Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 4. szám - KRÓNIKA - Orosz László: Kecskeméti kis irodalomtörténet. IV. rész: A magyar játékszínért

I

ba szegődött, s amelyet eredeti drámáival, mindenekelőtt a Bánk bánnal hamarosan túlhaladott, csak Pesten ismerhette meg. Pesti könyvtárak tették lehetővé azt is, hogy a drámáihoz anyagot szolgáltató történelmi művek búvárlásában elmerülhetett. De abban, hogy érdeklődése a színház felé vonzotta, talán a kecskeméti piarista gimnázium színjátszásának hagyományai is befolyásolták, arra meg, hogy a történelem sajátos varázsát átérezze, szülővárosának viharos múltja is vezette. Maga említi történelmi érdeklődése ültetőjeként a Kecskemét környéki pusztatemplomok romjainak látványát.

Katona korában, a XIX. század elején irodalmunkban egyre divatosabbá válik a történelmi téma. Hajdani várurakkal, várkisasszonyokkal, párduckacagányos leventékkel telnek meg a művek: a nemesség kedvtelve szemléli életre keltett dicső őseit. A kecskeméti paraszt-polgár Katona azonban másfajta múltat támaszt fel. A templomromok, amelyek előtt merengve állt gyerekkorában, a török időkben elpusztult hajdani jobbágyfaluk emlékét őrzik. Nem a hadviselő nagyurak, hanem a dolgozó és szenvedő nép szemszögéből nézi a múltat Katona. Méltatlankodik azon, hogy „Aki tartományokat pusztít, halhatatlanságot nyer — aki virágzóvá tészi, alig érdemesíttetik egy-két sor írásra.” Nemcsak Kecskemét történetébe fog bele azzal a szándékkal, hogy plebejus történelemszemléletét érvényesítse. Nemcsak dramaturgiai tanulmányában tiltakozik a „nemzeti dicsekedés” ellen. Legjobb drámái, a Jeruzsálem pusztulása és a Bánk bán is a nemesitől elütő történetszemléletének dokumentumai. Amabban a Jeruzsálem ostromát átszenvedő, saját tirannusaiktól és a római hódítóktól egyaránt rettegő egyszerű zsidókkal azonosul leginkább, ebben a parasztok mérhetetlen nyomorúságát panaszoló Tiborccal és az ország nyugalmát a nép érdekében védeni kívánó Bánkkal. A békességnek az az elemi erejű vágya, amely a Jeruzsálem pusztulása végén Titus, a Bánk bán végén a király szavaiban felcsendül, annak a dolgozó népnek a kívánságával hangzik egybe, amely a történelemben nem diadalokat keres, hanem a túlélés lehetőségét.

Konkrétabb szülőföldi emlékek Katonának már a dramatizálásaiban is felbukkantak. Veit Weber egyik lovagregényéből készült Monostori Veron- kájának cselekményét Kecskemét környékére helyezte, szereplőit e táj helységeiről nevezte Monostorinak, Alpárinak, Szellőrincinek, Orgová- nyinak, Pákainak, Galgócinak. A Luca székébe illesztett népi alakok párbeszédeiben, s általában nyelvének sok népies vonásában is fellelhetjük a kecskeméti népnyelv hatását. Két kutató is foglalkozott a Bánk bánban található szülőhelyi elemekkel,5 véleményem szerint azonban sok túlzó, megalapozatlan megállapításra is jutottak. Né- gyesy László például ezt írta Tiboréról: „Az ő egész képzeletvilága az alföldi jobbágyéval közös.” Nem beszélve most arról, hogy az „alföldi jobbágy” mennyire tág meghatározás, mennyire nem

illik a Katona korabeli kecskeméti köznép konkrét viszonyaira,az is megingatja Négyesy megállapításának hitelét, hogy azóta bebizonyosodott: Tiborc panaszának jelentős része németből való fordítás.6 Hogy Katona nyelvének népies és régies sajátosságai mennyiben szülőhelyiek, csak részletekbe menő nyelvjárástörténeti vizsgálatokkal lehetne eldönteni. Az ikes igeragozásban való hanyagsága pl. alighanem szülőhelyéről ered, a legújabb nyelvészeti kutatás ugyanis több korabeli író nyelvhasználatának elemzésével megállapította: „a Duna—Tisza közi déli területen az ikes igék ragozása teljesen megbomlott az iktelenek javára, s ezt keresztezte az a tendencia, hogy az iktelen igékbe behatolt az ikesség”.7

Katona József kecskeméti éveinek kutatásával Csányi Jánostól és Horváth Dömétől kezdve Hajnóczy Ivánon át a maiakig számos helyi irodalombarát és irodalomtörténész foglalkozott, ennek ellenére sok részlet máig sem tisztázódott kellőképpen. Nem tudjuk például, ki volt az a kecskeméti ügyvéd, aki mellett 1813-ban több hónapig jurátuskodott. A kecskeméti levéltárban fellelhető ügyészi irataiból néhányat ugyan publikáltak, de korántsem mindet, sőt még jegyzéküket sem állították össze, holott ezekből talán jobban megismerhetnénk 1820-tól haláláig terjedő évtizedét, írói elhallgatásának korszakát. Jórészt feltáratlanok Kecskeméthez legszorosabban kapcsolódó történelmi jegyzeteinek forrásai: magam Miletz János Katona-könyvének egy a Katona József Kör bélyegzőjével ellátott példányában találtam néhány — talán Hajnóczy Ivántól származó — bejegyzést, amely ezekre utalt. Arról tudunk, a kecskeméti levéltárban összegyűjtött Katona-iratok jelentős része hogyan semmisült meg a második világháború idején, arról azonban nem, hogyan szóródtak szét még a múlt században azok a kéziratok, amelyek a Katona család tulajdonában voltak. A Bánk bán 1815-i kézirata 1907 táján véletlenül került elő egy város melletti tanyáról. Sajátságos, hogy 1913-ban, amikor ezt publikálták, senki nem járt utána, hogy azon a tanyán nem volt-e esetleg még más kézirat is.5

(Következő számunkban folytatjuk.)

Jegyzetek

1 Liszka Béla: A kecskeméti színház és színészet múltja. Katona Emlékkönyv. 1930. 97. I.

Joós Ferenc: A vándorszínészettől az állami színházig. 1957. 7—8. I.

2 Hol született Kelemen László, az első magyarországi színigazgató? Biztató. 1960. 70—72. I.

3 A vándorszínészettől az állami színházig. 1957. 11.1.

4 Liszka B. i. m. 99. I.

5 Négyesy László: Szülőhelyi elemek Katona Bánk bánjában. Emlékkönyv Beöthy Zsolt születésének 60. évfordulójára. 1908. 257—269. I.

Hartyáni Zoltán: Szülőföldi elemek a Bánk bánban. A Katona József Társaság évkönyve az 1933/34. évről. 51—60. I.

6 Waldapfel József: Idézetek a Bánk bánban. Irodalomtörténeti dolgozatok Császár Elemér hatvanadik születésnapjára. 1934. 221—245. I.

7 R. Hutás Magdolna: Az ikes igék ragozása Dugonics András nyelvében. M. Nyelv, 1965. 326. I.

8 L. még: joós Ferenc: Katona József hátrahagyott kéziratainak históriája. Kiskunság, 1958. okt.—nov. 29—36. I.

95