Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 2. szám - MŰHELY - Nagy Miklós: A tudományos fantasztikum Jókai világában

írónk időnként csakugyan bohócsipkávai a fején lépett be az ünnepélyes csendű laboratóriumokba, jókora fricskákat osztogatott az öncélú újítóknak. EGY EMBER, AKI MINDENT TUD című elbeszélésének kelekótya arisztokratahőse operaénekesképzőt nyittat, földművelésünket s állattenyésztésünket is meg akarja reformálni, gabona helyett gyapotot, szarvasmarha helyett tibeti yaktulkot tenyészt. El is jut végül — a teljes elszegényedésig! Egy hosszadalmas, rosszul szerkesztett novellájában (CSALAVÉR) is elcsattan végül a szatíra ostora. Semmi sem maradt meg a szélsőséges technokrata igazgató telepén, ami egyszerű és természetes: az anyanyelvet mellőzve volapükül vagy ógörögül folyik a beszéd, az ételt és a csókot a jóllakató, illetve a kéjt adó gáz pótolja, a fajfenntartásról homonculus (= műember) révén gondoskodnak, lóval logikusabb a megoldása BOSSZÚ A TÚLVJLÁGON című könnyed humoreszkjének. Ennek szörnyen praktikus, 20. századi légkörében még az elhamvasztott holttestekre is szüksége van az iparnak, a párbajmániát pedig villamos löveggel tökéletesítették. Azon se csodálkozhatunk, ha az állampolgárok egy része keresztnév helyett — Huxley SZÉP ÚJ VILÁGát (1932) megelőzve — a görög vagy arab abc betűit viseli.

Ezt a paródiás, szatirikus irányt Jókai nem vette éppen komolyan. Inkább csak az anyaghiánnyal küszködő vicclapokon kívánt fenti írásaival segíteni, bár vérbeli humorista volta bennük is megmutatkozik. Mesét, mesés novellát azonban sohasem írt :élkézzel. E műfaj a költői formák ranglétráján nagyon is magasan állt az ő szemében, meghódításához mindig friss becsvággyal fogott. A LEAOTUNGI EMBERKÉK nem is :áfol rá az olvasók várakozására. Mit is dicsérjünk benne elsősorban? Változatos hangu- ati skáláját, amely az enyhe szatírától a szomorkás lemondásig ível, a törpeség mesterien megújított, noha kezdetektől fogva ismerős motívumát? Elvégre a szerző arra is jgyeit, hogy a leaotungiak „miniatürizálásának” eszméje valóságos biológiai-közgazda- ;ági szükségszerűségből fakadjon: az elzárt tartományban a szabályos nagyságú emberek hamarosan éhenhalásra volnának ítélve, ha megkisebbítik őket, akkor nemzedé- ceken át fennmaradhatnak.

A romantikusok nem egyszer élenjártak a lélektani sci-fi megteremtésében. A késő omantikus R. L. Stevenson a DR. JEKYLL ÉS MR. HYDEben (1886) a mesterségesen ölidézett öntudathasadás klasszikus történetét hagyta az utókorra, még A GÓLYA- CALIFÁT tervező Babits Mihályt is befolyásolva. írónkat azonban nem az ,,egy testben tét lélek” problémája izgatja, hanem inkább annak fordítottja. Csaknem „két testben :gy lélek” címkével jelölhetnénk meg az EGY HÍRHEDETT KALANDOR (1879) Hugo üzérének esetét. Ő a bizarrul mulatságos rege szerint csupán testét kötötte le az irdöngős baklovagoknak, ezért el kell tűrnie, hogy lelkét olykor kitelepítsék belőle, níg teste máshol szolgálja őket. Nem tudományos fantisztakum ered Jókai ötleteiből, lanem pompás mesefordulat: Hugo az árulás miatt fölötte ítélkező bíróság előtt is este eladásával védekezik. Baklovag vértestvére eszelte ki a kémkedést, az ő szíve s esze nem vett részt abban — pusztán kezét-lábát, külsejét kellett átadnia segítségül, lodernizált Seherezáde-eset ez: a tüzértiszt minden egyes ,,story’’-jával odébb tolja tüntetése bekövetkeztét. Tegyük hozzá, a mester csupán a testátadás motívumát ette forrásából, maga tette hozzá annak törvényszék előtti furfangos felhasználását.

Másféle mese a TÖRTÉNETEK EGY ÓCSKA KASTÉLYBAN: közelebb kerül a kü- bnc anekdotákon át tükröztetett hétköznapokhoz, a rablóromantikához, s ez utóbbi em válik épp javára. Meggondolkoztató, milyen elragadtatással szívta magához Móricz Isigmond ezt az elbeszélést kamaszkoráig (JÓKAI—JEGYZETEK A BELSŐ FEJLŐDÉS ÖRTÉNETÉHEZ című 1922-es önvallomásában BOLONDOK GRÓFJA gyanánt emle- eti, mert Jókai öregkorában e címmel vitte színpadra a novellát). Egyrészt az egyetlen ulajdonság kisarkításával való emberábrázolás-emberismeret módszerét tanulta meg előle, másfelől feledhetetlenül szimbolikusnak érezte a kasznár figuráját. Rögeszmés

69