Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 2. szám - MŰHELY - Nagy Miklós: A tudományos fantasztikum Jókai világában
tesebb lényei között folytatja pályáját (FEKETE GYÉMÁNTOK, A JÖVŐ SZÁZAC REGÉNYE). Hasonló elméleteket olvashatunk — lélekvándorlással vagy anélkül — Kantnál", sőt az 1850-es évek divatos vulgáris materialista bölcselőjénél, Büchnernél Nemcsak páratlan képzelőerejére támaszkodott az író, nem is pusztán egy-két ismeretterjesztő folyóiratra. Tucatjával böngészte az akkori földrajzi, természetrajzi, csillagászati, műszaki népszerűsítő összefoglalásokat, máskor nem habozott a legnagyobb kutatóktól meríteni. A Petőfi Irodalmi Múzeum őrizte könyvtárában, ma is fölleljük Alexander Humboldt AUSSICHTENDER NATUR és KOSMOS c. monográfiáit saját aláhúzásaival, kiemeléseivel. Mint akadémikus megismerkedett a kortárs magyar természettudományos tekintélyekkel, akik közül, úgy látszik, kiváltképp a botanikusok s geológusok (Hantken, Zsigmonay) inspirálták. Ülések szüneteiben fölvetett ötleteiket olykor talán elfelejtette, de egyik-másik könyvük, különlenyomatuk könyvtára fontos darabjává vált. Ki tudja, hányán segítettek közülük csigagyűjteménye összehordásában! Gyermeki büszkeséggel nézegette ezt a költő, tulajdonságaikat egész karco- latfűzérben írta le (A CSIGÁK REGENYE), drága porcelánként rakosgatta el őket költözködés idején. Égyik olaszországi bolyongása alatt 1886-ban Apáthy István zoológussal órákig gyönyörködött a nápolyi akváriumban. Útirajzából (ÚTAZÁS EGY SÍRDOMB KÖRÜL) kitetszik, hogy az nagyobb élmény Volt számára Veronánál vagy Pompeinél is; művészek találékonyságánál jobban hatott rá a Természet formateremtő változatossága. Lehet, hogy az ősállatok meg ősnövények is a maitól eltérő színeikkel és felépítésükkel fogták meg képzeletét. Kezdetektől a HÁROM MÁRVÁNYFEJig (1887) műveinek megszakítatlan sora árulkodik paleontológiái kíváncsiságáról. Eleinte minden mítoszi megvilágításba került nála; a hajdani szörnyeket az özönvíz bibliai képzetéhez csatolta (ÓCEÁNIA c. elbeszélés). Kevésbé vallásos már felfogása a FEKETE GYÉMÁNTOK bevezetésében, s itt ismeretei is sokoldalúan bővültek, korszerűsödtek. Lenyűgöző tájképet festett ezúttal a pliocén kor ősvadonáról és gigantikusán harcoló, falkába tömörülő mammutjairól, Galiba Petivel (EGÉSZ AZ ÉSZAKI PÓLUSIG) pedig megtaláltatta az északsarki barlang évmilliók előtt jégbefagyott plesiosaurusát. Regényeiben — amint ezt már korábban kimutatták — olyan ősállatokat meg ősnövényeket szerepeltetett együtt, amelyeket egész geológiai korszakok választottak el egymástól. (Földváry Aladár megállapítása: Természettudományi Közlöny, 1939.) E szándékosnak tetsző botlás írói remeklések alapja: növekszik ezzel a földtörténeti látomások nagy- szerűsége és színgazdagsága. Az embertan új felismerései nem annyira a FEKETE GYÉMÁNTOKban, inkább a HÁROM MÁRVÁNYFEJ lapjain tűntek föl, ahol Solom középkori királyfi a dalmát partvidék barlangrendszerében egy hosszúfejű emberfaj (homo dolichocephalus) koponyáit fedezte föl. E törzs emberevő volt, s állandóan viaskodott a barlangi medvékkel. Efféle ősemberre vonatkozó adatokat éppúgy meríthetett a Budapesten is előadó Kari Vogttól, mint kora neves anatómusától, Lenhossék Józseftől, aki szegedi ásatásairól szóló könyvét dedikálta neki. Hogy kettőjük közül melyik a fontosabb informátor, azt döntse el a JÖVŐ SZÁZAD ... 3. — ,,Elég, elég — tiltakozhatna minderre képzelt Vitapartnerünk. — Bizonygatjátok, hogy ez a nagy művész holtig tanulta a természettudományokat, a jelennel elégedetlenül utópiákon törte a fejét, ámde hallgattok SF-paródiáiról, szeszélyesen tudóskodó kancsi ötleteiről. Jókai legtöbbször nem is törődött a fantasztikus találmányok elméletek útján való alátámasztásával. Belefeledkezett történeteibe, és mesélt, mesélt mint a legendás keleti vének.” 68
