Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 1. szám - Balázs József: Koportos (kisregény)

A fuvaros a mellére ütött és nevetett. — Mindenkinek kell az abrak, he, csak annak nem, akinek a koporsót visszük. így van?

— fgy— Szállítottam én már három koporsót is. A ló bírja, a szekér bírja. Nekem meg mindegy, mit viszek.

— A feleségem halt meg.

Balog Mihály már tegnap óta szerette volna így elmondani baját. Erre a mondatra készült. Eddig még senkinek sem mondhatta így meg. A vonaton egyszer már majdnem kicsúszott a száján, de úgysem figyeltek volna rá. A fuvarosnak mondta először.

— Gyorsan kellene. Délután temetjük.

— Aha... Hát akkor igyunk, hogy el ne szálljon az erőd. Egészségedre.

Balog Mihály ivott, és beszélni kezdett. — Szép temetést akarok. Nem olyat, mint az Aladáré volt. Szebb koporsót. Ha lenne időm az udvart is lehomokoznám. Azt akarom, hogy a reformátusoknál is harangozzanak. Gyászkocsit is akarok.

— Gyászkocsi? Minek az? Több a kiadás. Minek a drága koporsó, a legolcsóbbra is ráírják a nevét. A legdrágább is beszakad, elkorhad, porrá válik. Minek feleslegesen költekezni? Meg aztán: a legolcsóbb koporsó is drága.

Balog Mihály az üres pohárra nézett. — A papot már úgysem tudom kifizetni. A koporsóra elég csak a pénzem. Meg arra, hogy a fuvarost kifizessem. Ha marad még Valami, azért pálinkát veszek.

— Nem látja azt senki: olcsó, nem olcsó. Ismerted a szolgabírót? Tudod, aki a régi világban volt szolgabíró. Azt a pocakost, akinek annyi almája volt, mint égen a csillag, meg öt lánya. A legolcsóbb koporsót vették neki. En vittem ki a tanyára. El is akadtam vele a homokon ... Na szóval, lehet azért vették a legolcsóbbat, mert nem volt pénzük, de lehet azért, mert egész életében zsugori volt az öreg. Eldugta a bort a lánya elől. Nem tudni. Nézd, ha engem temetnek el, nekem mindegy. Ilyen vagy olyan koporsó. Mert a koporsó az mindenhogyan koporsó, a sör meg mindenféleképpen sör. Az egyiket megiszom, a másikba meg belefektetnek. Na, szóval, csak azért mondom. Neked is mindegy. Nem igaz?

— Nekem mindegy.

— Na látod. Iszunk még egy felest, aztán beszélek a koporsóssal, nyomunk neki egy húszast, ideadja a legolcsóbbat, utána még ihatunk is valamit. Ne keseregj, pajtás.

Minden úgy történt, ahogy a fuvaros mondta. Feltették a szekérre a koporsót, és elindultak. A fuvarosnak csak egy lova volt, a szekere valamivel szélesebbnek látszott, mint a többi szekér. Szélesebb volt, de alacsonyabb.

— Kotyog az egyik kerekem, meg kéne csináltatni, de nincs pénzem. A koporsót így is elbírja.

— Jó, hogy veled találkoztam. Nagy az ismeretséged.

— Aha, Marci, a koporsós haver.

Mindketten elöl ültek a szekéren. Az ülésdeszkán a foltozott és lyukas szalmazsák megkeményedett, Balog Mihály rátette a tenyerét.

— Tehetnél már új szalmát a zsákba.

— Nincs. A parasztoknak már nincs, a közösből meg csak lopni tudok. Pedig, mennyi kellene. Egy öllel, vagy még annyi sem?

Elhagyták a falut, az országutat két oídalt platánfák szegélyezték, az árnyék és a fény játéka pettyezte a hátukat.

— Jöttél már itt este? Olyan sötét van a fák alatt, hogy az ember csak az orráig lát. Egyszer már belementem az árokba is.

Balog Mihály most már nem szólt. A fuvaros szeretett beszélni, s ha ivott, folytatta megállás nélkül.

16