Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 2. szám - SZEMLE - Grezsa Ferenc: Sükösd Mihály: Kilátó
természet és az ember olykor végső határig folytatott küzdelméről. Arról a különös hatásról, hogy a szikla kemény követelményei a másutt zátonyra futó életeket újraformálhatják: mert erőpróba is az uránbányászat. Ugyanakkor a gyakran csak vélt, de olykor valóságos veszedelem, a radioaktív sugárzástól való félelem és az alattomosan támadó szilikózis elől az élvezetek hajszolásába menekülnek. Az ital, a kártya, a majdnem törvényszerűen (!?) a környéken gyülekező könnyűvérű nők — megannyi lehetőség a magas kereset,.kihasználására”. Mert az is kiderül László könyvéből, hogy a búfelejtő szórakozás szinte szerves része az uránbányászok mindennapjainak. Hiszen zömmel új életet akaró, volt emberi kapcsolataikat fölégető magányosok verődnek itt össze az ország minden tájáról és minden rétegéből: kisebb a felelősség a magánéletben. Az állandó veszélytudat és az egyedüllét kiformálja az „élvezd az életet, míg teheted” filozófiáját. .. Akit a könnyű kereset híre vonzott ide, az mielőbb tapasztalja az ellenkezőjét, akit az újrakezdés vágya hajtott, nem mindig bírja erővel, egészséggel az örök harcot a sziklával, s van, aki nem tud beilleszkedni a bányászközösségbe. Ezért itt igen magas a fluktuáció. Ismét fölmutatja a szerző a jelenség ellenkezőjét, a meg- gyökeresedők, az otthont találók, a munkájuk megszállottjai körképével. Sokukban épp az embert próbáló küzdelem mélyíti el a hivatás- tudatot, a természet fölötti győzelem vágya tartja össze őket (s nem volt-e ez mindenkor a legnagyszerűbb közösségformáló erő?), és készteti előrehaladásra. Ehhez a legszélesebb lehetőségeket biztosítja a bánya vezetősége. Az ércnyerés kegyetlen törvényei amúgyis megkövetelik a szigorúan a képességek szerinti érvényesülést . . . S nemcsak a Bányamunkás életében, hanem a mérnökök, vezetők, kutatók, tudósok számára is naponta új izgalmat, új feladatot, új erőfeszítést jelent ez a munka. László Lajos arról is beszámol, hogy e réteg sem csak rendezett életú'ekből, hanem többnyire hányatott életutat bejártakból tevődik össze. Mintha az író itt is előnyben részesítene egy-egy érdekes, meglepő arcéit a termelés biztonságosabbá tételét szolgáló kutatások, a még ésszerűbb munkaszervezés terveinek bemutatásával szemben. Az általános rovására kerül előtérbe a különös — ezért marad adósunk az egyébként oly régi igényt körültekintéssel, igényesen kielégítő, stílusában is fegyelmezett író. (Gondolat, 1974.) TÓTH PIROSKA SÜKÖSD MIHÁLY: KILÁTÓ Divat manapság egy-két évtized múltán kötetté fejleszteni alkalom szülte írások— kritikák, cikkek, tanulmányok — rendezetlen halmazát. SÜKÖSD könyve — a tizenöt esztendő világ- irodalmi témájú írásait egybegyűjtő KILÁTÓ — mégis kivételként emelkedik az átlag fölé: szerkezete monográfiát idéző feszességével, tárgyköre mindenféle esetlegességet, alkotói impresszionizmust kizáró egyneműségével, a tájékozódás következetes fegyelmével. Érdeklődését az irodalom és a szociológia határvidéke köti le: a dokumentum- és értekező próza műfaja, pontosabban fejlődéstörténete. SAMUEL PEPYS XVII. századi naplója azért érdekes számára, mert maga a történelem; „ember és világ dialektikájának forró és kendőzetlen ábrája”. BOSWELL híres JOHNSON-életrajzában megkapja a gátlástalan gondolkodás őszinte gyermekessége, afáradhatat- lan leltározó empirikus érzékenysége. BERTRAND RUSSEL önvallomásában a „viviszekciós prófétaalkat” — a filozofikus mélység és a prédi- kátoros naívság furcsa ötvözete kelti föl figyelmét. De szívesen elemzi az értekező prózából az esszé különféle változatait is: MACÁULAY-féle — az arckép, az enciklopédia és a szónoki beszéd jellemzőit sűrítő — hagyományos típusát; aztán GEORG STEINER szakosítatlan tanulmányműfaját; továbbá az ötvenes-hatvanas évek Amerikájának a regényből és riportból, a filozófiai esszéből és szociológiai felmérésből megszülető — RIESMAN, WHYTE, MILLS, PACKARD, FROMM és mások művelte — társadalomrajzát. Midőn regényt vizsgál, egyszerre vonzza esztétikuma és a benne megformálódó valóság. Ezért foglalkozik előszeretettel az amerikai próza „elátkozott nemzedékének”, FITZGERALDnek, FAULKNERnek, HEMINGWAYnek, DOS PAS- SOSnak munkásságával, valamint az európai esszéregénynek oly képviselőivel, mint HUXLÉY, SIMONE DE BEAUVOIR. Tanulmányíró módszere, hogy portrét, korképet és elemzést montíroz egymásra. így MACAULAY szándékát — hogy a történetírást költészettel és filozófiával társítja — nemcsak az angol liberalizmus gondolkodásmódjával hozza kapcsolatba, hanem a hangvételt a szónokiasság, a humor és az irónia közt bizarrul váltogató írói természettel is. ítéletei mértéktartó realizmusukkal tűnnek ki. Például Macaulay társadalomszemléletének erényét és gyengeségét is szabadgondolkodásából vezeti le: megóvja ugyan a dogmatizmus előítéleteitől, de túlságosan alacsonyra szabja a gondolat ívét. „A kételyek gyakran elővették, az önemésztő tépelődés soha” — állapítja meg róla. A jelenetszerű megelevenítés és a modellteremtő általánosítás gyakorlata egyszerre jellemzi. BABEL LOVASHADSEREGének és PILNYAK novelláinak vizsgálatát a polgárháború kaotikus látomásának képével vezeti be, hogy belőle az írói magatartás, a művészi megformálás, az életérzés tipikus jegyeit vonja el. GORKIJ hőséről, KLIM SZAMGINról találóan állapítja meg, hogy „a modern regényfigurák fontos és érzékletes típusát jeleníti meg: az üres hőst és lődörgő mozgásformáját... akinek tartalmassága az üresség gazdagsága, a negatívum tarkasága”. 90
