Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - Balázs József: Koportos (kisregény)
Balog Mihály jól ismerte Mihailovics Bertit. Sok földje volt, és napszámba járt hozzá. Csendes embernek ismerték, a kapura könyökölt, és úgy nézte az utcát. Kalapját a szemébe húzta, és dúdolt. Nem szerette a hangos embereket. Akik fütyülve mentek az utcán, azoktól megkérdezte, hogy „nem cserélnél sípot dudáért?” — A feleségét nem ismerte? — kérdezte Balog Mihály. — Nem. Csak egyszer láttam. Amikor levágtam a bicskámmal az eperfáról,és siettem a faluba, akkor a rendőrök hozták őt is. A feleségét. Olyan fekete asszonyság volt az. Utána mondták nekem: az asszony miatt tette. Mert megcsalta. Valami agitálóval. — Kivel? — Akik a téeszre agitáltak. Avval. Azóta már látták az asszonyt sínótóban is, mert az agitáló vasúti ellenőr volt. Nagykutya. Azt mondta nekem a rendőr meg az orvos, ha félórával előbb érek ’de, még életben láthattam volna. Nem tudhattam ilyet előre. Ki gondol ilyesmire? Tudja mit csinált Mihailovics Berti hajnalig? — Nem. — Magolt. — Magolt? — Azt. Ahogy mondom. Magolt. Mégpedig pirított napraforgómagot. Ott az eperfa alja tele volt maggak Kiköpött héjjal. De állítólag már készült az akasztásra. Tudja, hogy azt is miből tudták meg? — Nem. — Abból, hogy magolt. Telemagolta a temetőt. Hol itt magolt, hol ott. És mindig valamelyik fa alatt. Úgy látszik, az eperfa tetszett neki a legjobban. A felesége azt mondta a rendőröknek, hogy minden este felment a padlásra, tepsiben megpirította a magot, és hozta a temetőbe. Az alacsony tanyasi ember élvezettel beszélt. Ezt a történetet pedig számtalanszor elmesélte már. Balog Mihály oldalra fordult, felnézett rá és megkérdezte. — Akkor nincsenek kísértetek? — Kísértetek? A halott az sosem támad föl. Azt mondják, a lélek így meg úgy. Meg anyám is mondta: éjszaka megjelent neki apám. Honnan az égből, mondom neki. Mutassa meg már nekem is. Azóta is mutatja. Egyszer meg a feleségem mesélte: a faluban lakó pap egyszer a Koportosnál szállt le a vonatról, s itt a temető mellett ment tovább hazafelé. Egyedül ment, gyönyörű holdvilág volt. Úgy vélte valami kattog körülötte. Mintha valaki menne mellette. Körülnézett, nem látott semmit. Benézett a temetőbe, de nem látott mást csak a fejfákat. Mert a pap nem fél, a pap szent ember. Tél volt, hó borított mindent, a sírokat is. Elővette a zseblámpáját és világított, ekkor sem látott senkit. Továbbment, de a kattogás nem maradt abba. Újra elővette a zseblámpáját és világított. Nem buta pap az — hiszen ismerheti maga is —, rájött, a zseblámpája kattog a zsebében. Hozzáütődött a cigarettatárcájához. Úgy jött rá, hogy amikor a zseblámpáját kivette a zsebéből, nem kattogott semmi. Szóval nincsenek kísértetek még télen sem, pedig akkor szokott a legtöbb lenni. Figyelje meg. Sokkal több a téli kísértet, mint a nyári, szóval én most anyámra gondolok, meg másokra, akik annyi kísérteiét láttak már, de mindig csak télen. De tavasszal sincs kísértet, meg ősszel sincs. — Feltámadás sincs? — Hát az még odébb van, mert azt mondják, meg azt tanítják az okosok, mi is feltámadunk egyszer. Ezért mondom, az még odébb van. — Ha maga ilyen okos ember, mondja meg, tudok-e valahol vesszőt szedni? — Vesszőt? Nincs. Azt augusztusban szokták szedni, de már ősz van. Már leszedték még a gyükrit is. Kell a vessző a tengeriszárhoz, meg kosárnak. 27
