Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 4. szám - KRÓNIKA - Orosz László: Kecskeméti kis irodalomtörténet. IV. rész: A magyar játékszínért
OROSZ LÁSZLÓ KECSKEMÉTI KIS IRODALOMTÖRTÉNET 4. A MAGYAR JÁTÉKSZÍNÉRT Az első hivatásos magyar színtársulat 1790-ben jórészt diákszínjátszókból állt össze, bemutatott darabjai között is voltak olyanok, amelyeket az iskolai színpadokról vett át. A kecskeméti piaristáknál 1715-től rendszeresen tartottak latin nyelvű színházi előadásokat, a század második felében már magyar nyelvű darabok bemutatására is sor került.1 1772-ben, majd 1777-ben Kecskeméten volt tanár Simái Kristóf (1742—1822), később — kassai működése idején — Batsányi és Kaiznczy Magyar Museumának munkatársa, az első hivatásos magyar színtársulat elsőként bemutatott darabjának, az Igazházinak, továbbá az 1793-ban játszott Zsugorinak és Házi orvosságnak a szerzője. Kecskeméten írta s itteni növendékeivel mutatta be első darabját, a Mesterséges ravaszság című, Plautus Mostellariája nyomán készült vígjátékot. Ezt később világi színpadra is átdolgozta Váratlan vendég címmel, többhelyütt nagy sikerrel játszották, németre is lefordították. Összesen hat vígjátékot írt. Nem voltak ezek sem eredetiek, sem különösebb értékűek, irodalom- történeti jelentőségük mégis nagy: Simái vezette át az iskoladrámát a világi színpadra. Mint nemrégiben Joós Ferenc kiderítette, az első hivatásos magyar színtársulat vezetője, Kelemen László (1762—1814) is kecskeméti volt, városunkban született.2 Színtársulatának tagjai között is találhatunk kecskemétieket, Szomor Mátét és Nemes Andrást. Mindketten Debrecenben jogászkodtak 1790-ben, a társulat alakulásának idején, s hírére — vagy talán Kelemen hívására — mindketten Pestre siettek, s mint Joós írja: „elsőként jegyezték nevüket az elsőrendű tagok névsorába.”3 A színháznál csak egy, ill. két évig működtek, hamarosan hazatértek Kecskemétre ügyvédnek. Mindketten írtak színdarabot is. Szomor Ki-ki saját háza előtt seperjen című vígjátéka, amelyet 1792-ben mutattak be Kelemenék, nagy sikerű darab volt. Rontó prókátor címmel évtizedekig játszották országszerte. Ez sem volt eredeti mű,akárcsak Simái vígjátékai, de jellegzetes magyar alakokat szerepeltetett az átdolgozásban, egy prókátort és patvaristáit. Átdolgozta Moliére Ámfitrionját is.4 Nemes Az igaz magyar címmel jelentetett meg színdarabot 1829ben. Kelemenék más kecskeméti szerzőktől is játszottak, előadták pl. az akkor ugyan még nem Kecskeméten élő Mátyási Kavallér és dáma című Goldoni-átdolgozását is. joós Ferenc A vándorszínészettől az állami színházig c. művében meggyőzően érzékelteti, hogy Kelement nemcsak a születés véletlene (szülei nem éltek itt hosszabb ideig) kapcsolta Kecskeméthez, hanem színigazgatóként is sokszor fordult támogatásért — s nem eredménytelenül — a városi tanácshoz. Kecskemét és a magyar színjátszás és drámairodalom kapcsolatának legszebb gyümölcse azonban az ún. második pesti magyar színtársulat idején, az 1810-es években ért be: Katona József műveiben. Katona Józsefet (1791—1830), Kecskemét máig is legnagyobb író-fiát szoros szálak fűzték szülővárosához. Életének 39 évéből mintegy 24-et itthon töltött, pesti meg szegedi iskolaévei s pesti ügyvédkedése idején is hazajárt a szüleihez. Bánk bánja első kidolgozását is, végső szövegét is itt keltezte: „írám Kecskeméten Jakab havának 2-ikán 1819” — olvashatjuk a két szövegen. Városához való ragaszkodásának megható vallomásokban adott hangot. Bánk bánjának ajánlását Kecskemét főbírájának és tanácsának címezte, de az ajánlás szövegében voltaképpen magához a városhoz fordult: „Te! mely nekem oly sokat osztogatál, anyás kebeled, hol a boltozat áll, melyben gyenge bölcsőm renge — Te vedd is ez első szülöttemet el! arass (noha szűkén is így) ha vetel!” Hasonlóan szólalt meg Kecskemét történetéről írt műve ajánlásában is: „Köszönöm azt’a helyet, amelyen bölcsőm rengett, és a sírt, amelyben majd egykor jó szüléim elnyugodnak. Ha magam elmúlok, megmarad ezen sorokban érted égő sze- retetemnek bélyege.” Katona drámaírói munkásságát természetesen nem lehet kecskeméti előzményekből levezetni: azt a sok tekintetben még kezdetleges színházi kultúrát, amelynek fordítóként, átdolgozóként, műkedvelő színészként és rendezőként szolgálatá94
