Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 3. szám - DOKUMENTUM - Bodor György: Székely honfoglalás 1945-ben (I. rész)

A feladatok rendkívül nagyok, az eszközök rendkívül primitívek voltak.

Össze kellett gyűjteni a Dunántúl távoli zugáig szétszórt székelységet. Le kellett győzni a helyi ellenállást és annak igen erős, országos kapcsolatait. Meg kellett szerezni a földet, és ki kellett osztani a székelyek között. Mindezt a tavaszi munkák kellős közepén úgy kellett elvégezni, hogy a termelésben lehetőleg ne legyen komoly zökkenő. Meg kellett akadályozni a német vagyonok elrejtését, szétlopását.

Ezeket a feladatokat sajtó, posta, közlekedés nélkül, úgyszólván egy teljesen szétesett közigazgatású országban kellett végrehajtani. Hivatali apparátusom nem volt, pénzem 2000 pengő, azaz egy mázsa liszt akkori budapesti ára. A vidéket nem ismertem, telepítéssel eddig soha nem foglalkoztam, s a zsebemben egy szimpla útiigazolvány volt arról, hogy az Országos Földhivatal a székelyek telepítésének előkészítésével megbízott. Minden ezen túlmenő megbízás szóbeli volt, ami azt jelentette, hogy ha az akció kudarcba fullad, viseljem a felelősséget egyedül én.

Naplónak is jó feljegyzésem abból az időből mindössze egy maradt. Kerék Mihálynak, Kovács Imrének és a feleségemnek írtam egy sokszorosított levelet. Mielőtt belefognék az események felsorolásába, ideiktatom, hátha sikerül ezzel képet adnom arról a rohanó sodrásról, melynek pár nap alatt a középpontja lettem:

,:Bonyhád, 1945. április 29.

Olyan kezdetleges eszközökkel, mint itt, azt hiszem még nem történt honfoglalás.

Van a járásban kb. harmincezer sváb. Ezeknek felét vagy kétharmadát ki kell innen mozdítani. Katonaság a járásban semmi. Néhány agilis emberre karszalagot kötöttünk. Ez a karhatalom. Elneveztük rendőrségnek. Ózorai hadakkal és innen-onnan összeverődött emberekkel szaporodik. Vannak már hatvanan. Fegyver is kerül.

Nagy felfordulás volt az országutakon. A székelyek összevissza kóboroltak, táboroztak, vártak, hogy valakinek eszébe jussanak. Most elterjedt az akció híre,s mindenfelől jönnek. Számbavesszük, rendezzük őket. Ülepednek, rendeződnek.

Tíz községet kiürítettünk. Ezerötszáz családot, kb. hatezer embert már letelepítettünk. E községek lakosságának felét, hétharmadát távolítottuk el Volksbund-alapon. A lengyeli Apponyi kastélyt koncentrációs tábornak neveztük ki. Onnan a férfiak majd árvízvédelmi munkára fognak elmenni, az asszonyok távoli sváb falvakba. Mire ideértem, ez már megvolt, de háromezer embert hárman őriztek. Sokan megszöktek, sokat eleresztettek. A kiürítés elől is elmenekültek, a pincék, hegyek és utak tele voltak velük. Most az őrséget megerősítettük, de a zsúfoltság nagy. Intézkedtem, hogy másodnaponként orvos menjen ki ide, de mégis van járványveszély, úgyhogy a legsürgősebben tenni kell valamit ennek likvidálására.

Itt rögtön lefoglaltam, és berendeztettem egy irodát. Bevezettettem a telefont, írógépet szereztem, kisasszonyt, s pár lelkes fiatalembert munkaerőnek. Időnként adok nekik pár pengőt. Az irodát elneveztem a Földművelésügyi Minisztérium Telepítési Irodájának, magamat elneveztem kormánybiztosnak. Így azonban súllyal tudom kiadni rendelkezéseimet, a menekülteknek, a sváboknak, a hatóságoknak és mindenkinek. Plakátokon adom ki dörgedelmes utasításaimat, a harácsolás megakadályozására, önkényes foglalások megakadályozására, a gazdasági munka folytatására és a többi.

A hivatal tekintélye szerfelett nagy. Pártok és egyházak félénk küldöttsége kérnek „kihallgatást”. Céljuk mind a svábmentés. Válaszom egyszerű: Mindent hajlandó vagyok elkövetni, hogy a kiürítés emberségesen történjék. Az öregeket, gyermekeket, betegeket, az asszonyokat is szekéren viszik, vihetnek annyi élelmet, amennyit akarnak, orvos, pap látogathatja őket és a többi. Minden erőszakoskodást a legszigorúbban eltiltottam. A földreformrendelet végrehajtása azonban szigorú, és nem tűr

77