Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - Balázs József: Koportos (kisregény)
— Láttam az imént, hogy megint eltemettek valakit — szólt az alacsony ember, csak azért, hogy megtörje a csendet. — Miből látta? — Friss sír ... most hántolhatták fél órája. — Hová való? — A tanyára. — Melyik tanyára? — A faluhoz tartozunk mi. A tanya itt van a Koportos mellett. — Mi az a Koportos? — Megálló, vasúti megálló. Semmi. — Koportos. Még sosem hallottam. — Azért Koportos — kezdte tudálékosan az alacsony tanyasi ember —, mert a temető mellett van. A temetőben pedig sok a koporsó. El a tanyán egy fiatal tanító, attól hallottam. Látja amarra azokat a magas jegenyéket? Ilyen magas fák nincsenek a környéken. Na, ott a jegenyék alatt van a megálló. Az alacsony ember szívesen és örömmel beszélt. Kíváncsi természetű volt. ,,Ki ez az ember? Mit keres a temetőben?” Elengedte a láncot, a tehén ugyanolyan nyugodtan és békésen legelészett tovább, mint amikor vezette. — Tudja, idejárok legeltetni. A feleségem kérdi is: Nem félsz a kísértetektől? Mondom: Nem. A halottak a legbékésebb emberek. így van? Ha csak halottak lennének a földön, hajjaj... Akkor sose lenne semmi baj. Meg aztán egy halottat sem ismerek. Idegen ez a temető nekem. Anyám még él, apám meg innen nem messze, a határon túl, Beregszászon nyugszik. Ott katonáskodott, ott is halt meg. Hallott már Beregszászról? — Beregszász? Még nem. Nem hallottam. — Pedig ott ölték meg. Vagy megfagyott, mert azt mondják, arra sokan megfagytak. — Beregszászon? Hát ha itt van a szomszédba, ahol mondja, akkor nem lehet olyan hideg. — Beregszászon temették el, de lehet, mire odaért, megfagyott. Nem tudott tovább jönni. — Ahol nagy hideg van, azt a helyet Szibériának hívják. — Annak, én is tudom, nyomoztam utána. Dehát senki sem tudott közelebbit mondani. A tanyáról hárman pusztultak oda. Családosok, szóval visszatértek oda, ahonnan elindultak: idegen nekem ez a temető. Alig ismerek valakit. Egy embert nagyon jól ismertem, de azt is már holtában. — Ki volt az? — Nem hallotta Mihailovics Bertit? — Nem. — Azt, aki felakasztotta magát? — Azt igen. — Na. Nézze csak. Látja azt a fát? Eperfa. Erre akasztotta fel magát. Én vágtam le, de már akkor meghalt. Akkoriban nem is jöttem legeltetni. Szerencsére a temető végébe temették el, arra meg nem járok. — Nem? — Nem. — Az akasztás — mondja lassan Balog Mihály — a legnehezebb halál. Egy barátom azt mondta, hogy az akasztás csúnyább, mint a keresztrefeszítés. — Nekem mondja? 26
