihálovics mégegyszer, s érezve, hogy az izgatott asszony gyöngül s kókad, eleresztette őt, s ellökte magától. Az asszony egy sikollyal összecsuklott, mint a rongybaba, s kitörő zokogással, rázkódva, hasát fogva kuporgott a földön.

Az ura zsebrevágott kézzel kezdett föl s alá járni a bútorokkal zsúfolt, szűk szobában — mindig nagyobb léptekkel, végül már szinte nyargalva s félrerúgva az útjában álló székeket, asztalt, kályhaellenzőt. S míg előbb csak csikorgó foggal hallgatta a síró asszony vinnyogását, most dadogó szavak törtek elő fekete fogai közül s különös, morgó, fojtott suttogásba vesző kiabálással nyitotta meg dühe szelepeit.

— Ez az én életem . .. hogy nincs nyugtom se délelőtt, se délután ... hogy a hivatalban robotolok és belémköt az a szemtelen zsidó ... hogy hazajövök ledögleni és nem hagy nyugton az őrült.. . üldöznek, üldöznek, üldöznek ... mint a vadat... megbo- londítanak .. . Kinek panaszkodjam, kinek mondjam el, hogy bántanak?... a feleségem a bútorait félti... az ócska bútorait... hát ki vette a varrógépet? ... nem én fizetem ma is a részleteket?... a kosz fizetésemből . .. mert azt is az én szememre hányja, hogy kiuzsoráznak a gazemberek ... ahelyett, hogy odamenne és leöntené petróleummal az egész házat, az egész bandát és felgyújtaná... És nekem muszáj hivatalba járni ... hogy magát eltartsam ... én tudnék aludni a pádon is, a népligetben .. . vagy a híd alatt... én tudnék almát lopni a kofáktól és azon élni .. . Maga miatt veszkődöm ... hogy öljön, kínozzon, amikor ki akarom fújni magam ... Maga meg mit tudom én mivel, kivel tölti az idejét, míg én robotolok ...

Az asszony, a földön kuporogva, fölnyivákolt, mintha belerúgtak volna. — Mit? — ordított a férfi. — Talán nem igaz? Ismerem a lotyóságait! Nekem is szeretőm volt, mielőtt elvettem! Száz másnak is! Minek varrta éppen az én nyakamba magát? Jaj, én szerencsétlen, — s öklével csapkodva homlokát, — mindenki csak engem ... Csak nekem nincs soha egy jó napom, csak nekem nincs soha egy garasom... Minek kell maga nekem? Mi az istennyilának? Csak öl, csak kínoz...- Azt akarja, hogy megöljem magam — bőgte az asszony a földön, —tudom, hogy azt akarja, hogy leugorjak az emeletről... Hogy idehozza a szeretőit... Tudom!

— Halgasson! — kiálltott a férfi, s fölkapott egy széket.

A nő irtózatosat sikoltott, hogy a szomszéd lakásokban nyugtalanul tapasztották a falhoz fülüket az örök lármához különben hozzáedzett lakók. Vékony karját maga elé emelte, és várta az ütést.

De az ura nem bántotta: a nagy mozdulatban kiadta testét rángató dühét, s a szék dübörögve a földre zuhant. Ismét rádőlt a díványra, most hasmánt, öklére támasztva homlokát, s csak értelmetlen szavakat nyögött:

— Fúj... micsoda élet... a villamos alá ... a Dunába ... ciánkáli...

S kimerültén hortyogva elszundított.

Az asszony rémülten szipogva tápászkodott föl,s mord arccal, görbe szájjal kitámoly- gott a konyhába, amelyen át a szobába lehetett jutni. Kopott mázú, vízzel telt fazekat tett a bérelt gázrezsóra, s krumplit kezdett hámozni egy csonkká köszörült késsel. Könnyei a hideg kőpadlóra hulltak, s a lehámozott krumplihéj hosszú szalagban gyűrűzött alá, a könnyek után.

— Ezt a gazembert szerettem — jártatta gondolatát az asszony a múlton. — Ennek adtam magam ... Csak hozzámenni nem lett volna szabad, se hozzá, se senkihez . . . Azért akadna férfi, mint addig is akadt... Disznók. Mind. Aljasok. Minek mentem hozzá? A gyerekért? Aztán most az sincs. Az én bűnöm, hogy nincs... jaj, micsoda élet.

Fájt a feje, vizes rongyot csavart a homloka köré. És vörös szemmel vagdalta kockára a krumplit, bele a bugyborékoló, forró vízbe. Aztán leült egy zsámolyra, s fogta a hasát. A hasa fájt és a feje. Aztán megint tett-vett, lábost készített elő, libatollal körülzsírozta, sót, paprikát hintett a fazékba, s megint leült, tenyerébe hajtva bebugyolált fejét.

19