Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 3. szám - DOKUMENTUM - Bodor György: Székely honfoglalás 1945-ben (I. rész)
kivételt. A rendelet szerint nem lehet megvizsgálni a Volksbundba való belépés okait. Mentesítésre nincs mód. Ha olyan személyt is ért volna esetleg alaptalan vád folytán sérelem, aki nem esik a rendelet hatálya alá, fellebbezzen a Megyei Földbirtokrendező Tanácshoz. Ha ott sem kapja meg az igazát, fellebbezzen az országos tanácshoz. Hogy ki volt a bundtag, elég nehéz bizonyítani. Van ugyan egy lista, de az hiányos. Ezt a kiürítő osztag a község sváb lakosságának közlései alapján egészíti ki. »Ha én is elmegyek, gyere te is« alapon sok kiegészítés történik. A lényeg tehát: elveszünk, amennyit csak lehet, de vigyázunk arra, hogy ok mindig legyen. Nem is beszél itt senki svábellenes akcióról, hanem csak volksbundellenes retorzióról. A papság Bauer itteni plébános vezetésével < kcióra készül. Innen levelem 30-án folytatom. Tegnap és ma még pár falut betelepítettünk. Fal- vaink a következők: Majos, Izmény, Apar, Hant, Mucsfa, Kisvejke, Tevel, Kéty, Kis- dorog, Bonyhádvarasd, Kakasd, Hidas, Püspöknádas, Őfalu, Cikó. Eddig 1800—1900 család telepedett végleges helyére. Úton van még pár száz. Rapszodikus talán a beszámolóm, de rengeteg a dolog. Mindig van harminc-negyen ember a «Hivatal»-ban. Reggel öttől este tízig megy a munka. Pénzt és segítséget kérek, mert egyedül nem sokáig bírom.” Beszámolóm talán képet ad arról a mozgalmasságról, ami néhány nap alatt kialakult. Ehhez még csak annyit teszek hozzá, amit abban a levélben nem írtam meg, Varasdi fogadalmamat. Amikor Németh Kálmánnal végigjártuk a falvakat, tehát éppen április 29-én, s az éppen akkor Varaséra érkező székelyeket egy nagy szobába összegyűjtöttük, Németh Kálmán imádkozott és áldást kért az új otthonra. Akkor zendült fel az ősi dallam: „Boldogasszony Anyánk, régi nagy pát rónánk! — Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: — Magyarországról édes hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról. A pillanatnyi csendben csak egy karon ülő gyermek sírása és néhány asszony szipo- gása hallatszott. A székelyek öreg vezetője előállt, és azt mondotta: — Jól esik megint vetett ágyban hálni. De mi már egyszer költöztünk a mások házába. Most is ezt tesszük. Nem lesz-e ebből baj? Hallgattunk egy darabig. Akkor előállottam, és azt mondottam: — Enyém a felelősség azért, hogy idejöttetek. Vállalom a felelősséget, mert más és jobb megoldás nem kínálkozott. Ez azt jelenti, hogy ha baj lesz, én is itt leszek. Ha menni kell, veletek megyek. Ha veszni kell, veletek pusztulok. így kötöttem sorsomat annak a népnek a sorsához, amelyet új hazájába elvezettem, s amellyel közös elődöktől származunk. Működik a hivatal Egyik legnehezebbnek látszó feladat a Dunántúl különböző vidékeire szétszóródott székelység összegyűjtése volt. Megoldása csodálatos könnyedséggel sikerült. Lefelé utaztomban hosszadalmasan kellett várakoznom Sárbogárdon. Az állomáson megláttam két székely ruhába öltözött embert. Megszólítottam az egyiket. Potápi János volt Istensegítsről egy barátjával. Elmondották, hogy a bakonyi falvakba menekült székelyek küldték ki őket, nézzenek szét, tájékozódjanak, gondol-e valaki rájuk. Minden nagyobb székely csoport küldött ki embereket vidékre, Pestre, mindenfelé, 78
