Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - Balázs József: Koportos (kisregény)
oldalra, s ott visszajövök. Ha itt sem találok, akkor átvágok a Tiszához. Ha ott sem lesz, akkor a Holtágba megyek.” S hogy még ott sem találjon, azt elképzelni sem tudta. „Lenni kell, ezeken a helyeken lenni kell.” Kis ösvényen ment, akár mezei ösvény is lehetne, ha nem a vízparton volna. A partot szegélyező — a széles sávban húzódó — bokrok és fák mellett diófasor kígyózott, s azon túl volt a szántóföld. Ha az ösvényről nem a víz, hanem a szántók felé nézett, a szántókon túl hatalmas legelőt láthatott. „Kipusztult volna a vessző?” Vesszőbokrot sehol sem látott. Egy tisztásra ért, amely magasabban is állt, mint a part többi része. Jól körülnézett. A vesszőbokrok csonkjait láthatta, néhol egy-egy ottmaradt szálat. Az ösvényről nem tért le, továbbment. „Mindjárt a komphoz érek, de még egy szál vesszőm sincs.” Garádicsgóré-ligeten törte át magát, neki is feltűnt, hogy a part egyik kiszögelésén semmiféle bokor, fa nem állt, csak garádicsgóré. Jól ismerte a ga- rádicsgórét, emlékezett a szagára, csinált már belőle kerítést is, s néha vitt a faluba egy-egy kévével, mert a kemencéket ezzel fűtötték. Az ösvény a kompnál ért véget. Megállt a komp előtt, de nem látott senkit. „Várnom kell, míg jön valaki. Az majd kiáltani fog a komposnak, és együtt átmehetek vele.” Szekérsor ereszkedett le a komphoz, cukorrépát szállítottak. A révész —• mintha a föld alól bújt volna ki — már tekerte is a láncot. Fellépett a kompra. A révész ránézett, de nem szólt semmit. A komp hasította a vizet, a révész nem tekerte tovább a láncot. Kiegyenesedett, és a derekát tapogatta. A túlsó parton hűvösebb volt — a napfény reggel és délelőtt a másik partot éri, azt ahonnan átjött —, ide csak délután ér el a fény. Elindult a parton visszafelé. „Itt lenni kell vesszőnek.” Sietett, nekiment az ágaknak. Lábujjai közé beszorult a dudva. Vesszőt nem talált. „Hol vannak a vesszők, hol vannak a vesszők, elnyelte őket a föld?” Már ismerősnek tűnt a túlsó part. Itt rakta le a ruháját a cipőjét. A torkolathoz ért. A Szamos—Tisza torkolathoz. A Tisza sokkal tisztább, a Szamos kavarog, pocsolyaszínű tükre csak akkor világosodik ki, ha összeér a Tiszával. A Tisza erősebb és hatalmasabb, a Szamost a hóna alá kapva viszi tovább. A Tisza túlsó oldalán nyárfákat, óriási akácokat lát. „A Tisza-parton megyek végig. Itt is egészen a kompig megyek.” Ahogy az utat kereste, akkor jutott eszébe a komp; innen a másik komp nagyon messze van, legalább 15 kilométer. Ezen az úton estig sem ér oda. „Megyek valameddig, aztán majd átjutok a túlsó partra.” Csak fűzfavesszőket látott, amelyekkel kosarat kötni nem lehet. „Alig hajlítanám meg, máris eltörne.” Lassan haladt előre, olyan úton ment itt, amiről meg volt győződve, hogy ő járt rajta először. Innen látta, hogy a másik parton milyen jó utak vannak. „Dehát a fürdőhely is ott van, ezért vannak jó utak.” A hosszú, homokos strand árván állt a víz mellett. Forgószél hordta a homokot, a száraz homok porzott a víz mellett. Balog Mihály látta már ezt a strandot, akkor távolról nézte és irigykedve. Pár éve járt itt a feleségével, és a magas partszegélyről nézték a fürdőzőket. Még azt is látták, még arra is emlékszik, hogy valaki kötelet kötött a derekára, és fel akart emelkedni a levegőbe. „De ha három métert emelkedett, akkor sokat mondok.” 37
